3p
A pénzintézet mellett a Oney Magyarország Zrt.-re is bírságot szabott ki az MNB.

Fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Budapest Bank Zrt.-t és az Oney Magyarország Zrt.-t – többek között – a teljes hiteldíj mutató feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A társaságok a hitelkártya-termékeik reklámozása során számos esetben nem feltűnően jelenítették meg a hiteltermékek költségeit összegző, a fogyasztói döntést segítő THM értékét – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Privátbankár.hu-val.

Az MNB a pénzügyi intézményeknél lefolytatott egy-egy fogyasztóvédelmi célvizsgálat keretében ellenőrizte, hogy a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt. (Budapest Bank), illetve az Oney Magyarország Zrt. (Oney) miként tesz eleget a hitelkártyáit érintő kereskedelmi kommunikációjában a teljes hiteldíj mutató (THM) feltüntetésére vonatkozó kötelezettségének. A jegybank eljárásai során a Budapest Banknál a 2015. június 16. és 2016. október 21. közötti, az Oney-nál a 2016. május 1-től 2017. július 28-ig tartó időszak reklámjait tekintette át.

Baj volt a THM reklámozásával

A vizsgálatok megállapították, hogy a Budapest Bank és az Oney az általa – a Budapest Bank esetében nagyobb kereskedelmi áruház közvetítése útján – értékesített hitelkártya-termékeit oly módon népszerűsítette, hogy a reklámozás során a THM értékét nem kellően figyelemfelkeltő módon, vagy – az Oney-nál tapasztalt egyes esetekben – egyáltalán nem jelenítette meg. A Budapest Bank hitelkártya-termékét függő ügynökként közvetítő áruházakban megjelenő különböző hirdetéstípusoknál a THM-et a fő hirdetési szövegtől elkülönülő apró betűs részben, illetve minden más információhoz (különösen a kedvezményekhez) képest kisebb vagy azonos betűmérettel, és kevésbé feltűnő ábrázolásmóddal szerepeltették.

Az MNB további jogsértésként állapította meg, hogy a Budapest Bank kedvezményes kiegészítő hitelkártya szolgáltatást tartalmazó hirdetéseiben nem szerepelt (a hitel költségeit bemutató) reprezentatív példa, s az akciós és nem akciós hitelfeltételek sem voltak kellően átláthatók. Az Oney esetében lefolytatott vizsgálat a hitelkártya-termékek vonatkozásában panaszkezelési problémákat, illetve a szerződéskötést megelőző szóbeli tájékoztatási hiányosságokat is feltárt.

A THMEgyolyan mutatószám, mely egy évre vetítve tartalmazza a fogyasztási hitelek (pl. áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya) szerződésszerű teljesítéshez kötődő valamennyi, tőkén felül fizetendő terhét (kamat, egyéb költségek és díjak). A THM segít a fogyasztók anyagi lehetőségeihez igazodó kölcsön kiválasztásában, ezért is jogszabályi előírás, hogy a THM értékét a kereskedelmi kommunikációban minden esetben feltűnően, a rövidítés feltüntetésével és egy tizedesjegy pontossággal meg kell adni - hívja fel a figyelmet az MNB.

18 és 9,5 milliós bírság

Az MNB a vizsgálatai nyomán feltárt jogsértések miatt a Budapest Bankra 18 millió forint, az Oney-ra 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s kötelezte az intézményeket a vonatkozó előírások jövőbeni betartására. A bírság összegének megállapítása során a jegybank többek között figyelembe vette, hogy a jogsértő gyakorlat a fogyasztók széles körét érintette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG