1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az E-Star szerint a hódmezővásárhelyi önkormányzat több egymással is ellentétben álló és a valóságnak nem megfelelő nyilatkozatot hozott nyilvánosságra. Az E-Star szállított, az önkormányzat nem fizetett, zsarolásról pedig szó sincs - írják.

A társaság szerint nem felelnek meg a valóságnak az önkormányzat azon állításai, miszerint az önkormányzat és az E-Star 2011. szeptember 2. napja óta nem áll egymással jogviszonyban, az önkormányzat maga szerzi be a földgázt, az E-Star által kiállított számlák mögött nincs semmilyen szolgáltatás, vagy teljesítés. A társaság szerint mindezek ellentétben állnak azon később tett és a valóságnak szintén nem megfelelő nyilatkozattal, váddal is, hogy a társaság zsarolással teszi lehetetlenné, hogy a település saját jogon vásárolhasson gázt intézményeinek, elismerve ezzel akaratlanul is az E-Star teljesítésének tényét.

Az E-Star közleményében határozottan visszautasítja az önkormányzat szerződésszegésre, bűncselekmény elkövetésére és zsarolásra vonatkozó Azt írják: az E-Star és az önkormányzat a 2010. évben az önkormányzat kérésének megfelelően megállapodtak arra vonatkozóan, hogy 2010. július 1-jét követően az önkormányzat fogja a hőszolgáltatással érintett intézmények vonatkozásában a földgázt beszerezni és az E-Star tevékenysége ezt követően a hőszolgáltatással kapcsolatos tevékenységek ellátására szűkül.

A társaság szerint azonban az önkormányzat a fenti kötelezettségének nem tett eleget, nem gondoskodott új szolgáltatóról, melyre tekintettel az E-Star a hőszolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében továbbra is ellátta az önkormányzat szerződéssel érintett intézményeit földgázzal. Emellett azt is írják: az önkormányzat a nyilatkozattal ellentétben a 2012. évben sem gondoskodott új földgázbeszerzőről, elfogadva az E-Star teljesítését.

A társaság megjegyzi továbbá, hogy az E-Star a földgázt közvetített szolgáltatásként, nyereség nélkül számlázza tovább ügyfelei részére, biztosítva részükre a nagyfogyasztóként elért kedvezményeket és a beszerzéssel kapcsolatos szakmai erőforrást. Ebből kifolyólag nem fűződik érdeke a szolgáltatóváltás
megakadályozásához, ellentétben az önkormányzattal.

Végül a társaság kiemeli: nem kívánja, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata jogalap nélküli számlákat teljesítsen a jövőben, pusztán azon igényét kívánja érvényesíteni, hogy az általa elfogyasztott földgáz és igénybe vett szolgáltatás ellenértékét fizesse meg valamint a szerződésben vállalt kötelezettségeinek tegyen eleget.

Az ügy előzményei

Az E-Star hétfőn közölte: felmondta a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött hőszolgáltatási szerződését, és több más önkormányzattal is így jár el. Az indoklás szerint az elmúlt közel egy év alatt Hódmezővásárhely nem teljesítette a fizetési kötelezettségét, az általa felhalmozott, százmillió forintot meghaladó tartozása megfizetésére sorozatos fizetési felszólítás illetőleg egyeztetési javaslat ellenére sem mutatott hajlandóságot.

Az önkormányzat úgy reagált: közel egy éve nem állnak szerződésben a céggel, amely megítélésük szerint korábban súlyos szerződésszegő és törvénysértő magatartást tanúsított. Emellett úgy látják: a cég "zsarolja az önkormányzatot", lehetetlenné téve, hogy a település saját jogon vásárolhasson gázt intézményeinek.

Az E-Star papírjai hétfőn több mint 8 százalékot veszítettek értékükből. Kedden a nyitásban bő 1 százalékkal csökkent tovább az árfolyam. Friss tőzsdei árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30650 30410 30750 +1,06% 0 0 5 097 005 610 HUF 2025-10-20 17:06:46
MOL 2770 2750 2786 +0,95% 0 0 799 253 666 HUF 2025-10-20 17:13:17
MTELEKOM 1772 1762 1796 -0,78% 0 0 611 543 804 HUF 2025-10-20 17:05:10
RICHTER 10350 10230 10420 -0,10% 0 0 1 564 503 240 HUF 2025-10-20 17:14:32
OPUS 545 538 559 -2,50% 0 0 194 136 474 HUF 2025-10-20 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump bebikázta New Yorkot
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:08
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
Eidenpenz József | 2025. október 21. 05:43
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 19:06
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 18:47
Nagyot ralizott a 4iG, Nyugat-Európában is jó volt a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru A befektetőknek is tetszik a Trump-Putyin csúcs?
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:21
Az amerikai tőzsde jól nyitott, a budapesti jól is megy.
Részvény / Deviza / Áru Megmérte a piac a forintot, és az ütésből csak most jöttünk vissza
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 14:47
Közel két hét kellett ahhoz, hogy túltegye magát a forint Nagy Márton és Orbán Viktor nyilatkozatain, amelyek enyhe nyomást helyeztek a Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank vállára. A piac reakciója egy szempillantás alatt rámutatott arra, hogy mennyire törékeny a hazai fizetőeszköz idei szárnyalása. Emellett a 14. havi nyugdíj ötletének bedobása, és annak költségvetési megvalósíthatósága is szóba került a Trend FM hétfői műsorában, ahol ezúttal is vendégként szerepeltünk.
Részvény / Deviza / Áru „America First” a gyakorlatban
Alberti Bálint | 2025. október 20. 10:20
Az elmúlt másfél hónapban látványosan kirajzolódott az Egyesült Államok új iparpolitikájának iránya: a kormány – nemzetbiztonsági megfontolásokból – tőkerészesedést vásárol magáncégekben. A lépés nem egyedi, hanem egy új stratégia része, amelynek célja, hogy az állam visszaszerezze az ellenőrzést a kritikus ágazatok és az ellátási láncok felett. A program három kulcsterületre koncentrál: a védelmi iparra, a félvezetőszektorra és a nyersanyag-kitermelésre. Ezek együtt mutatják meg, hogyan próbálja a második Trump-kormányzat újradefiniálni Amerika gazdasági és geopolitikai mozgásterét az „America First” elv jegyében. A cikk a Concorde Értékpapír Zrt. blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Álomszerűen indult a hét a magyar részvénytulajdonosoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:31
Erősen kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén – közben az olaj és a gáz olcsóbb lett, az arany drágul.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsközelben jár az erőtől duzzadó forint
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 07:56
Az euró árfolyama 390 alatt, egy svájci frank pedig 420 forintot ér.
Részvény / Deviza / Áru Rekordárak röpködnek az arany-, ezüst- és platinapiacokon
Privátbankár.hu | 2025. október 18. 09:21
A héten napról napra újabb és újabb rekordokat döntött az arany ára, de általában is elmondható, hogy a nemesfémek ára szeptember eleje óta valósággal szárnyal. Ez alatt az idő alatt az arany és az ezüst mintegy harmadával drágult, de hasonlóan gyors áremelkedés volt tapasztalható a platina esetében is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG