3p
Hitelezés nélkül nincs növekedés, hitelezni viszont csak egészséges háttérrel tudnak a bankok, amin nem segít, hogy egy év alatt duplázódott a fizetendő adójuk.

Patai Mihály szerint közel duplájára nőtt a magyar bankszektor adóterhelése, a 2012. évi 325 milliárd forinttal szemben az idén már 605 milliárd forintot kell a bankoknak befizetniük a büdzsébe.

A Magyar Bankszövetség elnöke egy csütörtöki konferencián elmondta: a pénzforgalmi termékek túladóztatottak. Míg a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke az átutalás díjában 66-97 százalékot tesz ki, a jövedéki adó mértéke az üzemanyag árában 30, a cigaretta árában pedig 31 százalék.

Az Eximbank sebességet váltott

Több mint három százalékponttal a Magyar Államnál is alacsonyabb hozammal tudott kötvényt kibocsátani az Eximbank, a Világbank-csoport garanciájának köszönhetően, még a járulékos költségek beszámítása után is. Részletek >>

Az Eximbanknál "látszik a sebességváltás" mind a refinanszírozási állomány, mind az ügyletszám szépen növekszik, az utóbbi az idén bőven kétszáz fölött lehet.

A refinanszírozási állomány közel 90 százaléka magyar exportőrök részére nyújtott export előfinanszírozó hitel, s a kihelyezett hitelek közel 70 százaléka 15 milliárd forintot meg nem haladó árbevételű társaságokhoz került.

A bankszövetség szerint az előfinanszírozásban bővíteni kellene az ügyfélkört új termékek (például lízing-refinanszírozás) fejlesztésével. A kockázatmegosztás terén költségvetési hátterű garanciát szorgalmaznak a bankok. Az utófinanszírozásban egyebek mellett a kereskedelmi bankok nemzetközi hálózatában rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet Patai Mihály.

Hitelezés kell - de azt csak erős bankok tudják

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a rendezvényen hangsúlyozta: a hitelezés bővüléséhez az szükséges, hogy a bankok egészséges tőkehelyzete megmaradjon.

Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint a devizahitelek forintosítása olyan tőkepótlásra kényszerítené a bankokat, ami mellet kérdés, hogy ki tudják-e hitelezni az MNB olcsó forrását. Wolf László a Privátbankár Növekedés 2013 konferencián tartott előadásában nemrég feltette a költői kérdést is: mi lett volna, ha a válság alatt magyar banktulajdonosoknak kellett volna előrántaniuk 3 milliárd eurót? Részletek >>

Wolf László kifejtette: a régióban sehol sem sikerült növekedést elérni a hitelezés bővülése nélkül, ami az export növekedéséhez is szükséges. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy miközben az elmúlt öt évben a legtöbb kelet-európai országban bővült, Magyarországon 20 százalékkal csökkent a vállalati hitelállomány. Évente közel 3 milliárd eurónyi beruházás hiányzik Magyarországon - mondta.

A bank 100 milliárd forintos kerettel indított vállalati hitelprogramját nem sikerült teljes mértékben kihasználni, de stagnáló hitelezéssel is sikerült piaci részüket növelni - érzékeltette a vállalatihitel-helyzetet az OTP vezérigazgató-helyettese.

Az MNB növekedési hitelprogramjának elindítása Wolf László szerint fontos lépés volt ahhoz, hogy az alacsony növekedési ráta megforduljon. Az OTP által kihelyezett hitelek 27 százalékát beruházáshoz vették igénybe, az összes hitel több mint 12 százalékát exportcégekhez helyezték ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG