1p
Az idén 25 éves Budapest Bank 11,1 milliárd forintot bukott a végtörlesztésen, köszönhetően annak, hogy az érintett ügyfelek több mint negyede élt a kedvezményes árfolyamon történő visszafizetés lehetőségével. Ezt ellensúlyozta a javuló portfólió, ami miatt így kevesebb céltartalékot kellett képezni, mint korábban. 9,6 milliárd forint lett az adózott eredmény.

A továbbra is kedvezőtlen gazdasági körülmények valamint a folyamatosan változó szabályozói környezet ellenére 2011-ben is megőrizte nyereségességét a Budapest Bank.

9,6 milliárd forint - adózás után

A magyar számviteli szabályok szerint készült, konszolidált (nem auditált) éves beszámolója alapján a pénzintézet mérlegfőösszege szinten maradt, és az előző évit megközelítő 9,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2011-ben. Ugyancsak szinten maradt a bankcsoport ügyfelekkel szembeni kötelezettségállománya és követelésállománya.

 

„2012-re megfontolt növekedési terveket fogalmaztunk meg; felelős hitelezési alapelveink mentén fenntartható növekedést tűztünk ki célul a kulcsszegmensekben” - mondta Zolnai György, a Budapest Bank elnök-vezérigazgatója.

Az elmúlt évben a jelentős árfolyam-ingadozások miatt fizetési nehézségekkel küzdő ügyfelek, a gazdaság stagnálása és a folyamatosan változó szabályozói környezet egyaránt nehezítette a bankszektor helyzetét.

A pénzintézet a számára legfontosabb területeken – így a vállalati hitelezésben és lízingben, a jelzáloghitelezésben valamint a hitelkártya-szegmensben – növekedést ért el. A bank céltartalék-ráfordításai a tavalyi évben 8%-kal 31,8 milliárd forintra csökkentek. A portfólió javulása miatt csökkenő tartalékképzés ellensúlyozta a deviza jelzáloghitelek egyösszegű végtörlesztésén elszenvedett 11,1 milliárd forintos veszteséget. A működési költségek szinten maradtak (37 milliárd forint, 3%-os növekedés).  A bankcsoport ügyfelekkel szembeni kötelezettségállománya (739 milliárd forint, 2%-os növekedés) és ügyfelekkel szembeni követelésállománya (646 milliárd forint, 1%-os csökkenés) nem változott számottevően.

A bank lakossági hitelállománya szinten maradt (485 milliárd forint), ezen belül a jelzáloghitelek állományában szintén nem történt jelentős változás (226 milliárd forint, 1%-os növekedés). A pénzintézetnél a végtörlesztés lehetőségével az arra jogosult deviza jelzáloghiteles ügyfelek mintegy 27%-a élt. A bank 2011-ben több mint háromszor annyi új jelzáloghitelt helyezett ki (10 milliárd forint), mint az előző évben, ami elsősorban a piacon egyedülálló Egyenlítő Hitelnek köszönhető.  Az autóhitel-állomány szinten maradt (148 milliárd forint).

A fedezetlen hitelek állománya 4%-kal 104 milliárd forintra csökkent, miközben az új kihelyezések tekintetében növekedést ért el a pénzintézet. Különösen az új hitelkártya-kibocsátások területén volt eredményes a bank: a sikeres ügyfélállomány átvételek (Credigen) és partnerprogramok (TESCO-val kötött megállapodás) nyomán a pénzintézet 55 000 új hitelkártyát bocsátott ki 2011-ben.

A magyar kkv-kre koncentrálnak

A Budapest Bank Business, a pénzintézet kis- és közepes vállalatokra szakosodott üzletágának kihelyezett hitelállománya (a lízing üzletág nélkül) 12%-kal (243 milliárd forintra) nőtt 2010 év végéhez képest. A kihelyezett új lízingállomány csaknem háromszorozódott és 14,1 milliárd forintra növekedett.

A vállalati portfolió több mint 80 százalékát a kis- és középvállalkozások alkotják, amelyek 90 százaléka magyar vállalat. Az eredményességhez az innovatív új szolgáltatások is hozzájárultak, többek között az Eximbankkal kötött egyedi refinanszírozási hitelkeret-szerződés, a Széchenyi kártya programhoz való csatlakozás valamint az EIF-fel (European Investment Fund) 2011-ben kötött portfóliógarancia-megállapodás. A vállalati stratégia 2012-es fókuszában továbbra is az agrárium, az exportra termelő és a feldolgozó cégek állnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG