2p
11 órán keresztül zajlott az AXA Bank tárgyalása, ennyi időn át próbálták meggyőzni a bíróságot, hogy tisztességesek voltak az általános szerződéses feltételek - végül mind a 11 ászf esetében elbuktak. Amit a bíró mondott a végén, az nem sok jót ígér a bankoknak.

A Fővárosi Törvényszék szerdán maratoni tárgyalás után elutasította az AXA Bank Europe SA kontra magyar állam devizahiteles perben a pénzintézet kérelmét, amelyben általános szerződéses feltételeinek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.

A bíró utalva arra, hogy a tárgyalás mintegy 11 órán keresztül zajlott, elmondta: az idő előrehaladtára tekintettel írásbeli indoklásban fejti ki részletesen a döntést megalapozó érveket. Rövid szóbeli indoklásában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy speciális eljárásban, speciális szabályok mellett kellett döntenie a bíróságnak.

Amit a bíró mondott, az nem sok jót ígér a bankoknak

Kiemelte, hogy az AXA Banknak a per keretében tárgyalt 11 darab ászf-je közül egyik sem felelt meg például az átláthatóság és felmondhatóság elvének, ugyanakkor elmondta: a bíróság egyetért a felperes AXA Bankkal abban, hogy a törvényben rögzített - és a szerződés tisztességességét megalapozó - hét alapelvnek "nagyon nehéz" megfelelni. Ez nem sok jót ígér a többi felperes banknak sem.

Mint emlékezetes, eddig 13 ügyben indult meg a tárgyalás, két esetben a pénzintézet veszített az állammal szemben, 11 esetben pedig szeptemberre halasztották a döntést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG