3p
Az előjelek alapján optimistán néztünk a tegnap török-EU csúcs elé, de ami végül lezajlott, az finoman szólva kiábrándító volt. A török fél a bazárban érezte magát, a majdnem megkötött üzlet előtt hirtelen emelni kezdte az árat. Talán össze kéne rakni az Uniónak egy B-tervet.
Angela Merkel német kancellár, Ahmet Davutoglu török miniszterelnök (k) és Mark Rutte, az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Hollandia miniszterelnöke tárgyal Törökország brüsszeli nagykövetségén 2016. március 6-án.

Reménykedtünk, de koppantunk

A csúcs előtt Donald Tusk igen optimista volt, ez abból adódott, hogy a török fél látszólag hajlott rá, hogy korábbi megállapodások szerint járjon el. Nem így történt: jól megemeltet a tétet, és nem csak pénzt kért, ami még a kisebbik baj lenne, hanem elképesztő és lehetetlen feltételeket is felvetett, ami az egész megállapodás értelmét kérdőjelezi meg.

Nesze semmi, fogd meg jól, nagyjából így foglalhatjuk össze a tegnapi találkozó eredményét. A török fél először csak a menekültek támogatásáért járó összeget, a 3 milliárd eurót emelte duplájára. Ez még nem volt annyira meglepő, gondolták, még a pénzt a legkönnyebb kiénekelni. Ha mástól nem, hát Merkeltől, hisz tavaly Ciprasz görög miniszterelnök is ezzel próbálkozott, bár egy kicsit nagyobb tételben.

A bazári alku

A nagyobb gond ott kezdődött, hogy lényegében azonnali vízummentességet követeltek maguknak, és az EU felvételük felgyorsítását. Azonban az azonnali vízummentességgel is óvatosan kell bánni, nyilván ez is csak úgy valósítható meg, ha megfelelő megállapodások egészítik ki, melyek garantálják, hogy ez például nem jelent sem munkavállalási, sem letelepedési jogot.

 

 

A legdurvább azonban az a felvetés volt, hogy minden visszafogadott szírért vegyen tőlük át Európa egy másik szírt. Ez viszont számunkra teljesen értelmetlenné és fölöslegessé teszi az egészet, hisz akkor ugyanúgy jönnek az emberek, legfeljebb nem a tengeren, hanem a törökök közvetlenül átadják őket elszállításra. Nehéz elképzelni, ez hogy juthatott eszükbe, mit vártak ettől. Jobb esetben csak azért vetették be, hogy legyen honnan visszavonulni az alku során, ebben az esetben keserű szájízzel, de létrejöhet a megállapodás.

B-terv

Ha viszont komolyan gondolták, akkor nincs miről tárgyalni. Akkor semmi nem oldódik meg, és akkor a törökök nélkül kell megoldást keresni. Erre kéne gyorsan egy B-terv, ami ugyanolyan komoly fellépést jelent az embercsempészet ellen. Európa és a NATO teljes erejét bevetné a török partoknál, az embercsempészeket maga tartóztatná le, a menekültek számára pedig kijelölne egy helyet, ahol saját költségen, esetleg ENSZ segítséggel létrehozna menekülttáborokat.

Már csak az a kérdés, hol lenne ilyen terület? Ami a szíreket illeti, logikusnak tűnnek Szíria már felszabadított részén keresni olyan helyet, amit a nemzetközi erők már biztosíthatnak, és a helyiekkel is meg lehet állapodni. Hogy ez kurdok határánál lenne, vagy az Aszad által visszafoglalt, de már nem síiták lakta területeken, ez már tárgyalások kérdése, melybe be kellene vonni más érintett felet is, mindenekelőtt Oroszországot.

Kevés a jóindulat

Az látszik, hogy Európa hiába jóindulatú, vannak tárgyalófelek, akik ezzel visszaélnek. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint bekeményíteni, ahogy ezt Ciprasszal is tették. A török fél is nyilván elgondolkozik, ha látja, hogy Európa más megoldást is fontolóra vesz, és akkor se pénz, se vízummentesség, sem EU-tagság. Ebben az esetben talán hamar előáll a kompromisszumkészség, és gyorsan nyélbe üthető lenne az eredeti megállapodás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42010 41600 42680 +0,96% 41990 42010 10 915 011 670 HUF 2026-04-27 16:26:18
MOL 4090 4030 4098 -0,24% 4088 4090 1 616 207 500 HUF 2026-04-27 16:25:07
MTELEKOM 2508 2492 2522 +0,64% 2506 2510 495 080 284 HUF 2026-04-27 16:25:35
RICHTER 13020 12920 13100 +0,15% 13010 13020 2 196 797 880 HUF 2026-04-27 16:23:37
OPUS 304 295 318 -9,38% 300 304 207 898 656 HUF 2026-04-27 16:25:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulatban ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:15
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, csak a Molnak van rossz napja
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:38
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,66 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Bedurrant a pesti tőzsde hétfőn
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:54
Csak a Mol részvényesei szomorkodhatnak.
Részvény / Deviza / Áru Mit fogunk enni, ha ez így megy tovább?
Eidenpenz József | 2026. április 27. 11:31
Vámháború, energiaár-robbanás, kereskedelmi útvonalak megszakadása a háborúk miatt, klímaváltozás extrém időjárással és vízhiánnyal. Ha többféle tényező egyszerre érvényesül, a hatások egymást erősíthetik, és sokkal nagyobb lehet a rombolás. Nagy veszélyek rejlenek az élelmiszer-ágazatban. Még nem vagyunk a 2022-es szinten, de nem is vagyunk távol tőle.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék sem igazán tudják, merre az arra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:54
Így indultak a hétfői kereskedések.
Részvény / Deviza / Áru Nézze csak: ennyibe kerül most egy euró!
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:28
Mit csinál az árfolyam hétfő reggel?
Részvény / Deviza / Áru A választások után magát kitombolt forint is megpihent
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 10:54
A hét elején még erősődött, aztán azonban fokozatosan veszített az értékéből, bár zárásra ismét visszaküzdötte magát a több mint négyéves rekordszintekre. 
Részvény / Deviza / Áru Összezavarodtak a New York-iak
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 08:09
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG