5p
Joggal merül fel a kérdés a tegnapi MNB sajtótájékoztató után, hogy ha valóban eltűnik 100 milliárd forint, az hogyan kezelhető, hogy palástolható és kinek kell, hogy feltűnjön? És hogy tűnik el 130-szor ennyi?

Miután a mostani eset részleteit nem tudjuk, ezért csak más hasonló, nagy összeget elnyelő esetet tudunk megvizsgálni, emellett megnézni, hogy elméletben hogy lehet egy pénzügyi intézményben megjelenő lyukat takargatni.

Bernie

A világtörténelem leghíresebb pénzeltüntetése Bernard Madoff nevéhez fűződik, aki a 2008-as válságban bukott le végleg, akkor ugyanis összeomlott az általa elképesztően sokáig épített kártyavár. Madoff már 1960-ban megkezdte tevékenységét, bejutott a tőzsdére, árjegyzősködött, sőt a Nasdaq elnöke is volt, Családtagjainak állása volt az amerikai felügyeleteknél, így tulajdonképpen minden eszköze megvolt arra, hogy törvénytelenségeket hajthasson végre az értékpapír piacon, és ezeket elfedhesse.

Egyes vélemények szerint már a 70-es években megkezdte a piramisjáték építést, saját bevallása szerint csak a 90-es évek elején kezdte. Ha ez utóbbit elfogadjuk, akkor is 16-17 évig sikerült neki fenntartani a dolgot, ami elképesztően hosszú időnek tűnik. Érdekességképp jegyezzük meg, hogy a tegnapi jegybanki tájékoztatás hasonló lehetséges időtávot említett a Buda-Cash ügyében.

Nézzük Madoff szisztémáját. A szokásos pilótajátéktól annyiban tért el, hogy nem ígért kiugró hozamot, így nem is zajlott le hamar a dolog. A 90-es évek elején alapokat indított, azonban az ezekben lévő tőkével nem tudott akkora hozamot elérni, amit ígért. Jellemzően éves 10 százalékos hozamot ígért és fizetett ki a befektetőknek.

Madoff-számtan

Ha nem termeli ki ezt a hozamot, akkor könnyű kiszámolni, hogy a mennyi új pénznek kell beáramolni a rendszerbe ahhoz, hogy a dolog ne omoljon össze. Ebben az esetben a számtan úgy néz ki, hogy az ígért hozam és a ténylegesen elért hozam különbsége a hiány. Tekintsük úgy, hogy Madoff semmilyen hozamot nem ért el (egy idő után így is volt, nem is fektette be a pénzt, likvid eszközben tartotta, hogy kezelni tudja az egyre feszültebb helyzetet). Ebben az esetben új pénzben meg kell jelennie az évi 10 százaléknak valamint annak az összegnek, amit a befektetők az adott évben felvesznek a tőkéjükből.

Ha azt feltételezzük, hogy a befektetők tizede viszi el évente a pénzét, akkor egy évben összesen minimum a meglevő tőke 20 százaléka kell, hogy beérkezzen új pénzként, ami viszont nominálisan évről évre 10 százalékkal jelent nagyobb összeget. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 7 év után már megduplázódik a rendszerben lévő összeg, 17 év után ötszöröződik. Vagyis hogy fennmaradjon a rendszer, 17 év után csak a hozamhoz az eredeti beáramlás ötszörösére van szükség, és ehhez jön még a közben felvett pénz.

A dolog logikájából adódik, hogy egy bármilyen jónevű befektetőnél is van egy határ, ahol már nem tudja évről évre tovább növelni a bevont pénzt. Ekkor a kifizetéseket már nem tudja friss pénzzel pótolni, a pénz fogyni kezd, és már csak idő kérdése, mikor omlik össze a rendszer. Madoff esetében a 2008-as válságban következett ez be, amikor hirtelen sokan akartak pénzt felvenni. Nem maradt nála 1 milliárd dollár sem, miközben 4800 ügyfelének papíron 50 milliárd dollárja volt. Vagyis végül 50 milliárd dollár veszett el, (pontosabban lett kifizetve nem létező hozamként 17 éven át a korábbi befektetőknek).

A mi kis lyukunk

Ez az összeg kb. 13 ezer milliárd forint, vagyis 130-szorosa annak, ami most a jegybank szerint a Buda-Cashnél hiányzik. Ha úgy tekintjük, roppant módon leegyszerűsítve, hogy a magyar lakosság arányát összevetjük az amerikaival (33-szorosa), akkor a két eset összemérhető. Csak ország szinten nézve a mi feltételezett hiányunk lakosságszám arányosan a negyede a Madoff félének.

Ezek után az a kérdés, hogy egy brókercégnél hogy tűnhet el ennyi pénz? Madoff kimutatásokat küldött értékpapírokról, de azok meglétét senki nem ellenőrizte, és nem kereskedtek aktívan az ügyfelek, így ők sem kérdezősködtek. A mi mostani esetünkben viszont az ügyfelek többsége aktív befektető lehetett, akik részvényeket, befektetési jegyeket, kötvényeket vásároltak, ill. nem kis hányaduk devizázott.

Kell hogy lássák

A magyar részvényeket a Keler tartja nyilván, azokat eltüntetni nem lehet. A devizások pénzét is jórészt a svájci frank ügyben elhíresült Saxobanknál és Metatradernél tartották, bár itt már sokkal kérdésesebb, hogy a pénz ténylegesen hol van ilyenkor. Rákerül az ún. „trader” számlára, de akkor még a hazai cég rendelkezik vele, a külső partner talán csak az egyenleget számolja el.

Maradnak még a kötvények és külföldi részvények. Ezek nyilvántartása nincs központilag megoldva, ezért akár kimutathatók úgy az ügyfél számára, hogy valójában meg sincsenek. Igen ám, de a cégen belül ez sokaknak fel kell, hogy tűnjön. Egy ügyfél számláját látja az üzletkötője, annak helyettese, közvetlen főnöke, a cég vezetősége, és mindenekelőtt a back office, tehát rengeteg embernek fel kell, hogy tűnjön, ha egy értékpapír csak fiktív.

Miután azonban semmit nem tudunk még a mostani esetről, csak elmélkedni lehet, hogy elvben mi történhet ilyenkor. A mechanizmus feltárásához sokkal több információra lesz szükség, ezek nyilván a vizsgálatok során fokozatosan napvilágra kerülnek majd.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Szépen végigmasírozta a napot a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:15
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére reggelhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Pörögtek a dollártízmilliárdok a világbajnokság alatt
Eidenpenz József | 2026. július 20. 19:02
A Polymarket és a Kalshi forgalma a világbajnokság miatt rekordokat döntött, ez volt a legnagyobb profitot hozó sportesemény eddig. A világbajnok csapatra 4,3 milliárd dollárnyi tipp született, de ezen kívül külön az egyes meccsekre, gólarányokra, góllövőkre és számos más dologra kötött üzletek értéke is hatalmas. Pedig csak a világbajnokság alatt két újabb országban tiltották le ezt a típusú fogadást.
Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG