3p
A legelszántabb vállalkozók dolgoznak azon, hogy újra lehessen olyan űrjárművet indítani, amely épségben visszatér a földre, így többször is indítható. 35 éve ez ugyan sikerült az amerikai államnak, de nem bizonyult tartós megoldásnak, így 10 éve leállt a program. Most az amazonos Jeff Bezos újít egy óriás rakétával.

A lelkes vállalkozók, mint a Tesla-vezér Elon Musk, a Virgin-birodalm feje, Richard Branson és Jeff Bezos egyaránt azon dolgoznak, hogy újra előre haladjon a megakadt, sőt visszalépett űrhajózás. 1981-ben sikerült először olyan járművet az űrbe bocsátani, ami onnan épségben vissza is tért, hogy aztán még számtalanszor újra repülhessen. Összesen öt ilyen űrsiklót építettek Amerikában, ebből kettő végzetes balesetet szenvedett, így végül 20 év után leállt a program. Azóta ismét csak úgy lehet az űrbe jutni, és főleg onnan visszatérni, mint 1981 előtt. Ami talán hatékonyabb és olcsóbb lett, az a műholdak feljuttatása.

Két irány

A vállalkozók két irányban próbálnak előrelépni: az egyik egy olyan jármű, ami nem megy ki teljesen a világűrbe, nem áll földörüli pályára, így nem kell elérnie azt az óriási sebességet (nagyjából a hangsebesség 25-szöröse), amelynél a rá ható centrifugális erő megegyezik a gravitációval. Inkább űrugrásról lenne szó: ballisztikus rakéta módjára érne el nagyjából 100 km-es magasságot, majd térne vissza a jármű. Ez sokkal kisebb sebesség, így a szükséges üzemanyag is kevesebb, és a visszatéréskor sincs extrém hőhatás.

A másik fejlesztési irány a visszatérő űrhajó, megfelelő rakétákkal. Ez az igazán nagy kihívás, és Jeff Besos most ezen dolgozik. A vállalkozó hétfőn a Twitteren közzétette a képét annak a BE-4 jelzésű rakétamotornak, amely 4 évi munka után most készült el, és a New Glenn nevű nagyméretű űrhajót fogja meghajtani. Hét darab BE-4-es fogja az óriási tolóerőt biztosítani az óriási járműnek, melynek átmérője közel 8 méter, hossza pedig 100 méter fölötti is lehet. Bezos még ebben az évtizedben próbaútra szeretné bocsátani az űrhajót.

Kihívások

Bezos cége, a Blue Origin már kísérletezett visszatérő és függőlegesen leszállni képes rakétával: a New Shepard rakéta visszakormányozza magát lényegében az indítóállásba. A New Shepard az űrugráshoz használt eszköz lesz, a nagy kihívás a New Glenn visszajuttatása a földre. Két dolgot kell megoldani: az egyik, hogy a jármű függőlegesen vissza tudjon ereszkedni az indítóállásba vagy bármely alkalmas helyre, ha már a föld közelében van.

A másik feladat a jármű lelassítása a hatalmas világűrbeli sebességről. Ha nem akarják a hagyományos módszert alkalmazni, ahol a mozgási energia teljes egészében hővé alakul, és ez a jármű egyes részeit több ezer fokosra izzítja, akkor nagy mennyiségű többlet üzemanyagot kell a járműnek magával vinni, erre lehet alkalmas a jármű mérete, és az erős hajtómotorok.

Együttműködés

Bezos cége emellett együtt dolgozik a Lockheed Martin és a Boeing cégekkel a United Launch Alliance (ULA) nevű közös vállalkozásban, melynek célja, hogy rakétaindításokat szervezzen az amerikai kormány részére. Jelenleg egy Vulcan nevű új űrrakéta kifejlesztésén dolgoznak, amely már a BE-4 meghajtórakétákat fogja alkalmazni.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Erős kritika Nagy Mártonéknak, a kriptocég lábbal szavaz
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 12:01
A Kriptomat, amely december 19-én lépett be a hazai piacra, úgy döntött hogy december 26-án este 11 órától felfüggeszti magyarországi szolgáltatásait.
Vállalat Az amerikaiak engedélyt adtak a szerb NIS-nek, de nem olajvásárlásra
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 09:01
A szerbiai állami olajvállalat, a NIS amerikai jóváhagyást kapott az orosz részesedés eladásáról szóló tárgyalásokhoz.
Vállalat Erős kínálat, de visszafogott kereslet jellemzi a kkv-hitelezést
PR | 2025. december 24. 11:42
A magyar kis- és középvállalatok számára a finanszírozási források ma is elérhetőek, a kihívás inkább az ideális gazdasági környezet megteremtése. A vállalkozások egyre tudatosabban kezelik hitelügyleteiket, a bankok pedig partnerekként támogatják őket abban, hogy a források valódi beruházásokat szolgáljanak. A Cégkassza Podcast legújabb epizódjában Benkó Tamás, az UniCredit Bank kis- és középvállalati területének ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait a kkv-hitelezés aktuális trendjeiről.
Vállalat Semmi nem állíthatja meg a kínai céget
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:01
A karácsony csak megerősítette a Temu vezető pozícióját a webshopok között.
Vállalat Búcsút intenek keleti szomszédunknak a svédek
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 09:34
Kivonul Romániából a skandináv ország reprezentánsa, a Lindab.
Vállalat Nem áll le a 4iG, újabb felvásárlást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:31
Leányvállalata többségi tulajdonrészt vásárol a HeliControl Kft.-ben.
Vállalat Történelmi döntés, fogyókúrás „csodaszer” kapott zöld utat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 20:00
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyta a Wegovy nevű fogyókúrás gyógyszer tablettás változatát a gyógyszeripari óriás Novo Nordisk szerint.
Vállalat Gigabírságot kapott a Ryanair karácsonyra
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 13:10
Tisztességtelen eszközökkel buzdított jegyvásárlásra a Ryanair, az olasz versenyhatóság lecsapott.
Vállalat Nagy összeget szabadított fel a 4iG beruházásokra és akvizíciókra
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:23
Megállapodott a 4iG a befektetőkkel: a kötvények tőketörlesztése 2031-ben, egy összegben történik majd. A Scope Ratings hitelminősítő is támogatja a megállapodást.
Vállalat Bezár az állami posta, de nem nálunk
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 15:30
Év végével bezár a dán állami posta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG