Ciprasz
Makro / Külgazdaság
A britek már húznák az EU-kilépés idejét
Privátbankár.hu | 2017. július 17. 06:06
A brit kormányban többen úgy látják, hogy lényegében halasztani kellene a 2109. márciusi EU-kilépést, mivel túlságosan közeli az időpont, legalábbis a Philip Hammond pénzügyminiszter szerint. Az idő kétségkívül rövid, és eddig a legalapvetőbb kérdésben sem jutottak semmire, pláne hogy hatalmi harcok is zajlanak kormányon belül.
Makro / Külgazdaság
Már megint mi történik Görögországban?
Privátbankár.hu | 2016. április 27. 18:26
Az ország pénzügyminisztere szerint „annyi” lehet az államnak.
Makro / Külgazdaság
Megint zűr van görögöknél – forró lesz a nyár?
Fellegi Tamás | 2016. április 4. 14:53
Közeleg a nyár, ami tavaly is fordulópont volt a görög válságkezelésben. Zajlik a felülvizsgálat, és sok az elmaradás, a költségcsökkentés fájdalmasabb részeit halogatja Ciprasz miniszterelnök. Így újra jöhet a dráma, és megint felvetődhet az eurózónából való távozás is, ha nem közelednek az álláspontok.
Részvény / Deviza / Áru
Bazári alkudozássá silányult a menekültkérdés "török megoldása"
Fellegi Tamás | 2016. március 8. 12:40
Az előjelek alapján optimistán néztünk a tegnap török-EU csúcs elé, de ami végül lezajlott, az finoman szólva kiábrándító volt. A török fél a bazárban érezte magát, a majdnem megkötött üzlet előtt hirtelen emelni kezdte az árat. Talán össze kéne rakni az Uniónak egy B-tervet.
Makro / Külgazdaság
Nyakunkon marad a hazárd miniszterelnök
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 21. 15:03
Lezajlott a görög parlamenti választás, idén immár másodszor. A miniszterelnök marad, pártja kicsit változik, de a nagy kérdés az, hogy lenyugszik-e Ciprasz, vagy az újabb demokratikus felhatalmazásra újra megvadul-e?
Makro / Külgazdaság
Még egy esély: Ciprasz megint belevághat a görög válságkezelésbe
Privátbankár.hu | 2015. szeptember 21. 07:42
Meglepően nagy fölénnyel nyert Alekszisz Ciprasz a görög választásokon, a hitelezőknek továbbra is vele kell tárgyalniuk.
Makro / Külgazdaság
Újra dönthetnek a görögök: kell nekik az ámokfutó?
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 15. 16:13
Görögország idén már másodszor néz parlamenti választások elé, az elkapkodott népszavazással együtt így idén már 3-adszor gyakorolhatják demokratikus jogaikat. Az a tét, hogy megszabadulnak-e a januárban megválasztott zavaros Szirizától és az ámokfutó miniszterelnöktől, Ciprasztól.
Makro / Külgazdaság
Nehezen bír a gazdag és humánus ország a ráháruló felelősséggel
Fellegi Tamás | 2015. szeptember 4. 06:30
Óriási teher nehezedik ismét a világ második, Európa első leggazdagabb nagy országára. A mai Németország egyszerre gazdag és jólelkű: ez először a görög kormányt sarkalta tenyere kinyújtására, most viszont az életveszély elől menekülő szírek és más menekültek várják tőle a megváltást. Az ország vezetői óriási kihívásokkal kerülnek szembe.
Részvény / Deviza / Áru
Berezelt az egész világ
Fellegi Tamás | 2015. augusztus 12. 10:46
A legnagyobb nyár közepén mindenhol adni kezdték a részvényeket, Európa és Ázsia egyaránt vastag mínuszokat mutat. Amerika a tegnapi esés után ismét a kritikus szinteknél áll. A BÉT viszonylag jól bírja, a forint gyenge, de a zloty is, az olaj a mélyben, az arany viszont korrigál.
Makro / Külgazdaság
Hiába állapodtak meg a hitelezőkkel, bőven lesz még dolga Cipraszéknak
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 11. 13:58
Bejelentették, hogy technikai szinten létrejött a mintegy 85 milliárd eurós, harmadik segélycsomagról szóló megállapodás Görögország és hitelezői között.
Makro / Külgazdaság
Itt a görög dráma nagy fináléja: napok kérdése a megállapodás
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 10. 16:25
Görög kormányilletékesek a 86 milliárd eurós harmadik mentőcsomagról szóló megállapodástervezet szövegéről egyeztetnek a hitelezőkkel.
Makro / Külgazdaság
Hírnevéhez méltó tervei voltak a bumfordi ex-pénzügyérnek
Fellegi Tamás | 2015. július 31. 14:15
A hét elején napvilágot láttak a leszerepelt görög pénzügyminiszter és szélsőséges párttársainak tervei a drachma bevezetésének kissé durva módjáról. A tervek létezését Ciprasz miniszterelnök is elismerte, bár ő feltehetően diszkrétebb módszerekre gondolt, igaz, orosz segítséggel.
Makro / Külgazdaság
Sokba került az ifjú, heves miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2015. július 27. 20:50
Sokszor írtunk már arról, mennyi kárt okozott a görög miniszterelnök időhúzása, de most a tárgyalásokon folytatott egy-két furcsaság is kiderült róla, és ifjúkora is érdekességeket rejteget. Az amerikai cégek vegyes eredményekről számoltak be, a piac igen szelektíven fogadta őket.
Makro / Külgazdaság
Ciprasz elvégzi a házi feladatot
Privátbankár.hu | 2015. július 21. 14:08
A görög kormány beadta a parlamentnek az előírt törvénymódosításokat, melyek elfogadása a feltétele a harmadik mentőcsomagról szóló tárgyalásoknak.
Részvény / Deviza / Áru
Meg lehet-e harmadszor is úszni a görög balhét?
Fellegi Tamás | 2015. július 17. 11:58
Mario Draghi tegnap újra egy kis pénzt adott a görög bankoknak, hogy valamit fizethessenek a lakosságnak. Ez jogilag is problémás, ugyanakkor kérdés, mi lesz ezek után a bankok betéteseivel, mikor látnak komolyabb pénzt, esetleg elbuknak-e valamennyit végleg. Na és a részvényesek?
Makro / Külgazdaság
Ki turkálhat Európa zsebében?
Fellegi Tamás | 2015. július 17. 06:16
A görög kormánnyal folytatott keserves huzakodás során kétszer is kibocsátott az IMF egy-egy tanulmányt a görög adóssághelyzetről. Jóllehet közgazdaságilag racionálisak a tanulmányok, politikailag igencsak megnehezítették a felek helyzetét. Maradnak-e ezek után?
Makro / Külgazdaság
Ordítoznak, lökdösődnek, udvariasak? Hogy hoznak döntést Európa vezetői?
Fellegi Tamás | 2015. július 14. 18:00
Az Európai Unió, és különösen az eurózóna egy olyan államszövetség, ami időnként egy országként kell, hogy viselkedjen, vagyis határozott döntéseket kell hoznia minden tag nevében. Kormánya azonban ténylegesen nincs, így a mechanizmus igen bonyolult, mint láthattuk ezt a maratoni görög megbeszéléseken. De mégis működik.
Makro / Külgazdaság
Orosz rulettet játszottak a görögök, és veszítettek
Privátbankár.hu | 2015. július 13. 14:15
Európa végre határozott lett, rá is terelte a görög kormányt gyorsan az egyetlen járhatónak tűnő útra. Iránnal még nem állapodtak meg, de az olaj már esik.
Részvény / Deviza / Áru
Kivirult a forint, ömlik az olaj
Fellegi Tamás | 2015. július 13. 11:22
A tőzsdék örülnek a görög megoldásnak, Kína tovább korrigál, a forint nagyon gyorsan helyre jött. Az olajat nyomasztja a túlkínálat.
Részvény / Deviza / Áru
Ciprasz kapitulációjának örvend a világ, megindult a forint is
Fellegi Tamás | 2015. július 10. 09:58
Kínában a sok napos zuhanás után most korrekció bontakozott ki, erre fellélegeztek a piacok. A görög miniszterelnök pedig beadta azt a javaslatot, amit a nép elutasított, ennél jobb hír nem is lehet a tőzsdéknek, Európa az égbe tör. Az olaj is magához tért, sőt még szegény kis forintunk is összeszedte magát.
Makro / Külgazdaság
Miniszterelnök ennyi kárt még nem okozott népének
Fellegi Tamás | 2015. július 8. 16:01
Zajlik tovább a Görögországgal kapcsolatos mizéria, de már nem úgy, mint eddig. A hitelezők berágtak, amiért 5 hónapig pókerezett velük Ciprasz, így most meglehetősen kevés lehetősége maradt. Él-e ezzel vajon, vagy népét végképp a szakadékba taszítja?
Makro / Külgazdaság
Mekkora veszély fenyegeti Európát? Mi jöhet az euró után?
Privátbankár.hu | 2015. július 6. 13:35
A vasárnapi görög népszavazás súlyos veszélybe sodorta az eurózónát. A görög kilépés még a kisebb veszély lenne - mi lenne a görög néppel, ha elbuknák az eurót? Elég ijesztő lenne a példa a spanyoloknak, olaszoknak, portugáloknak? Ha bomlik az eurózóna, azért megmarad egy kemény mag?
Makro / Külgazdaság
A nép érdekeinek bajnoka a nyugdíjasokat aszalja a hőségben
Fellegi Tamás | 2015. július 2. 14:49
A görög kormány állandóan a görög nép érdekeiről beszél, ezzel takarózva hajtotta végre 5 hónapos ámokfutását. Most a nyugdíjasoknak órákig kell tolonganiuk a tűző napon a bankok előtt. Ez így sokáig nem megy, rövidesen kénytelen lesz nekik drachmát vinni a postás. Vajon mire szavaznak ezután a sorbanállók?
Részvény / Deviza / Áru
Tankönyvien ereszt le a kínai lufi
Fellegi Tamás | 2015. július 2. 10:14
A csődbe jutott Görögország hétfőig hidegen hagyja a piacokat, Kínán a világ szeme. A BÉT és a forint kissé magához tért, az arany esik.
Makro / Külgazdaság
Korai az öröm: ekkora slamasztikából nem lehet gyorsan kimászni
Fellegi Tamás | 2015. július 1. 14:08
Nagyon nekilendültek az európai tőzsdék pusztán arra a hírre, hogy Ciprasz - miután csődbe vezette országát - visszakozna. A megoldás azonban még távoli, Európa szigorú, és most már nem is sürgeti semmi a hitelezőket, nem folynak már nap mint nap az eurómilliárdok az EKB-ból a görög bankokhoz.
Makro / Külgazdaság
Ilyen nincs: Amerikában is van egy Görögország!
Fellegi Tamás | 2015. július 1. 06:08
Amíg Európát a görög válság kínozza, addig jó alkalmat látott egy különleges státuszú terület, hogy görög módra benyújtsa a számlát a saját „anyaországának”. Egy karibi szigetről van szó, amely hogy-hogy nem, az USA területe lett úgy, hogy közben mégsem teljesen az, és egy arányában görög méretű adóssághegyen ül.
Makro / Külgazdaság
Pár órája maradt a görögöknek - de mi lesz holnap?
Privátbankár.hu | 2015. június 30. 11:56
Mielőtt az óra elütné az éjfélt, Európa tesz egy utolsó erőfeszítést a görögök irányába. Ha ez nem hoz eredményt, éjfélkor beáll a csőd, nézzük, mi történhet akkor.
Részvény / Deviza / Áru
Ma üt a görög kormány utolsó órája - bizonytalanság a piacokon?
Fellegi Tamás | 2015. június 30. 10:34
Ma lejár a görög mentőcsomag, a piacok nem sok esélyt adnak az utolsó pillanatnak: esnek tovább. Amerika csúnyát kapott, de Kína végre korrigált a szabadesés után.
Makro / Külgazdaság
Ezért engedte el Merkel és Hollande a görögök kezét
Privátbankár.hu | 2015. június 29. 15:51
Az utolsó pillanatig küzdött a francia államfő és a német kancellár a megegyezésért. A határt viszont nem léphették át.
Makro / Külgazdaság
Juncker: Ciprasz hazudik
Privátbankár.hu | 2015. június 29. 13:51
Jean-Claude Juncker meg akarja győzni a görögöket a maradásról: szerinte Ciprasz kormánya elhallgatta a tárgyalások eredményeit.
Makro / Külgazdaság
Most belekóstol a nép is a válságba
Privátbankár.hu | 2015. június 29. 12:29
Eddig a görögök csak egy kis kényelmetlenséget éreztek, most kóstolót kapnak, mi vár rájuk, ha nem rugalmasabbak. A kínai lufi pedig kipukkadt.
Részvény / Deviza / Áru
Évek óta fújják a lufit, most kipukkant - esnek a tőzsdék
Gáspár András | 2015. június 26. 09:45
A megállapodáshoz nem kerültek közelebb a görögök, az államcsődhöz és az euró elveszítéséhez viszont igen. Kínában újra nagy zuhanás volt - ennek a lufinak már annyi...
Makro / Külgazdaság
Megfeneklett a görög ügy a csúcs előtt
Privátbankár.hu | 2015. június 25. 14:00
Az eurózónás pénzügyminiszterek találkozója késéssel kezdődik, és nincs előttük olyan javaslat, amellyel mind a hitelezők, mint a görögök egyetértenek.
Makro / Külgazdaság
Ha még sokáig tart a görög huzavona, az eurónak is vége lehet?
Fellegi Tamás | 2015. június 25. 12:22
A hétvégi és hétfői nagy remények után most ugyanott vagyunk, ahol egy hete, vagy akár 4 hónapja. A görögök és hitelezőik képtelenek megállapodni, és semmilyen határidő nem tudta eddig rákényszeríteni a feleket, hogy valamelyikük egy határozottat lépjen. Meddig tarthat még ez a mindenkit lejárató patthelyzet?
Részvény / Deviza / Áru
Újra zűrös a görög helyzet, de a piacok hamar megnyugodtak
Fellegi Tamás | 2015. június 24. 18:40
Újra huzakodás van a görögök és hitelezőik között, de a piacok csak rövid időre ijedtek meg. Az arany nagyot esett, a forint gyengült.
Makro / Külgazdaság
Légy a görög levesben: zuhannak a piacok
Privátbankár.hu | 2015. június 24. 12:30
Ciprasz görög miniszterelnök Brüsszelbe indulva azt mondta kormányának, hogy nem fogadták el a hitelezők a görög javaslatot.
Makro / Külgazdaság
Megtépázott eurózóna, töretlen részvényhossz, alacsony kamat
Privátbankár.hu | 2015. június 22. 13:20
Ezekről a témákról beszélgetett a Gazdasági Rádió Reggeli Monitor c. műsorának vezetője Fellegi Tamással, a Privatbankar.hu elemzőjével.
Részvény / Deviza / Áru
Görögtűz fűti az európai rakétát
Fellegi Tamás | 2015. június 22. 11:37
Teljes megvadulás van az európai tőzsdéken, nagyon lázba jöttek a befektetők az utolsó utáni pillanatban összehozandó görög megoldás lehetőségétől. Valójában már csütörtökön Amerika az égbe tört, mutatván, hogy történhet bármi, egyelőre a bika az úr. Még a szülinapos BÉT is megindult ma, főleg az OTP-nek köszönhetően.
Részvény / Deviza / Áru
Amerika az égben, Kína a mélyben, Norbi felbukkant!
Fellegi Tamás | 2015. június 19. 10:40
Mozgalmas hetünk van, természetesen a görög válság körül forog minden. Közeleg, amiben kevesen hittek: a Grexit. Amerika azonban fütyül az egészre és csúcsra mentek a tőzsdék, így aztán Európában is megunták a rettegést a befektetők és felrántották az indexeket. A BÉT viszont nem tért magához, Kína pedig összeomlott.
Makro / Külgazdaság
Június 30-án vége a dalnak, nincs tovább
Privátbankár.hu | 2015. június 18. 14:55
A napokban a taktikázó görög kormány részéről felmerült, hogy lehetne az IMF fizetést halogatni. Az IMF közölte: sehogy.
Részvény / Deviza / Áru
Megint Amerika mentette meg Európát
Fellegi Tamás | 2015. június 17. 10:35
Tegnap Európa teljesen elhagyta magát, de Amerikában minden nap megjönnek a vevők, érdemes nyitásban halászgatni.
Makro / Külgazdaság
A német alkancellár szerint repülhet Görögország
Privátbankár.hu | 2015. június 15. 15:25
A megfontolt kancellár, Angela Merkel mellett most megszólalt az alkancellár, aki egyben gazdasági miniszter és a szocdemek vezetője is.
Makro / Külgazdaság
Szárnyal a görög piac, pedig nagyon csúnyát mondtak
Privátbankár.hu | 2015. június 3. 15:10
Kora délutánra 4 százalék pluszba lendült az athéni tőzsde, és a német és francia index is szárnyal, miközben egy görög parlamenti szóvivő fenyegetőzött.
Részvény / Deviza / Áru
Agyoncsapta a forintot a jegybank
Fellegi Tamás | 2015. június 3. 10:13
Az MNB intézkedéseire öntik a forintot, noha azok hosszú távon inkább előnyösek a hazai devizára nézve. A tőzsdék meg se moccannak, a kemény görög tárgyalások folytatódnak immár napokon belül fenyegető csőd árnyékában. A BÉT-et a Masterplast aukció tartja lázban. Az euró nagyot erősödött a dollárral szemben.
Makro / Külgazdaság
Az Európai Bizottság cáfol: semmit sem küldött Ciprasz?
Privátbankár.hu | 2015. június 2. 15:45
Egyelőre senki sem ismeri el, hogy a görögök átfogó tervet küldtek volna hitelezőiknek. Források szerint azonban már a megegyezést simítják.
Makro / Külgazdaság
Rigában randalíroznak az angolok és a görögök
Fellegi Tamás | 2015. május 22. 12:29
A rigai EU-csúcson reggel még egy kósza örömhír jött a görög ügyben, de nem kellett több egy óránál, és a német kancellár alaposan lehűtötte a kedélyeket, miután a görögök megint nem ajánlottak semmit. Ugyanakkor Cameron offenzívába lendült, hogy kikövetelje a brit különutat.
Makro / Külgazdaság
Félreállították a bumfordi pénzügyminisztert, akár megegyezés is lehet
Fellegi Tamás | 2015. április 29. 06:37
Múlt pénteken nyilvánvalóvá vált, hogy zsákutcába jutottak a görögök és hitelezőik tárgyalásai, miután a görög oldal nem teljesítette ígéreteit, ráadásul Varufakisz pénzügyminiszter lehetetlenül viselkedett. Az idő most már tényleg szorít, gyorsan elő kell húznia valamit a kalapból Ciprasz miniszterelnöknek.
Makro / Külgazdaság
Ha nem engednek a görögök, lehet, hogy az Európai Unióból is kiesnek
Fellegi Tamás | 2015. április 24. 12:19
Kezdi meghozni gyümölcsét a hitelezők, mindenekelőtt az EU keménykedése a görögökkel. Letelik ma is egy határidő, és ma sem bólintanak rá a mentőcsomag folytatására, miután a görögök nem adták be a megfelelő reformtervet. Ciprasz és Varufakisz már látják, hogy nekik kell engedniük, különben kipottyannak nemcsak az eurózónából, de akár az EU-ból is.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Ha Önnek is vannak részvényei, akkor valószínűleg jó hírt kap tőlünk
Combos emelkedéssel zárt hétfőn a pesti tőzsde.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
-
A szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét
16:04
-
A román elnök kétszer öt év után is maradt volna székében, de kipenderítették
15:03
-
Energiatárolókat épít a világ
14:02
-
Bajban vannak az e-kereskedők
13:01
-
Deutsch Tamás nem a Dinasztia című filmet nézte
13:01
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Vadászok szálltak autóba, hogy elkerüljék a medve támadását: a Bükki Nemzeti Park nyilatkozott az esetről
17:50
-
Kíméletlen sebességgel terjed a fertőzés Magyarországon, amely tavaly 5 csecsemő életét követelte
17:29
-
Programok a könyvtárban
14:55
-
Elájult a gyerekük a gyilkos gáz miatt
14:02
-
Felborult autó és tűzesetek miatt dolgoztak a hétvégén a katasztrófavédelemnél
13:15
legolvasottabb
-
Német lap: Magyarország bénult, most látszanak az Orbán-rendszer gyengeségei
2025. január 15. 17:13
-
Orbán Viktort bizony meghívták Donald Trump elnöki beiktatására
2025. január 16. 19:21
-
Bejött Bidenék számítása? Rég nem láttunk ilyet Németországban
2025. január 19. 11:04
-
Donald Trump berúgta az ajtót Washingtonban – Orbán Viktor rejtélyes hiányzása
2025. január 21. 20:01
-
Pusztítóak az észak-koreai katonák, megszólalt egy ukrán tiszt
2025. január 15. 07:10
top 24
-
Orbán Viktor is felkaphatja a fejét? Nem teljesültek a választási ígéretek, minisztereivel vitetné el a balhét az elnök – Kolumbiában
2025. február 10. 08:53
-
Trump és a rohamosztagosok – irány az egyeduralom
2025. február 10. 09:39
-
Sokkoló, ami megint a boltokban megy: ez volt minden idők legdrágább nagybevásárlása
2025. február 10. 05:43
-
Elszorul a szíve, ha megnézi, mi történik a forinttal
2025. február 10. 07:58
-
Repesni fog a szíve, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. február 10. 19:43
