1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A 2010-es 21,8 millió euró után 2011-ben 566,6 millió euró, azaz mintegy 164,3 milliárd forint volt az Erste Bank vesztesége Magyarországon, azonban előrelátó volt, még novemberben 600 millió euróval emelte alaptőkéjét. A végtörlesztésre ősszel képzett 200 millió eurós tartalék elegendőnek bizonyult, de nagy összegű egyéb tartalékot is képeztek a rossz hazai kilátások miatt. Az Erste Group csoportszinten javított az utolsó negyedévben.

Nem véletlenül zárt be fiókokat tavaly az Erste Bank Magyarországon: kockázati céltartalékai nagy mértékben, 244,3 millió euróról 567,7 millió euróval 812,0 millió euróra növekedtek tavaly a rendkívüli egyszeri céltartalék-képzés folyományaként. A lakossági devizahitelek kedvezményes végtörlesztéséből származó várható veszteségek ellensúlyozására 200 millió euró céltartalékot képzett a cég még tavaly. Emellett „a magyar gazdaság kilátásai és a magyarországi politikai környezet bizonytalansága miatt további céltartalék került megképzésre a nem teljesítő hitelek fedezeti arányának javítása érdekében” – írja a cég közleménye.

Kevesebb bevétel a magyarországi lakossági devizabetétekből

A magyarországi lakossági, valamint kis- és középvállalati üzletágban elért nettó kamatbevétel a 2010-es 387,1 millió euróhoz képest 15,6 millió eurós, azaz négy százalékos (a devizahatásokkal korrigáltan 5,5 százalékos) javulást mutat, és 402,7 millió eurót tett ki 2011-ben. A nettó kereskedési eredmény 23,2 millió euróról 19,1 millió euróra esett vissza – azaz 4,1 millió euróval, vagy 17,8 százalékkal csökkent, főként a lakossági devizaállományból származó bevételek zsugorodása miatt.

A működési kiadások szinte változatlan értéket mutattak 200,5 millió euróval, annak ellenére, hogy 11,6 millió euró szerkezetátalakítási tartalékot képeztek. Az üzemi eredmény az előző évi 305,5 millió euróról 13,6 millió eurós, vagyis 4,4 százalékkal (devizahatásokkal korrigálva 5,9 százalékkal) bővült és 319,1 millió euró lett. Pozitív hatást jelentett, hogy a végtörlesztés költségeinek egy része leírható a bankadóból, másrészről azonban negatív hatásként jelentkezett az, hogy a hitelfedezettel kapcsolatos leírások és a szerkezetátalakítási költségek emelkedése miatt nagyobb leírásokat kellett végrehajtani.

A kisebbségi érdekeltségek levonása utáni nettó eredmény -566,6 millió eurót tett ki (szemben a 2010. év egészére számolt 21,8 millió eurós veszteséggel). A bank 2011 novemberében 600 millió euró (290 forintos euróáron 174 milliárd forint) értékben emelt tőkét. A jelenlegi profitpálya és a magyar gazdaság kilátásaira vonatkozó előrejelzések alapján a még a könyvekben szereplő 312,7 millió euró értékű goodwillt teljes egészében leírták és elszámolták még 2011 harmadik negyedévében.

A csoport javított az utolsó negyedévben

Csoportszinten az Erste Groupnál a működési bevétel terén jelentkező enyhe visszaesés és az üzemi kiadásoknál jelentkező szerény növekedés következtében az üzemi eredmény 4,2 százalékkal csökkent, a 2010-es 3786,8 millió euróról 3627,6 millió euróra. A nettó kamatbevétel terén jelentkező enyhe, 2,4 százalékos (5569 millió euróra történő) növekedés ellensúlyozta a nettó díj- és jutalékbevétel terén elszenvedett (három százalékos, 1787,2 millió euróra történő) visszaesést, de a nettó kereskedési eredmény (62 százalékkal 122,3 millió euróra történő) csökkenését már nem tudta tompítani.(Táblázatok a cikk cégén.)

A kisebbségi részesedések levonása utáni nettó veszteség 718,9 millió eurót ért el, úgy, hogy az utolsó negyedévben a veszteség csökkent. A tavalyi különleges évnek számít a rendkívüli tételek, különösen a goodwill leírások és a terven felüli kockázati céltartalék-képzés miatt – írja a cégcsoport közleménye. Az azt megelőző évben az Erste Group 878,7 milliós éves nyereségről számolhatott be. A készpénzeszközökre vetített részvényenkénti nyereség 2011-ben 0,42 euró volt (mérleg szerinti EPS: -2,28 euró) az előző évi 2,17 eurós EPS-sel szemben (ami mérleg szerint 1,97 eurónak felelt meg).

A részvényár azt mondja, pozitív volt a meglepetés

Úgy tűnik, a részvénypiac ennél rosszabb eredményre számított, a Bloomberg szerint ugyanis a bankcsoport részvénye a Bécsi Értéktőzsdén (EBS:AV) 4,5 százalékos emelkedéssel nyitott szerdán. Az utóbbi egy évben ugyanakkor 49,6 százalékkal csökkent a részvény ára.

A várakozások szerint az Erste Group alappiacainak többsége növekedésről számolhat majd be 2012-ben, ám ez némiképp elmarad a 2011. évi ütemtől, mivel az euróövezet kilátásai is romlani kezdtek 2011. második félévében. Negatív teljesítmény csak Magyarország és Horvátország esetében valószínűsíthető, de a visszaesés vélhetően enyhe marad – írja a gyorsjelentés utáni közlemény. Így az Erste Group 2012-ben enyhén növekvő működési eredményre számít, amelyet az egyes alappiacokon jelentkező hitelállomány-növekedés és további költségcsökkentés vezérel majd

Ennél már csak jobb jöhet?

A kockázati költségek az előrejelzések szerint csökkenő tendenciát mutatnak 2012-ben, mivel egyes rendkívüli tételek – például a Magyarországon végrehajtott egyszeri 450 millió eurós tartalékképzés – már nem jelentkeznek újból. Az Erste Group azzal számol, hogy Európai Bankhatóság által megszabott kilenc százalékos tőkekövetelményt túl is szárnyalja majd június 30-át követően.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG