A pénteken közölt, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány alapján készült konszolidált tőzsdei jelentés szerint a társaság árbevétele kismértékben nőtt, 37,52 millió euróra a bázisidőszaki 37,05 millió euróról.
A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtt eredmény (EBITDA) 4,51 millió euró volt az idei első hat hónapban, míg egy évvel korábban 3,38 millió eurót tett ki.
A Magyarországon, Lengyelországban és Romániában hőtermelést és hőszolgáltatást végző társaság növekvő likviditási problémákkal szembesül, ami a jelentés szerint elsősorban a magyarországi önkormányzatok fizetési moráljának romlásával van összefüggésben. Ezen felül a korábban kibocsátott kötvényekhez kapcsolódóan kamatfizetések is terhelik a vállalatot, erre 2012 februárjában 706 millió, majd májusban 85 millió forintot fizetett ki az E-Star.
A mérleg szerint a társaság hosszú lejáratú kötelezettségei csaknem 50 millió eurót tesznek ki.
A 99 ezer euró jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 12,3 millió euró volt az első félév végén, míg tavaly év végén 22,7 millió euró.
A társaság részvényei a Budapesti értéktőzsde "A" kategóriájában forognak, a pénteki kereskedést 430 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 8.400 forint, a legalacsonyabb 365 forint volt.
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 2,25 millió euró nettó veszteséget könyvelt el 2012. első félévében, míg egy évvel korábban 7,66 millió euró nyeresége volt.
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41200 | 41200 | 43400 | -3,42% | 0 | 0 | 20 170 222 730 | HUF | 2026-11-05 | 17:14:32 |
| MOL | 4982 | 4954 | 5090 | -2,31% | 0 | 0 | 5 725 005 498 | HUF | 2026-11-05 | 17:14:56 |
| MTELEKOM | 2870 | 2836 | 2938 | -1,71% | 0 | 0 | 1 335 607 350 | HUF | 2026-11-05 | 17:05:13 |
| RICHTER | 12970 | 12850 | 13000 | +0,54% | 0 | 0 | 1 515 191 270 | HUF | 2026-11-05 | 17:12:49 |
| OPUS | 200 | 196 | 214 | -6,74% | 0 | 0 | 69 115 139 | HUF | 2026-11-05 | 17:08:12 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
5 perce
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
34 perce
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
10 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
11 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
11 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
12 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
12 órája
Mfor.hu Top24
- Matolcsy György nem ment el, Varga Mihály viszont beszélt az MNB-vizsgálóbizottság előtt
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
- Ügynökakták: a kormányfő bocsánatot kért Lezsák Sándortól
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Új szuperhatóságot hoz létre a kormány – fontos feladatot kap
- Vaskos pénzbe került a Szijjártó Péter távol-keleti útjára bérelt magángép
Részvény / Deviza / Áru
Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.
Részvény / Deviza / Áru
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru
Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru
Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
10 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Kiszáradnak a magyar földek: az aszály miatt drámai terméskieséssel zárul az év
05:33
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51
-
Mennyiért adnak most egy eurót?
2026. november 5. 07:33


