3p
Szijjártó szerint 2024 előtt a GDP 2 százalékára növeljük a honvédelmi kiadásokat - ehhez viszont a most megkezdett tempó biztosan kevés lesz. Németh Szilárd 3 százalékos bemondásán hüledeztünk, erre Trump bedobott egy 4-est - ez már a magyar külügyminiszter szerint sem reális.

Magyarország 2024-ig biztosan teljesíti a két százalékos GDP-arányos védelmi ráfordítást érintő vállalását. A haderőfejlesztési program tekintetében ez már korábban sikerülni fog - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, a kétnapos NATO-csúcstalálkozót követően az MTI tudósítása szerint.

Szijjártó Péter kijelentette, Magyarország kész megvitatni azt az amerikai javaslatot, hogy a 2 százalékos GDP-arányos védelmi ráfordítást az eredetileg kitűzött határidőnél korábban érjük el.

Hol tartunk? Fel kell kötni a gatyát a 2 százalékhoz

Ha teljesíteni akarunk, nagyon össze kell kapnunk magunkat. A NATO friss adatai szerint a 2 százalékos szintet 2017-ben az USA-n kívül csak Görögország, az Egyesült Királyság, Észtország és hajszál híján Lengyelország érte el. Térségünk országai közül Románia, Lettország és Litvánia is közelíti a 2 százalékot.

Forrás: NATO. A 2017-es adatok becslésen alapulnak. 2010-es árfolyamon számolva.

Mi épphogy a GDP 1 százaléka fölött költünk honvédelemre. Nálunk csak Csehország, Szlovénia, Spanyolország, Belgium és Luxemburg hozott gyengébb számokat a NATO friss statisztikái szerint. Ez azt jelenti, hogy a NATO elvárásaihoz meg kell duplázni a kiadásokat - ráadásul növekvő GDP mellett ez nominálisan a duplánál nagyobb összeget jelent. Az ideihez képest 73 milliárd forinttal, 18 százalékkal emeli a kormány a honvédelmi kiadásokat a 2019-es költségvetés tervezete szerint - ezzel a GDP 1,17 százalékát érhetik el a kiadások.

Ha a következő években ezt az évi 18 százalékos emelést folytatja a kormány, és közben a GDP az általa a konvergenciaprogramban felvázolt 4 százalék fölötti tempóban bővül évente (amit azért erős kétségek öveznek), akkor biztosan nem teljesül 2024-re a 2 százalékos GDP-arányos cél. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező években a mostaninál nagyobb, inkább 25 százalék körüli mértékben kell növelnie a honvédelmi kiadásokat a kormánynak évente. (Persze ha a gazdasági növekedés messze elmarad a kormány által felvázolt 4 százalék fölötti szintektől a következő években, akkor elegendő lehet a honvédelmi kiadásokat 18 százalékot alig meghaladó mértékben emelni.)

Németh Szilárdnál csak Donald Trump mer nagyobbat mondani

Donald Trump ráadásul nem is állna meg 2 százaléknál: rögtön a GDP 4 százalékára emelné a védelmi kiadásokat a NATO-tagállamokban. Szijjártó szerint ez a felvetés Magyarország szempontjából egyelőre nem reális. Azt mondta: először az eredeti megállapodás alapján kitűzött két százalékos ráfordítási arányt kívánjuk elérni. Csak azután érdemes azon gondolkodni, hogy onnan milyen lépés indokolt vagy lehetséges a hozzájárulás növelése érdekében - tette hozzá.

Érdekesség. hogy a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nemrég szintén elég nagy számot mondott be, aminek realitása Szijjártó Péter kijelentései tükrében még a korábbiaknál is jobban megkérdőjelezhető. Németh Szilárd úgy nyilatkozott:"Ugyanakkor a mi célunk nem csupán ennyi, hanem az, hogy a térség legerősebb hadseregével rendelkezzünk erkölcsi, szellemi, fizikai felkészültséget tekintve egyaránt. Ehhez viszont, ha kell, akár a GDP három százalékát is biztosítjuk."

Szijjártó Péter szavai alapján nagyon úgy tűnik, hogy Németh Szilárd már bőven a 2024 utáni idők megtervezésével foglalkozik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG