2006-os elindítását követően hamar népszerű termék lett a NYESZ, elsősorban a közvetlenül nyugdíj előtt állók körében – mondja Nyitrai Győző, az OTP Bank Értékpapír és Vagyontervezési Szolgáltatások Főosztály igazgatója -, köszönhetően az elérhető százezer forintos előtakarékossági támogatásnak és a három év alatt elérhető adómentességnek.
Aki idén nyit ilyen számlát, még ezeket a kondíciókat veheti igénybe, de jövőre változnak a jogszabályok és jócskán megnő, tíz évre változik a számla minimális tartási ideje. A közel 60 ezer NYESZ-t kezelő OTP Bank igazgatója az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra számít, hogy az év utolsó heteiben jelentősen megnő az érdeklődés a termék iránt. „Nem kérdés, hogy a következő években nyugdíjba vonulók körében változatlanul népszerű lesz a NYESZ, de azoknak is érdemes megfontolni a számlanyitást, akiknek még messzebb, akár évtizedes távolban van az időskor” – mondja Nyitrai Győző.
A NYESZ mellett jelentős adókedvezmény vagy akár adómentesség érhető el a Tartós Befektetési Számlával (TBSZ) is.
Nyitrai Győző szerint az adókedvezmény mellett a számla kiemelkedő előnye, hogy az első, forrásgyűjtő évben bármikor, bármekkora összeget el lehet rá helyezni, tehát akár még az év végén érkező jutalmat, bónuszt is be lehet fektetni - a pénz pedig már januártól dolgozni kezd a tulajdonosnak. Az igazgató úgy látja, a TBSZ jelentősen növelheti az egyes megtakarítási formák hozamát azok körében, akik tudatosan kezelik pénzügyeiket.
Mennyit tegyünk félre?
Aki havonta 42 ezer forintot, vagyis évi 500 ezret félre tud tenni nyugdíj-előtakarékossági számláján, egy átlagos 6%-os éves hozam mellett tíz év után több mint 8 millió forinttal vághat neki időskori éveinek. Havi 20 ezer forint megtakarítással, azaz éves szinten 240 ezer forint félretételével 4 millió forint gyűlik össze, de már havi 10 ezer forint nyugdíj-előtakarékossággal is kétmilliós tétellel egészíthetjük ki a nyugdíjat. Hosszabb távon még jobban megéri az előrelátás: ha a fenti tízezer forintot húsz éven keresztül utaljuk NYESZ-számlánkra, összesen 5,6 millió forinttal gazdagodunk a kedvezményeknek köszönhetően – az éves 6%-os hozamot feltételezve.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
8 órája
-
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
9 órája
-
Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
9 órája
-
Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
9 órája
-
Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
10 órája
-
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
10 órája
-
Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
10 órája
- Nagy Ervin hosszan sorolta, miért távolították el Ókovács Szilvesztert
- Távozik a giga meddőségi centrum ügyvezetője
- Donald Trump bukása komoly piaci felfordulást hozhat
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Látványos következménnyel járt az Otthon Start kivezetése
- Bebetonozhatja az uniós forrásokat ellenőrző igazgatót a korábbi fideszes államtitkár
- Jó hírrel kezdődött a november az autósok számára
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány.
Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
A Duna House adatai szerint októberben húsz százalékkal több ingatlan cserélt gazdát.
Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
A Gránit Alapkezelő a NAV-hoz fordul, hogy pontos tulajdonosi adatokat tisztázzon.
-
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38 -
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12
További hírek >
-
Nagyot álmodnak a magyar vállalkozók, de fillérekből akarnak piacvezetők lenni
17:04
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
15:34
-
Újra teljes gőzzel termel a paksi atomerőmű egyik blokkja
15:09
-
Három évtizede alig volt példa ekkora hiánycsökkentésre
14:11
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik
2026. november 2. 19:50
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
2026. november 2. 14:28
-
A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
2026. november 2. 09:57

