1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A legtöbb nyugdíjpénztár infláció felett, kétszámjegyű hozamokat fizet tagjainak, a 10 éves hozamráták is kecsegtetőek - a válság ellenére is. A magánkasszák is jól teljesítenek.

Az MKB nyugdíjpénztáránál az önkéntes és magánágban is voltak szép hozamok 2012-ben, akárcsak az Aegon önkéntes pénztáránál, ahol szintén kétszámjegyű volt minden portfólió hozama. Korábban az Erste önkéntes nyugdíjkasszája örvendeztette meg a tagokat, úgy tűnik a pénztári szektor jó évet zárt tavaly. Valamennyi portfólió magasan az infláció felett zárt.

Az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár Szakértői portfólióját választó ügyfelek különösen figyelemre méltó, 19,49 százalékos hozamot könyvelhettek el 2012-ben.



Ezt a portfóliót elsősorban azoknak ajánljuk, akik nem jártasak a befektetésekben, ezért a vagyonkezelő szakértőire bízzák az összetétel megválasztását. A közel 20 százalékos hozam azt figyelembe véve is nagyon kedvező, hogy a tavalyi év kedvezett a tőkepiaci befektetéseknek – nyilatkozta Ludvai Judit, az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár legtöbb tagját tömörítő Kiegyensúlyozott portfólió is jól teljesített: 17,66 százalékos hozamával több mint 12 százalékponttal haladta meg az inflációt.

20 ezerrel kell kezdeni most, 65 ezer forint lesz belőle

A nyugdíjcélú megtakarításoknál – emelte ki Ludvai Judit – alapvető szerep jut a hosszú távú hozamoknak is: ezek alapján az Aegon Önkéntes Nyugdíjpénztár teljesítménye szintén meggyőző, hiszen az 5,1 százalékos, tízéves átlagos inflációval összevetve a portfóliók 1,5 és 3 százalék közötti reálhozamot produkáltak, úgy, hogy az időszak nagyjából felét a gazdasági válság évei tették ki.

A nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban a leggyakoribb kérdés az, hogy egy adott havi járadék eléréséhez mennyi megtakarítás szükséges havonta. “Ezt a kérdést – a számos változó érték miatt – megválaszolni nem lehet: a konstrukció létjogosultságát viszont jól érzékelteti, hogy a hozzávetőleges számítások szerint, ha egy ma 40 éves ügyfél havi 20 ezer forinttal kezd el megtakarítani 25 éven keresztül, akkor majdani nyugdíját - mai vásárlóértéken - havonta 65 500 forinttal tudja kiegészíteni 15 éven át, 1 százalékos reálhozamot feltételezve.

Az MKB-nál a tagság nagy része nagyon jól járt

Az MKB-nál a négy választható portfólió közül a kiegyensúlyozott érte el tavaly a legmagasabb hozamot, 19,83 százalékot az MKB Nyugdíjpénztár önkéntes ágában – közölte Lehoczky László ügyvezető igazgató. A 90 ezres tagsága döntő többsége megtakarításaikat épp ebben őrzik: a kiegyensúlyozott portfólió a 85 százalékát teszi ki a teljes pénztári vagyonnak, amely 84,5 milliárdról egy év alatt 10,7 százalékkal, 93,5 milliárd forintra hízott.

Mivel a nettó hozamok a másik három választható portfólióban is az éves, 5,7 százalékos infláció fölött alakultak (a legalacsonyabb érték 7,94 százalék), ezért a tízéves, átlagos nettó hozamráta 6,61-7,18, a hasonló időtávra vonatkozó, éves vagyonnövekedési mutató pedig 6,57-7,26 százalékra kúszott fel - közölte Lehoczky.

A magánpénztár is jól muzsikált idén

Hasonlóan jól muzsikált az MKB Nyugdíjpénztár magán ága is: a közel 3300 tag vagyona 10,8 milliárdról 11,3 milliárd forintra nőtt, meghatározó módon a szintén kedvező hozam hatására. A fedezeti portfóliók 9,02-17,42 százalék közötti nettó hozamokat értek el, ami azt jelenti, hogy a tagi vagyon több mint 93 százalékában a hozam meghaladta a 17 százalékot. Ennek következtében a tízéves, átlagos nettó hozamráta 6,64-7,30 százalék, a tízéves vagyonnövekedési mutató pedig 6,48-8,25 százalék között alakult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Több mint 650 ezer hitel szerepel a bankok fekelistáján
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 11:15
Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél.
Személyes pénzügyek Sokkal több, mint pénzkérdés: eljött több ezer diák nagy napja
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 11:31
Jelentős érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért.
Személyes pénzügyek Forradalmi újdonsággal állt elő az OTP, vége a meg nem adott baráti tartozásoknak
Herman Bernadett | 2025. október 21. 12:22
Ciki figyelmeztetni az ismerősöket, hogy adják már meg a tartozásukat – vallják a magyarok. Mostantól egyszerűbb és kényelmesebb lesz a pénz visszakérése, csak össze kell érinteni a mobilokat, és pár másodperc alatt végbe is megy a tranzakció. Ami ráadásul ingyenes.
Személyes pénzügyek Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:32
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
Személyes pénzügyek A 3 százalékos lakáshitel a SZÉP kártyáknak is gellert adhat
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:42
A szeptember 1-től igényelhető első lakás megszerzését támogató Otthon Start hitelprogram várhatóan jelentősen megemeli majd a SZÉP kártyák forgalmát is. Az év elejétől lakásfelújításra is fordítható juttatási forma eddig is népszerű volt, egyrészt dinamikusan bővült az év során az újonnan regisztrált elfogadóhelyek száma, zömmel felújításhoz lehetőséget adó barkács- és bútoráruházakkal, másrészt akár a 30-50 ezer forintos átlagos kosárméretet is elérte a vásárlások összege. Az új lakáshitel újabb lendületet adhat a lakásfelújítási rohamnak, hiszen a frissen vásárolt lakásokat be is kell rendezni ahhoz, hogy otthonná változzanak.
Személyes pénzügyek Ebben az országban a legjobb nyugdíjasnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 08:28
Portugália a világ legjobb helye most a boldog nyugdíjas évek eltöltéséhez. Igaz, a 44 országot felölelő kutatásból kimaradtak a skandináv államok, amelyek hagyományosan az élen szerepelnek kimagasló szolgáltatásaik miatt.
Személyes pénzügyek Mekkora személyi kölcsönre elég az új átlagkereset?
Privátbankár.hu | 2025. október 17. 14:12
Idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt  közölte a KSH péntek reggel. Ekkora jövedelemmel akár 15 millió forint személyi kölcsönt is felvehetnek az igénylők.
Személyes pénzügyek Magyarországon landolnak a nyugat-európai bankszámlás csalásokból származó piszkos pénzek
Herman Bernadett | 2025. október 15. 12:58
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el az Erste Bank sajtótájékoztatóján.
Személyes pénzügyek Erős érv az adómentesség, félmillió közelében jár a TBSZ-ek száma
Barát Mihály Tamás | 2025. október 15. 10:22
Látványosan megugrott a június végéig tartó egy év alatt a tartós befektetési számlák (TBSZ) száma. Az év derekán már közel félmillió ilyen számlát vezettek a pénzügyi – illetve befektetési – szolgáltatók, közel kétötödével többet, mint 2024. derekán. A TBSZ-számlákon lévő vagyon is szép ütemben nő, június végén meghaladta a 7100 milliárd forintot. A TBSZ-ek nyitását maguk a szolgáltatók is erősen ösztönzik, több helyen futnak akciók. A BiztosDöntés.hu összegyűjtötte ezeket.
Személyes pénzügyek Konfliktusok helyett kontinuitás: mit adhat a bizalmi vagyonkezelés?
PR | 2025. október 14. 16:21
Kár lenne pusztán adóoptimalizációs eszközként tekinteni a bizalmi vagyonkezelésre (bvk), hiszen sokkal több ennél: tulajdonosi jogegységet, üzleti kontinuitást és konfliktuskezelési eszközt is jelenthet. A hosszú évek munkájával összegyűjtött vagyon több generáción átívelő stabilitást, értékmegőrzést és – érintett vállalkozás esetén akár – kiszámítható működést nyerhet vele, még az annyira bizonytalan gazdasági környezetben is, amilyen a jelenlegi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG