5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A négy nagy hazai tőzsdei részvény közül hármat vételre ajánl az Equilor. A brókercég-csődök ellenére a magyar kisbefektetők nem fordítottak hátat a befektetéseknek, a befektetési alapoknak. Az alapkamat év végére 1-1,3 százalék közé süllyedhet, az euró/forint 310 is lehet. Átmeneti korrekció után ismét erősödhet a dollár.

 

Az utóbbi pár hónap nagy meglepetéseket hozott a magyar értékpapírpiacon, nagyjából a bankadó csökkentésének bejelentése óta – mondta el Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője a cég sajtótájékoztatóján. A rally az EKB intézkedéseinek (QE) is köszönhető, az orosz-ukrán feszültség enyhülése is jót tett. A kamatcsökkentés az összes modellben magasabb értékeltséget okoz a magyar részvényeknek. A felminősítésünkkel és a távközlési adó csökkentésével kapcsolatos várakozások azonban egyelőre valószínűleg nem igazolódnak be.

 

OTP 6400 forinton?

Az OTP az Equilor szerint 6300-6400 forintig emelkedhet, a részvénnyel kapcsolatban pozitívum a bankadó csökkentése, (350-400 forint előny), az NHP pozitív hatása, az orosz-ukrán helyzet javulása és persze a devizahitelek forintosítása is. Így vételre ajánlják. A Richtert is vennék, szerintük 4800 forint közelébe emelkedhet, amiben a rubel erősödésének, az Esmya előretörésének van nagy szerepe, de jó híreket várnak a Cariprazine-től is.

A Magyar Telekomnál ha az adócsökkentés nem is valósul meg, a makrogazdasági környezet pozitív. Kuti 2016-tól minimum 15, 2017-től minimum 30 forintos osztalékra számít. A konkurensek háza tájáról is a Telekomnak kedvező hírek érkeztek. Ajánlásuk a papírra ugyanakkor csak semleges.

Emelkedő olaj, 17 000 forintos Mol

A Mollal kapcsolatban a piaci konszenzussal egybevágóan az Equilor úgy véli, csak jövőre lesz megegyezés az INA-ról, a horvát választások után. Egyébként a Mol akvizíciói haladnak, a finomítói környezet jó. Vételre ajánlják a részvényt 17 000 forintos célárral.

 

Az Equilor 60-70 dolláros olajárral számol a WTI-nél (amely jelenleg 59 dollár körül van), és azzal, hogy eltűnik a túlkínálat az olajpiacon, tehát az ár emelkedésére számít.

 

Szlovákot vegyek vagy spanyolt?

A cég befektetési ötletei közé tartozik a kibocsátás előtt álló Slovak Telekom, amiben többek között az a nagyon vonzó, hogy nincsen semmilyen adóssága, nem úgy, mint magyar rokonának. Mégis a legtöbb szegmensben piacvezető. Ráadásul a prágai és a londoni tőzsdére is be fogják vezetni. Az Equilor szerint az IBEX, a spanyol index lemaradt a többitől, jó vételnek tűnik.

Szántó András lakossági üzletág igazgató szerint a makromutatóink alapvetően jó helyen vannak, a CDS-felárunk is kedvező. A piac már magasabban áraz bennünket, mint a hitelminősítő intézetek, így a felminősítésünk elkerülhetetlennek látszik.

Nulla lesz az alapkamat?

A magyar alapkamat nulla felé lépked, a hosszabb lejáratú magyar államkötvények hozamának csökkenése azonban megállt. A piaci szereplők szerint elérhettük a mélypontot a hosszú lejáratú hozamokban. Legnagyobb hitelezőnk, a Templeton csökkentette magyar kitettségét, legalábbis nem hosszabbította meg lejáró állampapírjait – mondja Szántó.

 

Az európai pénznyomtatás 2016 szeptemberéig tart, de elvileg hamarabb is befejeződhet, ha kedvezőbbek lesznek a folyamatok. Nagyon sok függ attól, hogy mikor lesz amerikai kamatcsökkentés. A hazai alapkamat csökkentésének azonban még van tere. Az Equilor szerint az év második felében 1,0-1,3 százalékra csökkenhet az alapkamat, ám ez nem biztos, hogy a hosszú távú állampapírok hozamát is csökkenteni fogja.

 

Lesz pari vagy nem lesz pari?

A forint a devizahitelek kivezetése miatt gyengébb lehet mindenféle különösebb negatív következmények nélkül. Az Equilor 2015 végére 310 forintos eurót és 1,04-es euró/dollárt vár. Ami a dollárt illeti, éppen elmúlt az amerikai kamatemeléstől való félelem, így korrigálhat az árfolyam, azaz gyengülhet a dollár. Az év vége felé azonban ismét a dollár drágulása kerülhet szóba, „a lesz paritás vagy nem lesz paritás” kérdése, mivel ismét a kamatemelés lehetősége kerül előtérbe.

Nem fordítanak hátat az emberek a befektetéseknek

Napokon belül 25 éves lesz az Equilor Befektetési Zrt., a tőzsde egyik alapító tagja – mondta Gereben András, elnök a társaság sajtótájékoztatóján. Az Equilornak 2007-től a maival megegyező a tulajdonosi szerkezete, 58 százalékát a cég vezetői, alkalmazottai birtokolják, ezen kívül két pénzügyi befektető is van benne.

A cég több mint 70 munkatárssal működik. 2011-ben úgy döntött, hogy az addigi retail (kisbefektetői) kiszolgálás mellett elindul az intézményi szolgáltatások felé is. Ekkor beléptek a prágai és a varsói tőzsdére is.  Megalapította alapkezelőjét, a második legnagyobb független befektetési alapkezelő.

Annak ellenére, hogy néhány cég átverte az embereket, egyre inkább a befektetési termékek, a befektetési alapok felé fordulnak – mondta el Szécsényi Bálint vezérigazgató. Az erre a helyzetre adott „szabályozói túllendülés” nyilván megnehezíti a megmaradt 21 aktív befektetési szolgáltató helyzetét. A hat legnagyobb cég adja a BÉT forgalmának a 80 százalékát, az árbevételeket és a profitot nézve pedig 90 százalék körüli a súlyuk. (Bár a bankok profitjából nehéz kiszűrni, hogy mennyi származik a befektetési szolgáltatási tevékenységből.)

A növekvő Beva-díjon túl is várhatóan növekednek majd az adminisztrációs terhek, például a belső ellenőrzés szerepe. Ez persze növeli majd a biztonságot is.

A Quaestor-kötvényesek kimentése nagyon rossz üzenet a szakma számára, a legnagyobb kockázatot premizálja, a pénzügyi tudatosságot rombolja – mondta Szécsényi Bálint. Bár a befektetések védelmének 100 ezer euróra való felemelése pozitív, növeli a befektetők bizalmát a szektorban. Hogy mi lesz a befektetési szolgáltatók új „befizetéseinek algoritmusa”, azaz mennyit kell fizetni tulajdonképpen, azt még nem tudni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG