|
| Philip Hammond pénzügyminiszter. (Kép forrása: MTI/EPA/Andy Rain) |
Hammond persze csak a kormány egyik felét képviseli ezzel a véleményével, bár befolyása növekvőben van, különösen Theresa May választási kudarca óta. A pénzügyminiszter eleve nem támogatta a kilépést a népszavazás előtt, és pozíciójánál fogva a lelhető legjobban látja át a káros gazdasági következményeket. Mindenesetre a kormányban ő támogatja azt a puha Brexitnek is nevezett változatot, hogy a kereskedelem érdekében áldozzák fel a munkaerő áramlásának korlátozását.
A főtárgyaló nagy napja
Ma mindenesetre David Davis „kilépésügyi” miniszter utazik Brüsszelbe, ami a Reuters szerint arra utal, hogy a britek kezdik érezni az idő szorítását, és belátni, hogy az időhúzás sehová nem vezet, hisz ha rossz megegyezés születik vagy esetleg semmilyen, az egyértelműen sokkal károsabb a 60-65 millió lakosú Nagy-Britanniának, mint az 550 millió lakosú 27 tagú Európai Uniónak. Az európai oldal most mindenesetre részletesen kidolgozott javaslatokat vár Davistől, és főleg elfogadhatókat.
Palotaforradalom
A hétvégi brit lapokban eközben ismétlődően felbukkantak olyan információk, hogy a kormányfő meggyengülését hozó június előrehozott parlamenti választások óta harc folyik a kormányon belül a miniszterelnöki pozícióért. Sokan magát Hammond pénzügyminisztert emlegetik esélyesként, aki mérsékelt és megfontolt, és most többedszer hangoztatja azt a véleményét, hogy országának és az Uniónak meg kéne állapodnia egy átmeneti időszakról, vagyis lényegében a tényleges kilépés elhalasztásáról, hogy az így rendelkezésre álló idő alatt megnyugtatóan lehessen rendezni a felmerülő kérdéseket.
Egyre többen támogatják
Hammond szerint egyre több kollégája ért ezzel egyet. Míg 5 hete, a választások után az ötlet új volt, most már egyre elfogadottabb. Kétségkívül ez egy olyan kompromisszum lehet, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen bő más fél múlva végleges, esetleg elhamarkodott és visszafordíthatatlan káros döntések eredményeként kilépni, hanem legyen elég hosszú idő arra, hogy ténylegesen is átgondolhassa a brit nagyközönség is, hogy mit is szeretnének immár a várható következmények ismeretében, és hogy ezt milyen kormány, sőt kormányfő vezényletével valósítsák meg.
Még Liam Fox kereskedelmi miniszter is hajlana valamilyen átmeneti időszak elfogadására, noha ő eddig a durvább szakítást pártolta. Most azt mondja, nem bánja az átmeneti időszakot, ha az véges idejű (vagyis nem a kilépés csendes elvetése a vége), és lehetőséget ad arra országának, hogy közben megköthesse a megfelelő kereskedelmi szerződéseket.
A figyelmeztető görög példa
A kormány látja, hogy az a stratégia, amiben eddig bíztak. nem működik, miszerint várnak, és az európai oldalnak lesz sürgős a megegyezés. A valóságban azonban hasonló a helyzet, mint a Sziriza párt hatalomra jutása után Görögországban tavalyelőtt: az európai oldal türelmesen tárgyalt, de a zsarolásnak nem engedett, a határidő lejárt (ott a következő mentőcsomagról volt szó), az EKB elzárta a pénzcsapot, Görögországban elfogyott az euró, és noha Ciprasz miniszterelnök még népszavazást is rendezett, egy hét múlva kapitulált.
Európa most sem tehet mást és nem is akar, hisz megint példát szeretne statuálni, megmutatni, hogy nem zsarolható. A brit kormány ezt most már egyre inkább látja, és azt is, hogy a károk máris kezdenek nagy mértéket ölteni, az üzleti bizalom zuhan, a bankok, légitársaságok már kezdik a menekülést, nem kockáztatnak. Az okozott kár számszerűen leginkább Hammondnál jelentkezik, így érthető, hogy leginkább ő szorgalmaz valamilyen megoldást. Ám ezt nem könnyű kivitelezni, amíg nincs egységes álláspont a kormányon belül.
Újabb patthelyzet alakult ki. 
