3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Európa végre határozott lett, rá is terelte a görög kormányt gyorsan az egyetlen járhatónak tűnő útra. Iránnal még nem állapodtak meg, de az olaj már esik.

 

 

A Gazdasági Rádió Reggeli Monitor c. műsorában Fellegi Tamás, a Privátbankár.hu munkatársa vendégeskedett. A téma az épp azokban a percekben tető alá hozott görög megállapodás volt, de szóba került az ereszkedő olajár is.

A görög megállapodás nagy dolog Európa szempontjából, még ha nehezen is jött össze. Hónapok teltek el azzal, hogy a Sziriza-kormány szemtelenkedett, Európa pedig békés jóindulattal várta a görög kormány önkéntes együttműködését. Erre azonban hiába várt, Ciprasz és Varufakisz orosz rulettet játszottak, és vesztettek. Meg voltak győződve róla, hogy Európa megijed tőlük, de nem tehette, hisz akkor akadhattak volna követők a zsarolók sorában. Elzárta a pénzcsapot, és Ciprasz rögtön látta, hogy európai pénz nélkül egy napig sem működik országa. Bízott még azonban a népszavazásban, hogy attól megijed Európa.

De egy nép nem szavazhat 18 másik sorsáról, csak a sajátjáról, így Ciprasz legnagyobb megdöbbenésére teljesen bekeményítettek vele szemben. Az addig gyengének tűnő Angela Merkel most végre vaskancellár lett, és mint a legnagyobb hitelező ország képviselője, megmutatta, hogy Európát lehet határozottan is vezetni. Ciprasznak nem is maradt más lehetősége, mint elfogadni, amit kínálnak neki.

A helyzet nem oldódik meg egy csapásra, a görög parlamentnek el kell fognia a konkrét lépéseket, és utána is szorosan fogják követni a lépések betartását, hisz a bizalom már megcsappant. Ugyanakkor pont emiatt adódhatnak görög belpolitikai zűrök, melyeket leginkább egy nemzeti egységkormánnyal lehetne áthidalni.

Európa súlyos gondja

Mindenesetre európai oldalról is megmutatkozott egy súlyos gond, miszerint 1 valutához 19 pénzügyminiszter tartozik, ami egy képtelenség. A mostani tárgyalásokon is sokat huzakodtak, igen nehéz lehet ennyi embert egységes döntésre bírni. Európának már rég szüksége lenne egy közös pénzügyminiszterre, akinek minden költségvetési kérdésben, beleértve a nemzeti költségvetéseket is, végső szava van. Ha ez kezdettől így lenne, elkerülhető lett volna az egész görög válság , de a korábbi portugál, spanyol, ír, olasz nehézségek is.

Közben oda kell figyelni Iránra is

A görög megállapodás mellett az Iránnal kapcsolatos tárgyalások érdemelnek komoly figyelmet, és egyelőre nem sikerült megállapodni, bár valószínűleg rövidesen ez is megtörténik. Az olaj ára mindenesetre esik, egyrészt mert Irán nélkül is teljes fordulaton a kitermelés világszerte, másrészt a megújuló energiaforrások, főleg a napenergia előretörése miatt óhatatlanul csökken az olaj szerepe az áramtermelésben.

Nem valószínű persze, hogy túlzott mélységekbe, az őszi mélypont alá esne azonban az ár, mivel akkor sok kitermelő leáll, ill. a vonzó ár miatt még beindítják a leálló, de készenlétben levő erőműveket.

A teljes beszélgetést a Gazdasági Rádió honlapján hallgathatja meg >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG