4p
A jó amerikai munkaerőpiaci adat régen látott dollárerősödést hozott, ez pedig szárnyakat adott az európai tőzsdéknek. A BUX is új történelmi rekordot ért el, de szinte csak a Molnak köszönhetően, amely jó gyorsjelentéssel örvendeztette meg a befektetőket. A forint gyengült, a nemesfémek estek.
Erste Bank, 1940 (Fotó: Erste Group)

Újabb 0,7 százalékkal magasabbra, 36 678 pontra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe, ami ismét történelmi csúcs. Az emelkedés motorja ma is a Mol volt, amelynek kijött a mindenki által kedvezőnek ítélt gyorsjelentése.

Az olajtársaság papírja, amely már csütörtökön is új csúcsra repítette a BUX-ot, most még erősebben, három százalékkal, 23 350-re száguldott. Az OTP 0,2 százalékkal 9815-re drágult. A Richter egy százalékkal 6570-re esett, a Telekom egy forinttal 467-re. Ezzel a telekompapír ott van, ahol pár napja a vegyesként értékelt gyorsjelentése előtt.

Terjeszkedik az OTP Bank Szerbiában

A Vojvodjanska banka megvásárlásával az OTP Szerbia egyik jelentős bankjává válik – közölte a pénzintézet mna délután. A National Bank of Greece megállapodást írt alá az OTP banka Srbija-val a Vojvodjanska banka-ban meglévő 100% tulajdonrészének eladásáról. A tranzakció magában foglalja a National Bank of Greece egyéb szerbiai érdekeltségeit is. A tranzakció eredményeként az OTP Bank Srbija a 7. legnagyobb szereplővé válik az országban.

Január óta nem látott dollárerősödés

A kereskedés vége felé küldött az OTP egy közleményt szerbiai terjeszkedéséről (lásd keretben), de vélhetően nem sok újság volt benne, mert nem mozgatta meg az árfolyamot. A forint gyengült, 70 fillérrel 304,60-ra drágult az euró.

Jó lett a várva várt amerikai munkaerő-piaci adat (NFP), a vártnál többen kaptak munkát és kevesebb a munkanélküli. Ez növeli a kamatemelések valószínűségét, így erősödött a dollár, nem is kicsit: az euróval szemben egy százalékkal 1,1751-re ment le az árfolyam. Logikus módon az amerikai kötvények hozama emelkedett, a nemesfémek ára esett.

Zsinórban a kilencedik napon?

A végre gyengülő euró szárnyakat adott az európai tőzsdéknek, a német DAX 1,2, a francia CAC 1,4, a brit FTSE 100 pedig 0,5 százalékkal emelkedett. Az amerikai tőzsdék eléggé visszafogottak voltak, egyébként szintén logikus módon, mert az emelkedő kamat a tankönyvi logika szerint nem olyan jó a részvényeknek. Este hatkor a főbb amerikai indexek minimális, 0,1-0,2 százalékos pluszban voltak. Ha a Dow Jones ipari átlagnak ma is sikerülne emelkednie, az zsinórban már a kilencedik pluszos nap lenne, és újabb történelmi rekord – derül ki a Marketwatch tudósításából.

Tovább mehet a Mol

„A Mol a vártnál jóval kedvezőbb második negyedéves eredményeket ért el, mellyel együtt kiváló első félévet zárt” – írta az Equilor blogja. Megemelték az éves várakozásokat is. „Bár már a jelentés előtt is emelkedett az árfolyam, a trend tovább folytatódhat. Ne feledkezzünk meg a szeptember elsején esedékes részvényfelaprózásról sem (8-1)” – teszik hozzá.

Újra tombol a bika a Mol papírjaiban, miután nagyon erős negyedévről számolt be gyorsjelentésében a vállalat – írta az Erste Befektetési reggeli kommentárja is. Emellett pedig 2017-es EBITDA-várakozását is jócskán felfele módosította. „A Shell holland óriásfinomítójának leállása miatt ráadásul most emelkedtek a dízel árrések, ami kifejezetten kedvező a Mol-nak. A magyar olajipari cég ezért szerintünk teljesíteni fogja a mostani menedzsment előrejelzést” – fejezik be.

Ám elérte a célárat

A KBC Equitas szerint is igen jól sikerült a Mol második negyedéve, bár a dollár gyengélkedését aggasztónak nevezik, elképzelhetőnek tartják, hogy ezt sikerül kompenzálni. A brókercég két nappal ezelőtt még megerősítette 23 ezer forintos célárát a Molra, amit ugye ma az árfolyam túlszárnyalt.

Az Erste eredményét is a piaci várakozásoknál jobbnak, sőt kellemes meglepetésnek nevezte az Equilor és a KBC Equitas egyaránt, a részvény Bécsben 2,3 százalékkal emelkedett. A többi európai bankrészvény is jól ment, főleg a németeknél a Deutsche Bank és a Commerzbank.

Az olaj fél-egy százalékos pluszban van. A Konzum és az Opimus a szokásosnál kisebb, de azért még százmilliós nagyságrendű forgalom mellett kissé esett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45510 46340 -0,82% 0 0 11 560 182 840 HUF 2026-07-23 17:07:33
MOL 4448 4394 4464 +1,09% 0 0 5 693 246 564 HUF 2026-07-23 17:09:44
MTELEKOM 2614 2614 2650 -1,43% 0 0 1 160 004 786 HUF 2026-07-23 17:09:06
RICHTER 11650 11630 11810 -0,77% 0 0 2 245 060 360 HUF 2026-07-23 17:07:11
OPUS 359 358 369 -0,55% 0 0 12 449 790 HUF 2026-07-23 17:05:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Trump gátlástalanul becsomagolta, majd egy kövér árcédulával piacra is dobja hatalmi játszmáit
Czwick Dávid | 2026. július 23. 19:46
Donald Trump amerikai elnök még a másodperc törtrészét is méregdrágán méri. Saját médiavállalata ugyanis kitalálta, hogyan lehetne még több pénzt kisajtolni a regnáló elnök kedvencévé vált közösségi oldalból. Ezt a felületet eleve a kényszer szülte, miután sorozatos, kétes megnyilvánulásai után annak idején Trumpot és fiókját korlátozták az X-en, vagyis az akkori Twitteren. A mostani „fejlesztés” viszont nem egyszerűen egy új termék, hanem egy eddig példátlan lépés egy végtelenül aggasztó irányba, mely a klasszikus tőzsdei működést és a kisbefektetők profitábilitását is zárójelbe teheti, a morális vetületről nem is beszélve.
Részvény / Deviza / Áru Nem tett csodát a forint, ennyit ér az euró csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:24
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A dráguló olaj mentette meg a Mol napját
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 17:51
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 589,38 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel 144 176,03 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Aggasztó áttörés: megint 100 dollár felett az olajár
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 15:32
Megint vadul száguldanak az olajárak: ez áll a háttérben.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol maradt talpon
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,09 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A világpiaci kőolajárak megállíthatatlanul menetelnek a 100 dollár irányába, a forint pedig gyengül.
Részvény / Deviza / Áru Kezdhetünk aggódni? Durván elszállt a földgáz ára Európában
Eidenpenz József | 2026. július 23. 10:13
Az energiahordozók újabb árrobbanásán belül a kőolaj kismiska, kemény világ jöhet a benzinvásárlókra, és vége lehet az olcsó gáz korának. Nemcsak Donald Trump a hibás, több ellentétes hatás ütközik, az AI lehet a fő mumus az energiapiacon. Drága gázzal indulhat majd a tél, és még sehol se vagyunk a 2022-es árakhoz képest. Hogyan lehet földgázba fektetni?
Részvény / Deviza / Áru Csak rossz híreink vannak a magyar piacról
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 0,1 százalékkal gyengült a csütörtöki nyitásban és 144 568 pontra került. Azt követően, hogy szerdán történelmi csúcson zárt a börze mutatója. A forint az olajpiaci sokk hatására tovább esett, egy euró már több mint 364 forintba kerül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG