4p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egészen egyedit alkotott Elon Musk a Marsra küldött Teslával és a visszatérő rakétákkal: olyat valósított meg, amit sem az amerikai NASA, sem az oroszok nem voltak képesek állami szinten. Ezek után vajon gondot jelenthet-e Musknak az olcsóbb elektromos autók tömeggyártása? Lássuk, hogy áll a Tesla.

Végre történt valami komoly előrelépés az évtizedek óta leállt, sőt visszalépést is elszenvedett iparágban, az űrhajózásban. Az iparág a második világháborúban született, amikor von Braun és csapata a már hanyatlóban lévő náci Németországban tudta megvalósítani, amit senki: rakétát küldött a világűrbe, igaz, azzal a céllal, hogy minél távolabbi városokat bombázzon vele: Londonig sikerült ellőni.

Az űrhajózás felívelése és hanyatlása

Amerika aztán magához vette a tehetséges, de rovott múltú szakembert, és vele alkotta meg saját űrprogramját a Holdra szállásig bezárólag, igaz, megelőzte a Szovjetunió, amikor Gagarin először kerülte meg a Földet egy űrrakétával. A csúcs végül az lett, amikor 1981-re megalkották az űrsiklót, amely képes volt egyben vissza is térni, nem úgy, mint a rakéták, melyek elégtek az űrben, az utasok pedig ejtőernyővel pottyantak a földre.

Sajnos kiderült azonban, hogy nem jó a módszer: mivel a légkör ellenállása nyeli el visszafelé a jármű mozgási energiáját, vagyis lassítja le azt, szerkezet több ezer fokra melegszik, és ezt az eddigi technológiák nem bírják el. Bő 10 éve kivonták az űrsiklókat, maradt az eredeti rakétás módszer, ejtőernyővel. Sem Oroszország, sem Amerika nem tett állami szinten nagy erőfeszítést, hogy fejlesszen, költségesnek találták, versenyezni meg már nem kell egymással, mint a hidegháborúban.

Újra előre

Most azonban egy féktelen vállalkozókedvvel megáldott magánember lépett be az iparágba, és alkotott nagyot. Egyrészt fellőtte minden idők legnehezebb rakétáját, 27 motor felhasználásával, ezzel bizonyítva, hogy az eddigieknél sokkal nagyobb terhet is az űrbe lehet juttatni, legyen az műhold, űrállomás alkatrész, vagy távoli expedíciókhoz szükséges felszerelés. De ez csak az egyik nagy dobás: a másik, hogy a jármű hajtórakétái visszatérnek a földre, és újra felhasználhatóak. Már csak egy feladat van hátra: egy űrhajót újra egészben és biztonságosan lehozni a földre. Nem lennénk meglepve, ha Musk, vagy valamelyik vállalkozó társa ezt is megvalósítaná.

Több vas a tűzben

Az utóbbi időben úgy tűnt, hogy Musk másik vállalkozása, amely ennél jóval egyszerűbbnek tűnik, nem ilyen sikeres: nehezen halad a Model 3-as járművek gyártásának felfuttatása. Az űrsiker után azonban nehéz elképzelni, hogy ezt ne oldaná meg a Tesla, és abban is biztosan lehetünk, hogy Musk mindig fog tőkét találni vállalkozásaihoz, egy ilyen teljesítményt díjaznak a részvényesek, kötvényesek, meg lesz oldva a finanszírozás, amíg a tömegesen eladott autók profitábilissá nem teszik a céget.

Nézzük, hogy is áll most a Model 3. Az utolsó számítások szerint június végén fogják elérni heti 5000 darabos termelést, a korábbi cél, a 10 ezer pedig egyelőre bizonytalan az idei évben. A megrendelők azonban eddig nem türelmetlenkedtek, és vélhetően ezután is kitartanak, a cégnél parkoltatva 700 millió dollárt, ezzel is csökkentve a tőkeszükségletet. A Tesla a Bloomberg számításai szerint percenként 8000 dollárt égetett el tavaly, és elemzők szerint idén még szükség lesz 2-3 milliárd dollárra, amíg az új típusból olyan mennyiséget nem tudnak szállítani, ami már fedez minden költséget, sőt meghozza végre a profitot.

Eredmény

A cég tegnap este tette közzé tavalyi negyedik negyedéves jelentését. Az árbevétel a vártnál nagyobb lett, 3,4 milliárd dollár, ugyanakkor a veszteség is meghaladta az elemzői várakozásokat részvényenként 4 dollárral. A cég viszont azt ígéri, hogy ha lassabban is indul be a termelés, de a Model 3 lehetővé fogja tenni, hogy a cég az évfolyamán már pozitív üzemi eredményt érjen el. A konkrét tervek szerint a heti termelés már jövő hónapban eléri a 2500 darabot, félév végére az 5000-et. A 10 ezres szintet csak akkor tűzik ki, amikor az 5000 teljesült.

A Tesla tavalyi egész éves árbevétele 11,8 milliárd dollár volt, amin idén nagyot fog növelni a Model 3 felfutása. Ha az eredetileg tervezett félmillió darab legyártása megvalósul, az önmagában közel 20 milliárd dollár árbevételt jelentett volna, viszont ha a jelenleg sokkal reálisabbnak tűnő 200 ezer darabbal számolunk, önmagában az is közel 8 milliárd, ami 20 milliárd fölé növelheti a cég összeredményét. Ez már valóban fedez minden költséget, így idén minden valószínűség szerint végre nyereségessé válik a cég.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28540 28510 28770 +0,28% 28530 28540 2 097 680 730 HUF 2025-07-28 12:29:19
MOL 3060 3060 3080 -0,65% 3060 3066 283 615 064 HUF 2025-07-28 12:25:03
MTELEKOM 1752 1748 1766 -0,45% 1752 1756 157 364 858 HUF 2025-07-28 12:32:48
RICHTER 10380 10340 10420 -0,29% 10380 10410 268 048 210 HUF 2025-07-28 12:29:57
OPUS 589 588 593 -0,17% 588 589 18 660 383 HUF 2025-07-28 12:31:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde is örül a kereskedelmi paktumnak
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 11:58
 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,48 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.  
Részvény / Deviza / Áru Egymás markába csapott Trump és Von de Leyen: száguldanak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 09:57
Emelkednek a tőzsdék a kereskedelmi megállapodás hírére. 
Részvény / Deviza / Áru Megvan a vámmegállapodás: a forint is reagált
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 07:43
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson zárt a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 08:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Kitört a forinton a péntek esti láz
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 18:45
A magyar fizetőeszköz egyre erősebb lett a pénteki nap folyamán a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Alig emelkedett, de csúcsra járt a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rámosolygott a bika New Yorkra
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter még mindig kitart a tőzsdei esés ellenére
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,41 pontos nyitás után tovább csökkent péntek kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 12:42
Az eső még nem, de az árfolyamok már esnek pénteken a pesti tőzsdén – egy kivétellel.
Részvény / Deviza / Áru Nyugaton a helyzet nem változatlan – így indítottak pénteken a tőzsdék Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:46
Nincs nagy hangulat a nyugat-európai tőzsdéken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG