4p
Nyereségtermelő gépből a Volkswagen-konszern (VW) problémás tagjává vált az Audi a Handelsblatt.com cikke szerint. A nehéz helyzetben lévő leányvállalat éles váltást tervez az elektromos hajtások irányába. A német gyárainak hasznosításához, kapacitásainak kihasználásához azonban a testvérvállalatok segítsége is szükséges.
(Audi-gyár.)

Ma a Handelsblatt.com szerint összeül a VW felügyelőbizottsága Wolfsburgban, és minden bizonnyal az Audi helyzete lesz az egyik legfontosabb témájuk. Az Audi ugyanis a vállalatcsoport nagy problémájává vált, már tulajdonképpen a károsanyag-kibocsátási botrány óta.

Emiatt további felvilágosító kampányokról is tárgyalhatnak most, de a cég gazdasági helyzete sem jó. A májusi autóeladások 5,4 százalékkal voltak az egy évvel korábbi alatt, pedig már a 2018-as érték is elmaradt a várakozásoktól. A tőkére vetített megtérülés pedig a korábbi jobb idők harminc százalékos szintjéről tíz százalékra esett vissza.

Miközben a forgalom és a nyereséghányad visszaesett, a cég nagy összegeket költ az elektromos autókra, aminek a megtérülése még sokáig kétséges lesz. Alexander Seitz pénzügyi igazgató és Bram Schot vezérigazgató költségcsökkentéseket szorgalmaznak a cég Ingolstadtban és Neckarsulmban levő gyáraiban.

Tervezik a termelést

Pedig a költségeken már eddig is sokat faragtak. Az Audi jövőjét most egy “portfólió-tervvel” alapoznák meg. A terv éles váltással számol az elektromos meghajtás irányába, 2025-ig minden második eladott járművet elektromos motorral látnának el.

Most tervezik azt, hogy ez milyen volumeneket jelent majd, és azt hogyan osztják majd el az egyes üzemegységek között. A konszern szóvivője szerint ez július végéig meglesz. Utána tárgyalásokat kezdenek a munkavállalói szervezetekkel, ami állítólag nem lesz könnyű.

Alacsony a kihasználtság

Itt 61 ezer munkavállaló érdekeiről van szó. “Komoly konfliktusok fenyegetnek” – írja a német lap. Egyes gyáregységeknél 2025-ig kötelezettséget vállaltak a létszám fenntartására.

A Volkswagen elsőbbségi részvénye (Tradingview.com)

Az ingolstadti és a neckarsulmi gyárak ugyanis eddig csak hagyományos meghajtású járművek gyártására vannak berendezkedve. Az eddig egyetlen elektromos Audit, az E-Tront, Brüsszelben gyártják. Ingolstadt kihasználtsága még viszonylag jó, 80 százalékos, a neckarsulmi telephelyen viszont csak 186 ezer autót gyártanak 300 ezer helyett (62 százalék). A gyár így alig gazdaságos.

Passat és Audi egy fedél alatt?

Az Audi vezetése abban reménykedik, hogy a cégcsoport más tagjaitól segítséget kaphat a gyárak kihasználtságának növeléséhez. Az Audi A4 és a VW Passat például “ugyanazon a technikai platformon” alapulnak. Ráadásul a Passatnak kell is új hely, mert az eredeti gyárát (Kelet-Frízföldön) elektromos autókra építik át.

Ám Herbert Diess, a konszern feje ráadásul újabb termelőüzemet is tervez Törökországban, ahol a VW és a Skoda márkáit egyaránt el lehet majd készíteni. “Más telephelyek is szóba jöhetnek” – írja a lap, amely főleg a német munkahelyekért aggódik. A magyarországi gyárat azonban külön nem említik.

Három márka egy gyárban

Nem világos az sem, hogy az elektromos autók gyártásából melyik gyár hogyan veszi majd ki a részét. Ahogy az sem, mennyire lesz az elektromos autók iránt kereslet. Az Audi azt reméli, hogy részt kaphat a cégcsoport közös SUV-jainak gyártásából, míg a Porsche például a PPE-limuzinokat gyárthatná.

Hasonló, cégcsoporton belüli együttműködésre már volt példa: A pozsonyi VW-gyárban például az Audi Q7, a VW-Touareg és a Porsche Cayenne karosszériái egyaránt készülnek.

Mit gyártanak Győrben?

“A 2018-ban gyártott 1 954 301 motor közül 1 443 036 darab volt három- és négyhengeres benzin- és dízelmotor. Öthengeres benzinmotorból 10 045 darab, mindezek mellett 300 720 hat- és 15 977 nyolc, és tízhengeres motor, valamit 175 070 hathengeres dízelmotor készült. Az Audi Hungariánál 9453 elektromos meghajtást gyártottak a munkatársak Győrben” – írja a magyar gyár honlapja. Elektromos motorokat 2018-ban kezdtek el gyártani.

Ami a komplett járműveket illeti, “az Audi Hungariánál 2018-ban összesen 100 000 autó készült, köztük 8 756 Audi TT Coupé, 3 362 TT Roadster, 62 654 A3 Limousine, valamint 9 571 A3 Cabriolet. 2018 év végéig 15 657 darab készült az Audi Q3-ból, az első győri SUV-ből” – írják.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45710 45360 46250 -0,85% 45690 45710 2 599 694 710 HUF 2026-07-22 11:59:23
MOL 4334 4298 4346 +0,14% 4330 4334 513 717 950 HUF 2026-07-22 11:59:26
MTELEKOM 2664 2662 2678 0,00% 2664 2668 86 800 698 HUF 2026-07-22 11:58:20
RICHTER 11740 11740 11870 -0,34% 11750 11770 282 734 750 HUF 2026-07-22 11:55:56
OPUS 359 358 365 +0,14% 360 364 2 910 829 HUF 2026-07-22 11:51:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Telekom a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:59
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,45 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG