2p
Hiába kell immár 336 forintnál is többet fizetni az euróért, a jegybank nem aggódik, mivel szerinte az nem rontja az inflációs kilátásokat.

Nincs árfolyamcél, az árfolyamot a piac befolyásolja, az csak egy input az inflációs és a reálgazdasági előrejelzés szempontjából, amelyet továbbra is 5-8 negyedéves időtávon értékelünk – jelentette ki Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a kamatdöntést követő jegybanki háttérbeszélgetésen. Annak kapcsán, hogy a forint sorra zuhan újabb és újabb történelmi mélypontokra, az euróval szemben ma már a 336-as szint fölé került.

Márpedig az MNB szerint inflációs szempontból most nincs ok az aggodalomra, mindenekelőtt azáltal, hogy az eurózónából importált termékek árszínvonala alacsonyabb lett az utóbbi időben, és az Európai Központi Bank további csökkenést tart elképzelhetőnek. Legfrissebb, csökkenő inflációs előrejelzését az MNB 333 forintos euróárfolyamon állapította meg, ami azt vetíti előre, hogy hagyja, akár még tovább gyengüljön a hazai fizetőeszköz.

Nem lazítás, hanem finomhangolás – ekként jellemezte Nagy Márton a bankrendszerből kiszorítandó likviditás mértékének 100 milliárd forinttal, 300-500 milliárdra való emelését. A pontos összeg attól függ, hogyan alakulnak az állam költekezései, a kincstári egységes számláról mennyi pénz megy ki az államadósság csökkenése révén és mennyi európai uniós pénz áramlik.

Ez a jegybank alelnöke szerint egyedi döntés, nincs semmilyen ciklus, nem is szeretnének erről beszélni, továbbra is adatvezérelt üzemmódban vannak, ami azt jelenti, hogy ha kell, negyedévente változtatnak. Mindenesetre a monetáris politika továbbra is nagyon óvatos lesz – jelentette ki Nagy Márton.

A háttérbeszélgetés üzenetei úgy tűnik, megnyugtatták a piacokat, a hazai fizetőeszköz csaknem 2 forintos erősödés után, 334-es szintre került az euróval szemben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG