1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Elhagynák a 4-es metró II. szakaszán 2 állomás megépítését, a pénzt pedig a vonal budaörsi virágpiacig történő meghosszabbításának előkészítésére költenék
Ideiglenesen elhagynák a 4-es metró II. szakaszán a Dózsa György úti és a Rónai utcai állomás megépítését, az így megtakarítható pénzt pedig a vonal budaörsi virágpiacig történő meghosszabbításának előkészítésére költenék - ismertette a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésének álláspontját Nyáry Krisztián az MTI-vel.

A városháza kommunikációs igazgatója közölte, hogy a kabinet áttekintette a 4-es metró II. és III. szakaszának megvalósításával összefüggő kérdéseket. A Baross tér és a Bosnyák tér közötti II. szakasz tavaly kapott környezetvédelmi és vasúthatósági engedélyt, és építése az első szakasz befejezése után kezdődhet.

Az igazgató tájékoztatása szerint szakértők vizsgálják a II. szakasz műszaki tartalmának módosítását a költségek csökkentése érdekében. A Hungária körúti és a Bosnyák téri állomás az eredeti tervek szerint megépülne, a Dózsa György úti és a Rónai utcai állomás végleges kiépítésére azonban csak később kerülne sor.

Az igazgató elmondta, hogy a III. szakasz mintegy 2,1 kilométeres vonalhosszabbítást jelentene. Kelenföld és Gazdagrét között mélyvezetésben épülne a metró, míg a budaörsi végállomás kéreg alatt vagy a felszínen épülne. A szakértői felvetésről nem született döntés, a kabinet további háttérszámítások elvégzésére kérte fel a tervezőket. A kabinet egyetértett azzal, hogy a III. szakasz kiépítésével a főváros a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán induljon. 

Az MTI információi szerint a kabinet ülésén a Romániában gyalogtúrázó, a közlekedési területet felügyelő Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes nem vett részt. A 4-es metró előterjesztés kapcsán foglalkoztak a I. szakasz építésével összefüggő kérdésekkel is. Így például azzal, hogy a Keleti pályaudvarnál az I. szakasz építésének befejezésekor kivegyék-e a fúrópajzsot, vagy folytassák tovább az alagútfúrást. Ez ügyben további szakértői egyeztetések lesznek.

BKV: van bérletem, mégis megbüntetnek?
4-es metró: betört a Fővám térre a fúrópajzs 
Nettó két milliárd forintért kért tanácsot a BKV  
4-es metró: drágább lesz a járműtelep építése is 

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG