4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Görögország idén már másodszor néz parlamenti választások elé, az elkapkodott népszavazással együtt így idén már 3-adszor gyakorolhatják demokratikus jogaikat. Az a tét, hogy megszabadulnak-e a januárban megválasztott zavaros Szirizától és az ámokfutó miniszterelnöktől, Ciprasztól.

A zsarolók

Görögország zűrös éveket tud maga mögött, és az idei januári választással a nép nem várt nehézségeket zúdított a saját nyakába, egyúttal Európát is jól megizzasztotta. Az inkább szélsőbalos, mint bárhogy máshogy jellemezhető Sziriza párt és annak vezetői, Ciprasz miniszterelnök és Varufakisz pénzügyminiszter ugyanis először jóindulatúnak tettették magukat. Kiderült azonban, hogy sunyi módon húzzák az időt, visszaélnek Európa, mindenekelőtt Merkel német kancellár jóindulatával,majd a végén kifejezetten a zsarolásra álltak, át, abban bízva, hogy Európa megijed tőlük.

Abban reménykedtek, hogy az euróövezet egybentartása érdekében Európa bármire kész lesz, mindent lenyel. Ezt azonban Európa nyilván nem tehette meg, hisz rossz példát mutatott volna másoknak, így az utolsó pillanatban bekeményített. Cipraszék hirtelen megérezték, milyen az, ha csak egyetlen napig nem jön a pénz azoktól, akiket addig zsaroltak: a görög bankrendszer lebénult, a gazdaság akadozni kezdett. Ebben a helyzetben még megpróbálkoztak egy népszavazással, hogy így a görög nép zsarolhassa meg az eurózóna 18 másik népét, de Európa ezt már nem vette be.

Még mindig sokat képzel

A döbbent Ciprasz látta, hogy elbukta a hazardírozást. Világosan értésére adták, ha nem fogad el minden európai feltételt, országa távozik az eurózónából. A bukott politikus kezesbáránnyá vált, innentől úgy ugrott, ahogy a hitelezők fütyültek neki. Azután ahelyett, hogy örült volna, hogy mégiscsak megmenekült országa és békésen kormányozhat tovább, megint nem bírt magával, ambíciói előtörtek, és kormányát lemondatta, előrehozott parlamenti választásokat kierőszakolva. Abban reménykedett, hogy népe szemében mindezek után ő lesz a hős, nagy többséggel megválasztják, és így immár legitimálja pártján belül is megnövekedett hatalmát.

A görög parlament.

A helyzet azonban most, a választásokhoz közeledve nem ezt mutatja. A nép, teljesen érthető módon, szkeptikus Ciprasszal szemben. Látják mi történt: randalírozott, majd megtanították kesztyűbe dudálni, így menetközben sok kárt okozva az országnak. Még az időközben megtartott népszavazás is valójában kudarcot hozott, így a nép is látja, hogy nem sikeres politikus az, aki baklövései és bukásait világraszóló győzelemként próbálja bemutatni.

Patthelyzet is lehet

Így jelenleg kiegyenlítettnek tűnnek az erőviszonyok a Sziriza és a fő ellenzéki párt, a jobboldali Új Demokrácia között. Tulajdonképpen ha átgondoljuk, mind Görögország, mind Európa szempontjából kedvezőbb lenne az ellenzék győzelme. Nem akarják felborítani a nagy nehezen elért megegyezést, nem akarjak még egyszer felforgatni az ország gazdaságát. Ciprasz ellenben kiszámíthatatlan, hisz most kezesbárány volt egy darabig, de mi lesz, ha esetleg megint zsaroló pozícióban érzi magát, pláne hogy Európa el van foglalva egy sokkal súlyosabb kérdéssel, a menekültválsággal?

Ugyanakkor fennáll egy ijesztő forgatókönyv is: az erők kiegyenlítettsége miatt patthelyzet is létrejöhet, ami veszélyes a jelenlegi helyzetben. Ilyenkor ugyanis óhatatlanul vagy kisebbségi kormányzásra kerül sor, vagy újabb előrehozott választásokra. A nagykoalíció esélyét elég nehéz elképzelni Ciprasszal és a Sziriza szélsőséges szárnyával. Talán az lenne a legjobb, ha az utolsó pár napban az ellenzék még hajrázna, és szert tenne egy kicsi, de stabil többségre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG