3p
Warren Buffettet nem izgatja igazán, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke. Szerinte még Donald Trump nyerése esetén sem kell tartani attól, hogy a vállalatok fejvesztve menekülnek majd az országból. A Berkshire Hathaway szerény vezetője biztos abban, hogy így is, úgy is jól fog menni a vállalatbirodalmának és egyik jelölt sem tudná megállítani az USA gazdaságának növekedését.

Az emblematikus vezető szinte már az amerikai elnökválasztás felé helyezi kilátásait: szerinte nincs az az erő, ami megállítaná cégének, a Berkshire Hathaway teljesítményét, és a két jelölt közül sem Hillary Clinton, sem Donald Trump nem lenne képes a gazdaság tönkretételére.

A nebraskai Omahán, a cég 51. éves közgyűlésén azt is elmondta egy masszív öt órás sajtótájékoztatón, hogy az Egyesült Államok még mindig egy "kivételesen attraktív ország az üzletkötéshez". Buffett szerint az elkövetkezendő 50 évben sokkal nagyobb mértékben nő majd a GDP, ezt pedig "csak jobb vagy rosszabb irányba befolyásolhatják az elnökök, de megállítani nem tudják." Arra a kérdésre, hogy mi lesz a helyzet Trump elnöksége esetén azt mondta, nem jelentene különösebb problémát, de válaszát nem fejtette ki. Jobb szórakozás nincs is vasárnap délután, nézzen bele a felvételbe:

A közgyűlésen egyébként az egyik részvényes azzal támadt Buffettre, hogy az egészségtelen életmódot propagálja azzal, hogy a cukros üdítőitalok és gyorséttermi ételek előállításában érdekelt cégekbe száll be (a Berkshire Hathaway például a Coca-Cola legnagyobb befektetője). Warren Buffett erre azt mondta, szereti, ha a napi 2600-2700 kalóriát olyan termékekből viszi a szervezetébe, amelyeket kedvel, és nincs meggyőződve arról, hogy nagyobb eséllyel érné meg a 100. életévét, ha innentől "csak vízen és brokkolin" élne. Buffett egyébként szinte mindig cukros üdítőitalokat fogyaszt: napi több doboz Coca-Colát iszik, de úgy hírlik a Cherry Coke-ot sem veti meg (például a közgyűlésen is folyamatosan döntötte magába a cukros löttyöket).

A világ egyik legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatának negyedéves profitja egyébként tovább nőtt. A cég idei teljesítménye 8 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit. A most 85 éves Warren Buffett elnök-vezérigazgató 1964-ben vásárolta be magát a massachusettsi Berkshire Hathaway textilgyárba, amelyet hamarosan holdingcéggé alakított. A  Berkshire most közel 90 cég tulajdonosa, és több mint 100 milliárd dollárnyit fektet különböző részvényekbe.

Woodstock kapitalistáknak Közel 40 000 ember fordul meg ilyenkor a vállalat egyik óriási arénájában, ahol a Berkshire Hathaway érdekeltségébe tartozó cégek termékeit is megvásárolhatják óriási kedvezményekkel. Az eseményt most először online is vetítették

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forinttal az EU-s pénzek feloldása
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:40
Erősödött kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szembeni kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedd estére lelohadt a brókerek arcáról a vigyor
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:18
Bezárt a pesti tőzsde, íme a keddi eredmény.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz boldog, ha rápillant az olaj és a gáz árára
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:33
Elindult a keddi kereskedés a világ legnagyobb tőzsdéjén is.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattanó formában van a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,88 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell az ékszer, az óra – most kell luxusba fektetni?
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 12:44
Egyelőre nem mutat erőt a luxusipar, legalábbis a meghatározó piaci szereplő számai alapján.
Részvény / Deviza / Áru Kizöldültek Európa nagyjai, mindenki kövér számjegyekre áhítozik
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 10:36
Erős a kezdés Európa legfontosabb piacain, kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Karikás Krisztián | 2026. október 13. 10:09
Az európai telekommunikációs szektor szereplői az elmúlt években számos nehézséggel szembesültek, ami a szektor relatív teljesítményére is rányomta a bélyegét. A következő években azonban fordulat következhet be a szektor profitabilitásában, amit több fundamentális tényező is támogathat. A régóta várt konszolidáció, a javuló profitabilitás, a csökkenő beruházási szintek és a támogatóbb uniós szabályozás egyaránt hátszelet jelenthetnek a szektor számára – írja a Concorde Értékpapír az elemzésében.
Részvény / Deviza / Áru Ha túl van a kávén, tessék: a forint ezt tudja ma reggel
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:32
A kedd reggeli állapot alapján ennyit ér a magyar fizetőeszköz a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Alig nőtt tegnap a gazdagok száma, álmos hétfőt zárt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 07:13
Feszültság és kivártás jellemezte tegnap a tengerentúli piacokat.
Részvény / Deviza / Áru Gyengült a forint a dollárral szemben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 18:19
Az euróhoz viszonyítva minimális gyengülés, a svájci frankhoz képest egy kicsit nagyobb erősödés a hétfői mérleg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG