2p
Felszámolják a karcagi Kun-Mediátort - a károsultak azonban nem sok jóra számíthatnak.
Kép forrása: a Kun-Mediátor Facebook oldala

Elrendelték a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolását - tudta meg a Magyar Nemzet a károsultak egy részét képviselő ügyvédtől. A lap úgy tudja, valószínűleg csak a dolgozói bérek kifizetésére lesz fedezet.

Dobrossy István ügyvéd szerint kérdés, hogy a rendőrség tud-e további olyan vagyont feltárni, amikre eddig nem volt rálátása.

20 milliárdot is kicsalhatott Marcsika

A Kun-Mediátor Kft. vezetője, az Interpol által is körözött Dobrai Sándorné (vagy ahogy a városban ismerték: Marcsika) csaknem ezer embert károsított meg több mint 10 milliárd forintra - egyes becslések szerint 20 milliárd forintra - piramisjátékra hasonlító módszerrel. Az egy éve indult nyomozás folyamatban van, eddig 800 sértettet hallgattak ki. Dobrossy szerint azonban nem mindenki fordult a hatósághoz, a károsultak száma 1500-2000 között is lehet.

Az ügyvéd szerint annak ellenére, hogy sok károsult jelentkezik a hatóságoknál, egyelőre hiába kérik, hogy hozzanak létre számukra kártérítési alapot. Mint mondta, jelentős "állami és banki felelősség" van abban, hogy milliárdokkal károsíthatta meg az ügyfeleket egy hivatalosan utaztatással foglalkozó cég.

Szökésben

Korábban Karcagon az a hír terjedt el, hogy Dobrai Sándorné Mexikóban van, de ezt hivatalosan senki nem erősítette meg. A nő ma reggel is szerepel az Interpol körözési listáján; a hatóságok 2015 áprilisa óta keresik.

Dobrai Sándorné Marcsika au Interpol honlapján.
Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG