2p
Szerény csökkenéssel zártak a tőzsdék az Atlanti-óceán mindkét partján, miközben tartott az amerikai és orosz elnökök csúcstalálkozója.
(Fotó: Eidenpenz József)

A piacok viszonylag jól élték túl, hogy a kereskedelmi háború eszkalálódik, Donald Trump amerikai elnök pedig a híradások szerint az EU-t tartja legnagyobb ellenfelének.

A német Dax végül 0,2 százalékkal emelkedett, a francia index 0,4 százalékkal esett, a brit 0,8 százalékkal ment lejjebb. Az USA-ban stagnálásnak nevezhető a helyzet, az S&P 500 egyetlen ponttal esik, a többi index pár ponttal emelkedik, nincs egy ezrelék sem az elmozdulás.

Uborkaszezon érződik, a befektetők, akik nem nyaralnak, az amerikai gyorsjelentésekre várnak.

Stabil forint, gyenge Mol

Itthon a BUX index 1,1 százalékkal esett, főleg a Molnak és a Richternek köszönhetően, amelyek két százalék körüli mértékben estek (2660, 4792). Az OTP csak alig süllyedt (10 140-re),a forgalom nyáriasan csekély. Az Opus is 2,5 százalékkal esett.

További árfolyamok itt láthatók

A forint alig változott, este 323,10 az euró.

Az olaj jó nagyot esik, négy százalék körüli mértékben, 67, illetve 72 dollárra (WTI, Brent). Ennek oka állítólag a tervezett iráni szankciók körül keresendő, amelyekről egy lazább verzió látott napvilágot.

Jó napja van a bitcoinnak

A bicoinnak és a többi kriptodevizának eléggé jó napja van, a legfontosabb “kriptó” négy százalékkal 6600 fölé ment. Az ether öt százalékkal 474-re lendült. A napokban Steven Cohen, valamint a Blackrock óriás-alapkezelő is pozitívan nyilatkozott róluk. A befektetés-elemzőket képző CFA Institute pedig felveszi tananyagába a kriptodevizákat és a blokkláncot.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30700 30380 30750 +0,10% 0 0 4 635 528 270 HUF 2025-08-18 17:06:53
MOL 3000 2972 3016 +0,81% 0 0 1 173 269 234 HUF 2025-08-18 17:05:17
MTELEKOM 1930 1910 1934 +0,63% 0 0 570 164 202 HUF 2025-08-18 17:13:09
RICHTER 10570 10430 10580 +0,57% 0 0 1 262 050 440 HUF 2025-08-18 17:07:29
OPUS 584 580 584 0,00% 0 0 53 860 987 HUF 2025-08-18 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Trump megszólalt: így reagált reggel a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 08:02
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a tét: lélegzetvisszafojtva várták a befektetők, mit tárgyal Trump Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 06:22
Az amerikai tőzsdék szinte meg sem moccantak tegnap.
Részvény / Deviza / Áru Szegény forint, ezúttal az euró nevetett a végén
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 18:50
Nem zárt jól a forint.
Részvény / Deviza / Áru Budapesten összejött az, ami Európában nem
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 18:08
Felülteljesítő volt hétfőn a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Amerika nyugtalan: fellegek a gazdaság felett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 16:49
Csekély indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az Egyesült Államok értékpapírpiacain.
Részvény / Deviza / Áru Mire ez a nagy optimizmus a pesti parketten?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 11:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,60 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Mi van itt? Csak néznek a befektetők, mint a moziban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 09:28
Két béketárgyalás között nincs egyértelmű irány a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Örömittasan csaphat a levegőbe, ha meglátja, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 18. 07:20
Bár picit gyengébben kezdte ezt a hetet, mint ahol az előzőt zárta, így is régen látott erőt mutat a hazai fizetőeszköz – a külfödi nyaralásra készülők nagy örömére.
Részvény / Deviza / Áru Szédületes emelkedésben van a holdraszállást végrehajtó amerikai startup értéke: magáncégek segíthetik ki a NASA-t az űrversenyben
Sasvári Péter | 2025. augusztus 18. 05:44
Hatalmasat megy a Firefly Aerospace részvényértéke a Wall Streeten, miután a cég végrehajtotta a történelem első sikeres magánholdraszállását. Persze, egyelőre nem embert küldtek a Holdra, ez mégis jelentős eredménynek számít. Emellett egyre több a magán űripari cég a részvénypiacon. Ez összefügg azzal, hogy az Egyesült Államok kormánya egyre jobban a magáncégekre hagyatkozik az űrversenyben. Ebben pedig a kisebb, de feltörekvő játékosoknak is nagy szerep juthat.
Részvény / Deviza / Áru Brillírozott az OTP, új csúcsra pörgött a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 15. 19:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,84 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 105 146,55 ponton zárt pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG