3p
Egyre nagyobb szüksége van a világnak a kobaltra.

A kobaltot az elektromos autókban használt lítium-ion akkumulátorokban, valamint ötvözőfémként turbinák, rakéta hajtóművek, erőművi berendezések gyártásában és az űriparban használják. Az elektromos autók gyártásának tényleges kobaltkereslete egyre inkább számszerűsíthetőnek és a korábban becsültnél jóval nagyobbnak tűnik. Kínának például rendkívül ambíciózus tervei vannak az elektromos mobilitás fejlesztésére. A kobaltkereslet növekedésének egyik legnagyobb hajtóereje ennek megfelelően a kínai felhasználás lesz - fejtette ki az egyik nyersanyag befektetési alap elemzője.

Kobalt. (Kép forrása: Wikipedia)

A CRU Group tanácsadó vállalat prognózisa szerint az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése a tavalyi 1,1 millióról 2021-re évi 4,4 millióra, 2025-re pedig több mint hatmillióra emelkedik. 

A lítium-ion akkumulátoroknak már a 75 százaléka fog kobaltot tartalmazni 2020-ra az eCobalt Solutions szerint. A kobalt alkalmazása megnöveli a lítium-ion akkumulátorok kapacitását.

A kobalt ára tavaly szeptember óta 50 százalékkal fontonként 19 dollárra, öt éves csúcsra emelkedett. 2015 decemberében az ár még 10 dollár körül volt mintegy kétezer tonnás piaci túlkínálat mellett. Hét évnyi túlkínálat után a kobaltpiac az idén viszont már deficites lehet.

Ide megy a fele

A világ kobaltfelhasználása tavaly mintegy 100 ezer tonna volt, ennek felét az elektromos autókban, mobiltelefonokban, hordozható számítógépekben és vezeték nélküli motoros szerszámokban használt akkumulátorok gyártása vette fel. 

Az elektromos autók akkumulátorigénye tavaly a teljes kobaltfelhasználásnak úgy 6,5 százalékáért volt felelős. Az arány 2021-ig 16,9 százalékra emelkedik, a teljes kobaltfelhasználás pedig mintegy 130 ezer tonnára. Az idén 900 tonnányi deficitre lehet számítani, ami a Macquarie Research piackutató vállalat szerint 2020-ig ötezer tonnára emelkedik. 

Felvásárlásba kezdtek

A kobalt nehezen kezelhető önálló befektetési eszközként, mert a jelenleg piacra jutó mennyiségnek 98 százalékát réz és nikkeltermelés melléktermékeként állítják elő. A befektetők ezért az ár későbbi emelkedésének a reményében a kobaltot a maga fizikai valójában vásárolják fel és raktározzák nagy tételekben.

Az Egyesült Államok is stratégiai nyersanyagnak tekinti a kobaltot és a Defense Logistics Agency 2014 óta foglalkozik készletek felhalmozásával.  A világ kobaltkészleteinek mintegy hatvan százaléka a Kongói Demokratikus Köztársaságban található.

Piaci információk szerint így járt el például a bányaiparra szakosodott svájci Pala Investments befektetési társaság, valamint az egyik legnagyobb kínai nyersanyag befektetési alap, a Shanghai Chaos Investment is. Hírügynökségi érdeklődésre a Pala Investments nem kommentálta az értesülést, a Shanghai Chaos pedig nem válaszolt a megkeresésre.

A kínai állami nyersanyag készletek gondozásával foglalkozó State Reserves Bureau piaci megfigyelők szerint tavaly és 2015-ben ötezer tonna kobaltot vásárolt el. 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG