4p
A bevándorlás-ellenes svéd párt először előzte meg a kormányzó Szociáldemokratákat a közvéleménykutatásokban. Az 1950-es évek óta először a Svédországból átáramló szervezett bűnözői csoportok miatt Dánia határőrizetet vezetett be. Káncz Csaba jegyzete.
Gyertyák egy malmöi étterem előtt, ahol egy 15 éves fiatal életét vesztette egy lövöldözésben november 9-én. EPA/JOHAN NILSSON

Svédország történetében először fordult elő, hogy a 102 éves, jelenleg is kormányzó Szociáldemokrata Pártot a friss közvélemény-kutatásban megelőzte a bevándorlás-ellenes és euroszkeptikus Svéd Demokraták (SD) pártja.  Az SD ezek szerint 24 százalékon áll, míg a Szociáldemokraták 22.2 százalékon.  Akárcsak számos más európai országban, az idén tavasszal megtartott általános választásokon a Szociáldemokraták 25 százalékos eredményükkel az elmúlt száz év leggyengébb választási szereplését produkálták.

Lena Rådström Baastad, a Szociáldemokraták főtitkára a friss közvélemény-kutatási eredményeket egyrészt a sorozatos – sőt fokozódó intenzitású – lövöldözéseknek és robbantásoknak tulajdonította, másrészt azon vitatott politikai kompromisszumoknak, amivel a választások után több hónapos huzakodás eredményeképpen végre kormányt lehetett alakítani.

Svéd fasiszta gyökerek

Az 1988-ban alapított SD első vezetője egy neonáci párttól (Nordic Realm) jött, egyik alapítója pedig a Waffen SS veteránja volt. A párt jelenlegi vezetője, Jimmie Åkesson korábban a muszlimok beáramlását hazájába úgy jellemezte, hogy az

a második világháború óta a legnagyobb külső fenyegetés.

A svédek többségét meglepte, az SD viszont ujjongott, amikor 2017-ben Trump elnök célkeresztbe vette országukat, kijelentve, hogy a bevándorlás és a növekvő bűnözés között közvetlen összefüggés van.

Az SD legvitatottabb álláspontja nem is a bevándorlás visszaszorításához kötődik, hanem a svéd EU-tagságról szóló népszavazáshoz.  A pártelnök szerint az EU „a korrupció egyetlen nagy hálózata”, és egyébként is nagyon keveset kap vissza Stockholm a befizetéseiből.

Ezzel az álláspontjával viszont a párt defenzívába került: egyrészt a többi párt a Brexit káoszát vágta a fejéhez, másrészt a közvéleménynek is csupán 27 százaléka szeretné hazáját az EU-n kívül látni.

Dánia besokallt

Az SD szárnyalásához hozzájárult, hogy Dánia nem bír a Svédországból átáramló – többségében muszlim szervezett bűnözői – csoportokkal, és miután dél-svédországi Malmöben a közelmúltban elszabadult a pokol a gyilkosságok és robbantások miatt, ezért a Koppenhágát Malmövel összekötő hídon határállomást állítottak fel.

Káncz Csaba

Dánia az 1950-es évek óta először kényszerült ezen lépések megtételére. A múlt kedden kezdődött, hat hónapig tartó ellenőrzés a Koppenhágát a svéd Malmö városával összekötő Oresund hídra, valamint kompkikötőkre vonatkozik.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi: február óta 13 robbantás történt Koppenhágában. A hatóságok szerint a dán adóhivatalnál augusztus 6-án történt robbantást olyan bűnözők követték el, akik Svédországból léptek be Dánia területére – a hatóságok két svéd állampolgárt vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.  Ezenkívül Nick Haekkerup dán igazságügy-miniszter szerint rivális svéd bandák közötti leszámolás volt az a június 25-én történt kettős gyilkosság, amely során agyonlőttek két svéd állampolgárt Koppenhága külvárosi részén.

A 320 ezer lakosú Malmö Svédországnak a bűnözéstől legjobban fertőzött részéhez tartozik, tavaly a lakosság csaknem 30 százaléka jelentette, hogy valamilyen bűntett áldozata lett. Országosan 300 lövöldözés történt 45 halálos esettel, és 135 sebesüléssel.  Idén az első 10 hónapban 100 robbantásos esetet jelentettek Svédországban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG