3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Németország választásokra készül, és a választásokat érintő legújabb kihívással, a számítógépes támadásokkal szemben fognak védekezni: tűzfalat építenek. Ugyanakkor megegyeztek, hogy a korábbi támadások során kikerült információkat a pártok nem használják fel a kampány során egymás ellen.

A tavalyi amerikai tapasztalatok, miszerint a szuperhatalom választásait kívülről befolyásolhatták, arra készteti a demokráciára vigyázó államokat, hogy megpróbálják elkerülni ugyanezt a problémát. Logikusan azt gondolnánk, hogy a fejlett elhárítású Amerika birkózik meg vele először,  de nem így lett, sőt még mindig azon vizsgálódnak, hogy mi is történt. A németek már nem bízzák a véletlenre a dolgot.

Eddigi támadások

Idén márciusban és áprilisban hackertámadás érte a két legnagyobb német párthoz kötődő intézmények szervereit. Egy évvel korábban egy lettországi szerverről próbálták meg adathalász emailekkel elárasztani több német parlamenti képviselőt. 2015-ben pedig feltörték a Bundestag, a német parlament hálózatát, és rengeteg adatot loptak ki belőle. A Bloomberg szerint, noha nincsenek bizonyítékok, a támadások egy olyan árnyékszervezethez köthetők, melynek kapcsolataik vannak orosz titkosszolgálati szervekkel.

Mindegy, ki támad

Ez egyes vélemények szerint felveti annak lehetőségét, hogy a Kreml beavatkozna a választások menetébe, melyben Angela Merkel, Oroszország egyik fő európai kritizálója, negyedik kancellári ciklusáért száll ringbe. Logikája nem feltétlenül lenne a dolognak, hacsak az oroszok úgy nem vélik, hogy a Martin Schulz vezette szociáldemokratákkal könnyebben szót tudnak érteni. Felmerülhet, hogy a jobboldali Alternatívát Németországnak pártot akarják támogatni, bár ennek semmi esélye nincs a győzelemre.

Végül is mindegy, hogy ki akar, vagy nem akar beavatkozni, az a tény, hogy ez lehetséges, és a veszély fennáll, azt jelenti, hogy a választásokat meg kell védeni tőle. Angela Merkel rendkívül fontosnak tartja a kérdést, ennyiből jó, hogy eredetileg fizikus volt, bár NDK-s múltja is segíthet, hisz a kommunista keletnémet államban a gyanakvás és az óvatosság a mindennapi élet része volt. Pártja, a CDU olyan törvényt javasol, amely szerint az ország vissza-hackelhet, így ártalmatlaníthatja a támadó szervert, legyen az bárhol.

Az intézkedések

A Bundesamt für Sicherheit in der Informationstechnik (BSI), az ország erre létrehozott védelmi szervezete most 180 embert vesz föl, köztük ügyvédeket és programozókat, és szakértőit a választásokat figyelő szervezethez küldi. Ezenkívül olyan különleges csoportokat is létrehoz, amelyek a megtámadott szervereket vagy rendszereket rendbe hozza, és vigyázz arra, hogy a támadások által elért kormányzati szervek számítógépes rendszerei zavartalanul működjenek, vagyis ne lehessen őket külső támadásokkal tartósan megbénítani. A BSI a hasonló francia szervezettel is konzultált, és tanulmányozták, milyen támadások történtek a francia elnökválasztás idején.

Nemzeti közmegegyezés

A nagy pártok megegyeztek abban, hogy tűzszünetet kötnek a kampány idejére a támadások által kikerült érzékeny információk felhasználásra vonatkozólag. A 2015-ben a parlament szerveréről ellopott hatalmas mennyiségű email és egyéb információ bármikor felbukkanhat, de a pártok óvakodni fognak attól, hogy ezeket felhasználják egymás ellen. Ez igazi nemzeti összefogás a bajban, nem véletlen, hogy a demokratikus, modern Németországban a nagykoalíció is megvalósul időnként.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG