2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A lakossági átutalások menekülhetnek meg, viszont bevonnák a fintech cégeket az illetékfizetők közé.
Illusztráció. Kép forrása: Varga Mihály Facebook-oldala

A Magyar Bankszövetség a tranzakciós illeték elhagyását javasolja a lakossági ügyfeleknél az elektronikus műveletek (átutalások) esetében, egyben az illeték kiterjesztését is szorgalmazzák az új elektronikus fizetési rendszereknél (ilyenek például a fintech cégek). Erről Becsei András, a Bankszövetség elnöke beszélt kérdésünkre a Nemzeti Versenyképességi Tanács mai ülését követően.

Utóbbi intezkedés aképpen szolgálná a versenyképességet, hogy azonos szabályozás alá vonná a piaci szereplőket. Becsei a javaslatukkal kaocsolatban elmondta még, hogy a lakossági tranzakciókon keresztül mintegy 60 milliárd forint illeték keletkezik, ebből az elektronikus műveletek mintegy 10 milliárd forintot tesznek ki.

A Bankszövetség javaslatait egy 22 pontból álló csomagban tette le a tanács asztalára. Ennek része a már említett egységes szabályozás kialakítása, ezen túl a digitalizáció kiterjesztése a pénzügyi szolgáltatások esetében (például vannak olyan tranzakciók, amelyeket törvényi kötelezettségek miatt még mindig papírozni kell). S része a csomagnak a készpénzállomány csökkentése is: a jelenlegi állomány tartási költségét 500 milliárd forintra becsülik.

Varga Mihály pénzügyminiszter a tájékoztatón megjegyezte, hogy a tanácsnak javaslattételi lehetősége van a kormány felé. A miniszter arról számolt be továbbá, hogy új alapokra kívánják helyezni a működőtőke vonzást. Szavaiból az derült ki, hogy a jövőben nem a munkahelyteremtés lesz az elsődleges szempont a támogatások megítélése során, nagyobb hangsúlyt kapnak viszont a technológiaváltást szolgáló beruházások.

A miniszter szerint az eddigiektől eltérően minőségi szempontok szerint kell válogatni a támogatandó invesztíciók között. Kitért arra, hogy a világgazdaság lassuló pályára került - újságírói kérdésre az idei növekedést 4,8 százalékra becsülte, jövőre viszont már csak 4 százalék körülí gazdasági bővülésre számít. Erre a helyzetre felkészülve kell alakítani a beruházás-ösztönzési rendszert - fejtette ki a tájékoztatón.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
Pénzügyi szektor Ma a magyar tőzsde jobban teljesített a nemzetközi piacoknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:05
Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde.
Pénzügyi szektor Nagyot lép egy hazai kibervédelmi cég a tőzsdén – itt a bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 16:00
A ViVeTech Nyrt.részvényeit bevezetik a BÉT Standard szabályozott piacára.
Pénzügyi szektor Nem panaszkodhat a Waberer's
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:05
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International.
Pénzügyi szektor Reggel óta szinte töretlenül erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:02
364,31 forintra csökkent 18 órakor az euró árfolyama. 
Pénzügyi szektor Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:47
Emelkedett az olaj és a földgáz ára is. 
Pénzügyi szektor Nagy üzlet végére tett pontot a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:42
Az osztrák versenyhatóság is jóváhagyta a CSG Defence részesedésszerzését a Rába Nyrt.-ben.
Pénzügyi szektor Megnyugodhatnak az Egyesült Államokban a júliusi inflációs adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:34
Az élelmiszer- és energiaárak alakulása továbbra is a figyelem középpontjában. 
Pénzügyi szektor Egy hónap múlva ismert lesz a hazai pénzügyi irány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 12:04
Szeptember 10-én Varga Mihály jegybankelnök és Kármán András pénzügyminiszter előadásával veszi kezdetét a 64. Közgazdász-vándorgyűlés Egerben. A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájára mintegy 700 közgazdászt vár az ország minden pontjáról és a határainkon túlról is a szervező Magyar Közgazdasági Társaság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG