1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Rekordárfolyamon, 701,9 dolláron zártak kedden az Apple részvényei - a cég tőzsdei értéke ezzel már 658 milliárd dollárra emelkedett, miután a cég legújabb telefonjáért valóságos roham kezd kibontakozni. Nem csak az iPhone 5 sikerei hizlalják az árfolyamot: a Samsung ellen a jogi terepen is jól teljesít az Apple, az iPad új, kisebb változata pedig még meg sem jelent.

658 milliárd dolláros tőzsdei érték

Az iPhone 5-ös telefonok megjelenése miatt lépték át az Apple-részvények a 700 dollárt, miután az előrendelések már az első napon meghaladták a 2 millió készüléket. Iparági becslések szerint az év végéig 58 millió iPhone 5-öt adnak el világszerte. A Bloomberg összeállítása szerint ez 36,2 milliárd dolláros árbevételt jelenthet az Apple-nek.

Forrás: Privátbankár Dealbook

 

Négy és fél évnyi magyar GDPAz IMF adatai szerint Magyarország éves GDP-je, azaz bruttó hazai terméke 2011-ben 140,3 milliárd dollár volt.

 

Az Államadósság Kezelő Központ friss adatai szerint a központi költségvetés adóssága (átszámítva) 92,5 milliárd dollár.

Az Apple, amely a múlt hónapban rövid időre többször is elfoglalta már a csúcsot, úgy tűnik, most huzamosabban letaszította a Microsoftot a legnagyobb tőzsdei értékű amerikai nagyvállalatot megillető dobogó csúcsáról. A 700 dollár fölötti részvényár a cég tőzsdei értékét (kapitalizációját, a részvények árának és darabszámának szorzatát)  658 milliárd dollárra emelte.

700-asok klubja

Az Apple-részvények márciusban érték el a 600 dollárt. A Dow Jones összesítése szerint a papírok az elmúlt egy hónapban 5, az elmúlt egy év során pedig 73 százalékkal drágultak.

A 700-asok klubjának - vagyis az olyan részvényeknek, amelyeknek ára meghaladja 700 dollárt - jelenleg mindössze öt tagja van a New York-i tőzsdén. A frissen felkerült Apple-papírok mellett csak a Berkshire Hathaway A sorozatú részvénye (132770 dollár), a Seaboard (2259 dollár), az NVR (856 dollár) és a Google (715 dollár) részvényei tartoznak ebbe a szűk csoportba.

A Samsung nem adja fel

A világűrből nem látszik, de az amerikai GDP-n igenA JP Morgan elemzése szerint az iPhone 5 önmagában 0,25%-0,5%-ot dobhat az amerikai GDP-n. Részletek >>

Az MTI beszámolója szerint a kaliforniai San Joséban kedden az illetékes szövetségi bíró, Lucy Koh elutasította a Samsung Electronicsnak azt a folyamodványát, hogy vonja vissza az előzetes végzést, amely megtiltja a cégnek, hogy Amerikában forgalmazhassa az iPadre feltűnően hasonlító Galaxy Tab 10.1 táblagépét. Az ideiglenes tilalmat Koh bíró még augusztus 24-e előtt rendelte el, amikor az esküdtszék úgy döntött, hogy a Samsung megszegte az Apple hat szabadalmát és 1,05 milliárd dollár bírság megfizetésére kötelezte a dél-koreai céget. A testület ítélete a Tab 10.1-et nem érintette.

A Samsung a bíróság mellet a reklámpiacon sem  adja fel a küzdelmet az Apple-lel szemben és a hét eleje óta hirdetési offenzívát folytat az amerikai cég ellen az Egyesült Államokban. A dél-korai óriás hirdetéseiben azt hangoztatja, hogy okostelefonja, a nyár elején piacra dobott Galaxy S3-A sok tekintetben többet tud, mint a most megjelent iPhone 5.

Tovább is van, mondjam még?

Már csak 9-et kell aludniA T-Mobile szeptember 28-án, pénteken kezdi meg elsőként az iPhone 5 készülék magyarországi forgalmazását.

Az iPhone 5 iránti fokozott érdeklődés és a jogi terepen elért sikerek mellett a jövőbeli új eszközökbe, szolgáltatásokba vetett remény is hajtja az árfolyamot: az iPad tablet kisebb méretű változata októberben érkezhet. Az Apple szeretne betörni a TV-show-k és filmek piacára is, eddig azonban nem sikerült dűlőre jutnia a tartalomszolgáltatókkal a feltételekről.

A Bloomberg elemzői konszenzusa szerint a következő 12 hónapban a részvényárfolyam 775 dollárig emelkedhet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40420 40270 40830 -0,86% 40440 40460 5 787 993 060 HUF 2026-06-08 16:37:18
MOL 3948 3918 4024 +1,02% 3946 3950 1 146 428 308 HUF 2026-06-08 16:37:29
MTELEKOM 2652 2602 2660 +0,68% 2648 2652 806 400 566 HUF 2026-06-08 16:36:32
RICHTER 12110 11810 12140 +1,59% 12100 12120 1 564 391 140 HUF 2026-06-08 16:36:36
OPUS 401 398 410 -0,37% 401 402 114 268 571 HUF 2026-06-08 16:35:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csendes volt a nap a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 17:20
A forgalom alig érte el a 8 milliárdot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG