2p
Továbbra is napirenden lehet az MKB Bankból, a Budapest Bankból (BB) és a Takarékbankból létrehozandó szuperbank ötlete.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), az Erste Bank Hungary Zrt. és a kormány által 2015 februárjában aláírt megállapodás értelmében a magyar államnak 2018 februárjától már nem lehet többségi tulajdona egyetlen hazai kereskedelmi bankban sem. Az MKB már 2016 júniusától teljes egészében magánkézben van, részvényei közel felét két magántőkealapon (Metis és Metis 2) Mészáros Lőrinc és felesége birtokolja, csaknem egyharmadát pedig Mészáros tiszakécskei üzlettársa, Szíjj László.

A BB-nél azonban egyéves csúszásban van a kormány, ezt kívánja orvosolni az mfor.hu értesülései szerint azzal, hogy első körben pályázatot írnának ki a bank részvényeire BB-re, de meglehet, azon csak a többségi tulajdonát ajánlaná fel az állam. Azzal a feltétellel, hogy az új tulajdonos beleegyezik abba, később a BB egyesüljön az MKB-val és a Takarékbankkal, melynek megvalósulási formája részvénycsere lehetne.

E szuperbank létrehozásának az ideje azonban kérdéses, már csak azért is, mert egy ilyen mértékű összeolvadás minden bizonnyal hosszabb időt vesz igénybe. Abból azonban, hogy az új, immár univerzális – a mostani Takarékbankból, a Takarék Kereskedelmi Bankból és a 12 regionális takarékszövetkezetből létrehozott – Takarékbank 2020. január 1-jére állna össze, arra lehet következtetni, hogy a jövő év előtt legfeljebb csak a megafúzió előkészületeire kerülhet sor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
Pénzügyi szektor Lépett a Revolut, itt van, mire számíthatnak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:27
Közleményben reagált a szolgáltató a szabályozásra.
Pénzügyi szektor Úgy veszik fel a hiteleket a magyarok, mintha nem lenne holnap
Privátbankár.hu | 2025. július 6. 12:31
Történelmi csúcsra ugrott a lakossági hitelpiac májusban, rekordszintű lakás- és személyi kölcsönökkel, meglepő jelzálogfelfutással.
Pénzügyi szektor Leolvadtak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:26
Szerény csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Fontos változás jön az OTP fintech cégénél
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:50
Július 1-től SimplePay Zrt. néven folytatja a működést a fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil Kft. Mostantól SimplePay márkanév alatt egységesítik a vállalkozásoknak kínált digitális fizetési megoldásokat.
Pénzügyi szektor Új korszak indul a bankolásban, minden bankszámlás érintett
Herman Bernadett | 2025. július 1. 12:41
Elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) működésének első szakasza, amely a legkorszerűbb technológiát felhasználva, a másodperc tört része alatt képes felismerni a banki utalásokat célzó csalásokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló rendszer része a jegybank „öt csapás” intézkedéssorozatának, amelyet Varga Mihály jegybankelnök jelentett be június elején.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG