3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kínában a sok napos zuhanás után most korrekció bontakozott ki, erre fellélegeztek a piacok. A görög miniszterelnök pedig beadta azt a javaslatot, amit a nép elutasított, ennél jobb hír nem is lehet a tőzsdéknek, Európa az égbe tör. Az olaj is magához tért, sőt még szegény kis forintunk is összeszedte magát.

Tegnap az európai tőzsdék már egy szépet raliztak, látszott, hogy a korábban oly nagy hangú görög miniszterelnök megadja magát a körülményeknek, hisz népének zárt bankokkal és leálló külkereskedelemmel semmit nem tud nyújtani. Amerika viszont még gyengélkedett: miután előző nap az S&P 500 a 200 napos mozgóátlag alá esett 8 hónapja először, feltehetőleg sok automatikus eladási megbízás lépett működésbe, így noha emelkedett az index, a bűvös szintet nem tudta áttörni. Talán majd ma, és akkor fals letörés lesz a dologból.

Kínában viszont folytatódott a már tegnap megkezdődött emelkedés. Egyrészt rengeteget esett a piac és ideje volt egy korrekciónak, másrészt a névleg még mindig kommunista kínai kormány elképesztő eszközöket vetett be: vásárlásra kötelezett egyes állami alapokat, saját maga is óriási pénzt különített el erre a célra, az eladásokat adminisztratívan korlátozta. Így miután a kényszereladások az előző napokban lezajlottak Hongkongban, Tajvanon és az amerikai piacokon, az állam pedig maga állt be zsákolni, jó nagyot emelkedtek az indexek: a Sanghaj Kompozit 4 és fél, a B-részvények 8 százalékot, de még a Hang Seng is tudott 2 százalékkal erősödni.

Sanghaj Kompozit, 1 hónap

A kínai gyógyulás megadta az alaphangot reggelre Európának, amit aztán tetézett a görög miniszterelnök ajánlata, melyet a hitelezőknek nyújtott be. A javaslatban gyakorlatilag minden szerepel, amit a hitelezők két hete kértek, és amit Ciprasz a népével elutasíttatott. Most pedig az óriási nyomás hatására, népe döntésének ellenére benyújtja ugyanazt a programot, hisz most már pontosan látja, hogy nincs más lehetősége, ha el akarja kerülni országa teljes elszegényedését.

Hogy ez miért volt jó neki? Talán sokat képzelt magáról, talán gyengének hitte Európát, azt gondolta, ő fújja a passzátszelet. De hát végülis nem a farok csóválja a kutyát, pénz beszél, kutya ugat, a pénz pedig a második mentőcsomaggal és az európai türelemmel együtt elfogyott, neki magának, pontosabban államkincstárának pedig nincs egy petákja sem. Így európai megegyezés és pénz nélkül maradna a drachma és a szegénység, ettől azért megriadt a derék miniszterelnök. Országa sokkal jobban járt volna, ha ezt a fordulót kihagyja.

Hogy ebből létrejön-e a megegyezés, az még vasárnapig nyitott kérdés, de a piacok megelőlegezik a dolgot. A DAX és a CAC-40 elképesztő réssel nyitottak: több mint 2 százalék pluszban. Igazi európai örömünnep.

Dax, 3 nap

Az jókedvből most a BÉT is ki tudja venni a részét: a BUX 1,3 százalékos pluszban van, az OTP 2, a másik három nagypapír nagyjából 1 százalékot emelkedik. A forint is összekapta magát: a 318-as mélypont után most már kevesebb, mint 313 forintot kell adni egy euróért.

Friss árfolyamok >>

Az euró is örül: már 1,12 dollárt ért, míg az ijedelem napjaiban 1,10 alatt volt. Az olaj is szárnyra kapott: a WTI 54, a Brent közel 60 dollárig emelkedett.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44380 44060 44700 -0,60% 0 0 21 855 662 590 HUF 2026-09-02 17:07:24
MOL 4990 4978 5110 -1,87% 0 0 5 732 682 952 HUF 2026-09-02 17:05:16
MTELEKOM 2562 2544 2580 -0,62% 0 0 1 108 927 392 HUF 2026-09-02 17:05:17
RICHTER 12800 12750 13120 -2,36% 0 0 4 813 141 720 HUF 2026-09-02 17:08:18
OPUS 305 305 324 -4,68% 0 0 25 659 001 HUF 2026-09-02 17:08:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Itt egy jó hír estére: ennyi forintot kell fizetni egy euróért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:14
Erősödött kissé a magyar fizetőeszköz szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Beszippantotta a nemzetközi börzehangulat a BÉT-et is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1849,84 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 146 772,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan indult a reggel az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:58
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt a napot se sírja vissza a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Részvénye van? Egyelőre minden nagy papír gondban van a pesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 12:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 14,06 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Drága a földgáz, az energia? Talán nem kéne agyonadóztatni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 2. 11:38
Három és fél éve nem voltak ilyen magas szinten a földgázárak Európában, miközben a tárolókból sok tartalék hiányzik. Nem volt ugyanis olcsó gáz nyáron, amiből be szoktak vásárolni, így sokan téli gázválságtól tartanak. Az állami felvásárlás azonban csak még inkább felhajtaná az árakat. Megoldás lehetne, ha az adóterheket csökkentenék Németországban.
Részvény / Deviza / Áru Nem kedvez a nemzetközi hangulat a budapesti tőzsdének sem
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 09:54
A keddi záróértékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:53
Az euró jegyzése 1,1577 dollárra csökkent az előző esti 1,1591 dollárról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 06:22
Gyengüléssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Óriási kereskedés volt az OTP-részvényekkel a nap végén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 18:08
Több mint 15 milliárdos forgalomban végül 1,3 százalékot esett az OTP-papírok értéke kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG