2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A görög lapok szerint elkészült a reformcsomag, amelyet pénteken kell bemutatniuk Cipraszéknak
Emberek várakoznak a zárva tartó görög nemzeti bank előtt. Forrás: EPA

 

Két évre szól, és összesen 12 milliárd eurós megtakarítást, illetve többletbevételt irányoz elő az a reformcsomag, amelyet az Alekszisz Ciprasz vezette görög kormány terjesztett elő a külföldi hitelezőknek - írták a csütörtökön megjelent görög lapok.

A Katimerini című újság értesülése szerint a legfrissebb számítások már arról szólnak, hogy idén 0,5 százalékos növekedés helyett ismét 3 százalékkal csökken Görögországban a hazai össztermék (GDP). A görög gazdaság tavaly lábalt ki hatévi recesszióból, amelynek során összesen nagyjából 25 százalékkal zsugorodott a GDP, és az egekbe szökött a munkanélküliség.

A vártnál rosszabb idei teljesítmény miatt 2015-re és 2016-ra az eredetileg bemutatott 8 milliárd eurós javaslatcsomag összegét mindkét évre 2-2 milliárd euróval meg kell növelni, vagyis összesen 12 milliárd eurós lesz a kiigazítás - írta a Katemirini.

Konkrét számok

Egy másik napilap, a Naftemporiki részletes javaslatokat ismertetett. E szerint a Ciprasz-kormány állítólag 26 százalékról 28 százalékra emelné a társasági adót és 13 százalékról 23 százalékra az éttermek által fizetendő általános forgalmi adót (áfa), továbbá egyes feldolgozott élelmiszerek, a közlekedés és néhány magán egészségügyi szolgáltatás áfáját. A kétszeresére - 6,5 százalékról 13 százalékra - emelnék a szállodák által fizetendő áfát. Emellett 10-ről 13 százalékra nőne a luxuscikkek áfája. A javaslat meghagyná a görög szigeteket megillető adókedvezményeket.

Megfigyelők szerint a fölsorolt intézkedések beleütköznének a kormányzó Sziriza párt balszárnyának és a koalíciós partner, a jobboldali, Európai Unió-ellenes Független Görögök párt ellenállásába.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Nőnek a kockázatok, megindultak felfelé a magyar kötvényhozamok
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:20
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter újabb vezeték megépítését jelentette be, ezúttal Szlovénia irányába
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:02
Magyarország Szlovéniával is összeköti a földgázhálózatát, így hazánk már minden szomszédos országgal össze lesz kötve – ezt jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Letépte a láncait és félelmetesen tör előre a dízel ára
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 12:30
Mindkét üzemanyagtípus nagykereskedelmi ára jelentősen emelkedik holnaptól.
Makro / Külgazdaság Hátrakötött kézzel fognak harcolni Orbán Viktorral az uniós vezetők a csütörtöki EU-csúcson
Litván Dániel | 2026. március 19. 10:34
Hiába háborítja fel az uniós vezetők túlnyomó részét a magyar miniszterelnök vétója, nem sok eszközük van arra, hogy gyorsan rávegyék az Ukrajnának szánt hitel átengedésére.
Makro / Külgazdaság A szuverenitásindex után új elemzéssel készül Szájer József intézete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 09:10
Azóta nemigen lehetett hallani a Szájer József nevével fémjelzett Szabad Európa Intézetről, mióta tavaly nyáron közzétették az úgynevezett szuverenitásindexüket. Szájer József szerint ismét az Európa Napon akarnak egy új elemzéssel kijönni.
Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG