3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az amerikai elnök a kínai termékek importvámjának emelését jelentette be mikroblogján, miközben most pont ezek normalizálásáról tárgyal a két fél. A kínaiak rögtön be is húzták a kéziféket, és a váratlan fordulatot a piacok is megérezték.
Donald Trump

Bizonytalanná vált, hogy folytatódnak-e a héten a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalások, miután Donald Trump amerikai elnök Twitteren bejelentette a kínai árukra kivetett vámok emelését - tudatta egy kínai forrás és a Global Times című kínai pártlap főszerkesztője hétfő reggel.

Trump Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy május 10-től 10 százalékról 25 százalékra emeli 200 milliárd dollár értékű kínai termék vámját. Trump ezen felül azt is kilátásba helyezte, hogy "hamarosan" további 325 milliárd dollárnyi kínai termékre vet ki 25 százalékos importvámot. Az amerikai elnök az emelésről szóló döntését azzal indokolta, hogy a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások túl lassan haladnak, ráadásul a kínai fél egyes korábban tett ígéreteit megpróbálja újratárgyalni.

Hu Hszi-csin, a Global Times főszerkesztője hétfőn egy Twitter-bejegyzésben úgy vélekedett: Trump "fenyegetését" követően nagyon valószínűtlen, hogy Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes a héten az Egyesült Államokba utazzon tárgyalni. Egy, a tárgyalásokhoz közelálló forrás pedig a The Wall Street Journal amerikai nemzetközi napilapnak elmondta: a kínai fél a tárgyalások a tervek szerint szerdán kezdődő legújabb szakaszának lemondását fontolgatja. Hozzátette: a döntés Liu Ho kezében van, aki, ha úgy határoz, hogy nem utazik Washingtonba a héten, azzal Peking hivatalos irányelvét követné, miszerint nem tárgyalnak fenyegetés alatt.

A kínai állami sajtó helyi idő szerint hétfő reggelig nem számolt be Trump bejelentéséről, amelyre ugyaneddig hivatalos reakció sem született Peking részéről.

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója a múlt héten zárta le Pekingben a kétoldalú tárgyalásokat, amelyek szerdán Washingtonban folytatódnának. Amerikai lapértesülések szerint a Liu Ho vezette kínai delegációban ezúttal több mint egy tucat kormányzati hivatal és ügynökség munkatársai, azaz száznál is több tisztségviselő venne részt. A pekingi tárgyalási forduló után az amerikai pénzügyminiszter kifejezetten optimistán nyilatkozott a megállapodás előkészítését illetően.

Nagy visszhangot vert

Trump fenyegetése, hogy megemelné a kínai termékek vámtarifáit, komoly mozgást váltott ki a piacokon. Az ázsiai tőzsdék a kereskedelmi tárgyalások folytatódásának bizonytalansága miatt mind mínuszban álltak hétfő reggel fél hétkor. A sanghaji börze 5,19 százalékos, a hongkongi pedig 3,45 százalékos gyengülést jelzett, de szinte mindenütt másutt is egy százalék mínuszban álltak az indexek. A tokiói börze hétfőn zárva volt.

Az olajár is csökkent. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,54 dollár, 2,19 százalék csökkenéssel, 69,29 dollárra esett, a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára pedig 1,43 dollárral, 2,31 százalékkal, 60,51 dollárra süllyedt.

A jüan is megsínylette a kiújult feszültséget Washington és Peking között, 3,5 havi mélypontra, 6,7980-ra gyengült a dollárral szemben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék kicsit borúsabban látják a jövőt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:18
Már csak 1,8 százalékra várják az idei GDP növekedését, 0,2 százalékponttal alacsonyabbra, mint három hónapja. Az 1,8 százalékos inflációs előrejelzésükön viszont nem változtattak.
Makro / Külgazdaság Tömeges bankszámlazárolások Iránban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:31
Az iráni hatóságok 2191 bankszámlát zároltak, továbbá 39 járművet foglaltak le azzal a váddal, hogy ezek tulajdonosai „államellenes” tevékenységet folytatnak – közölte kedden a teheráni ügyészségre hivatkozva a Tasnim iráni hírügynökség.
Makro / Külgazdaság A forintot is magával ránthatja az energiaválság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:15
Lesz olaj és gáz, csak kérdés, mennyiért. És hogy akkor mi történik a forinttal.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék megvitatták, itt az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:00
A várakozásoknak megfelelően 5,50 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Makro / Külgazdaság Új szint alá csökkent a Brent-olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 13:51
A Brent olajfajta hordónkénti ára 98 dollár alá csökkent kedden kora délután, ez szeptember 8. óta a legalacsonyabb szint.
Makro / Külgazdaság Ötpontos vállalást tett a gazdasági államtitkár, aki a Fidesz egyik ígéretét is átírta
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 13:44
„Modellváltásra van szükség a magyar gazdaságban” – jelentette ki Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára a GKI 2030 konferencián. Ennek központjában a kis- és középvállalkozások, a kutatásfejlesztési ráfordítások növelése és a tudásalapú gazdaság megteremtése állnak. Porcher Áron a Fidesz egyik korábbi kampányígéretét is átfazonírozta, valamint öt pontban tett konkrét vállalásokat a hazai makrogazdasági mutatókra.
Makro / Külgazdaság Elképesztően torz statisztika jelent meg a magyarok anyagi helyzetéről
Herman Bernadett | 2026. szeptember 22. 13:24
A hivatalos nemzetközi statisztikák szerint elvileg minden hetedik forintjukat félre tudják tenni a magyar családok, ezzel Svédország mögött a második helyen állunk az OECD rangsorában. Ez a meghökkentő szám azonban a valóságban egy óriási torzítás eredménye. Miközben egy szűk elit valóban képes a jövedelme jelentős részét felhalmozni, a magyar társadalom közel harmadának abszolút semmilyen megtakarítása sincs, és a mindennapi túlélésért küzd.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG