Emlékezhetünk, 2024 végén Kína azzal sokkolta a világot, hogy két, hatodik generációsnak látszó harci repülőgép, a J-36-osként, illetve a J-50-esként emlegetett gép prototípusát is megreptette nyilvánosan. Azóta időnként feltűntek újabb képek, információk a gépekről, október utolsó napjaiban azonban a J-36-ot újra a levegőben, viszonylag jól megfigyelhető állapotban sikerült lencsevégre kapni.
A szakértőknek azonban rögtön feltűnt, hogy ez a J-36 nagyon nem az a J-36.
Keresd a különbségeket!
A most fotózott gép ugyanis alapvető pontokon különbözik a tavaly decemberben látottól. A legnyilvánvalóbb ezek közül a gép farokrészénél, a hajtóművek fúvócsöveinél láthatók (amelyeken keresztül a hajtóműből kiáramló forró gázok kilépnek). Ezek korábban a repülőgép felső részén, besüllyesztve kaptak helyet, most azonban egyértelműen a hátsó részre kerültek.
Ezek kialakítása nagyon hasonló az amerikai F-22 Raptor fúvócsöveihez, amelyek egyik fontos tulajdonsága, hogy képesek a tolóerőt egy bizonyos tartományban függőleges irányban kitéríteni (azaz vektorálni), és ezzel javítani a gép manőverezőképességét.
Ha a kínai tervezők egy ilyen megoldás mellett döntöttek, annak több oka és következménye is lehet. A tolóerő vektorálása javíthatja a gép manőverezési képességeit, de kevesebb az esély arra, hogy egy ilyen nagy (erről majd bővebben később) nehéz vadászgép (bombázó? vadászbombázó?) esetén a tervezők nyaktörő, a Top Gun-filmekben látott manőverekre készülnének. Inkább arról lehet szó, hogy a vektorálás segíthet a gép stabilitásának megőrzésében alacsonyabb és magasabb sebességeknél egyaránt. Ez fontos szempont lehet, hiszen a J-36-oshoz hasonló, függőleges vezérsíkok nélküli gépek alapvetően nagyon instabilak, az is mérnökök, illetve a gépet a pilótával közösen irányító számítógépek bravúrja, hogy egyáltalán képesek stabilan repülni, pláne fel- és leszállás közben.
WATCH: China’s 6th-generation fighter jet J-36 flies alongside the 5th-gen J-20 for the first time.
— Defence Index (@Defence_Index) October 31, 2025
The J-36 appears nearly twice the size of the J-20, offering a glimpse into the next era of Chinese airpower. pic.twitter.com/dG4ERoxCx9
Cserébe viszont fel kellett áldozni valamit. A süllyesztett fúvócsövekhez képest ez a kialakítás sokkal kevésbé tartja rejtve a kilépő forró gázokat, illetve magukat a fúvócsöveket is az ellenséges szenzorok elől. A J-36 ezen verziója tehát valamivel kevésbé lesz „lopakodó”, mint a korábban látott változat – márpedig ez a gép az elemzők szerint elsősorban nehéz észlelhetőségével, nagy sebességével, valamint szenzorainak és fegyvereinek nagy hatótávolságával őrizheti meg „túlélhetőségét” ellenséges környezetben, arra ugyanis nem lehet számítani, hogy majd gyors manővereivel kicselezi az ellenséges gépeket, a rá vadászó eszközöket.
Ez egyébként a gép teljes farokrészének újratervezésével járhatott, ugyanis a korábbi megoldáshoz képest a hajtóműveket egészen hátra kellett tolni az új kialakításhoz.
Teljes áttervezés
Változott a légbeömlők kialakítása is. A korábban látott változaton a gép hátán egy úgynevezett DSI (Diverterless Supersonic Inlet, azaz terelőlap nélküli szuperszonikus légbeömlő) kapott helyet, viszont a két oldalsó légbeömlő trapéz formájú volt. Az új verzión viszont az oldalsó-alsó légbeömlők is DSI kialakításúnak tűnnek. E megoldás lényege, hogy a szuperszonikus sebességen a hajtóműbe belépő levegőt nem terelőlapokkal lassítják kezelhető sebességre, hanem pusztán aerodinamikai „trükkökkel” – ez az F-35-ös egyik nagy újítása volt, és használata jelentősen csökkenti a légbeömlő bonyolultságát és súlyát is, miközben kiiktat néhány olyan felületet, ahonnan a radarjelek könnyen visszaverődhetnek, így a gép lopakodó képességeit javítja.
Fotó: X / Clash Report
Jókora változás az is, hogy a J-36 újabb változatán a hátsó futóművek két-két kereke nem egymás mögött, hanem egymás mellett kapott helyet. Ez nem tűnik akkora változásnak, de valójában ehhez nemcsak a futóművet, hanem az egész alsó rész kialakítását át kellett tervezni. Az egymás melletti kerekek ugyanis mélyebb, de területben kisebb helyre tudnak behúzódni. Ez feltehetően azért lehet előnyös, mert ily módon meg lehetett növelni a gép fegyveröbleinek méreteit, például hosszabb, ezáltal nagyobb hatótávolságú levegő-levegő rakéták befogadására téve alkalmassá azokat.
Ezek persze csak azok a változtatások, amelyek egy szemcsés, rossz minőségű képen is kivehetők. Nyilván még több apró, pláne belső finomítás, átalakítás történhetett, amelyeknek egy része talán majd későbbi, újabb felvételen lesz felfedezhető.
Egy másik, augusztus végén készült felvétel alapján viszont végre egész pontosan meg lehetett állapítani, mekkora is a J-36-os. Egy kínai tesztbázisról „lőtt” műholdas felvételen ugyanis az ismert méretekkel rendelkező kifutópályán sikerült elkapni a J-36 egyik (nem tudjuk, milyen verziójú) példányát.
Az elemzések szerint ennek alapján a J-36 szárnyfesztávolsága nagyjából 19,8 méter, hosszúsága pedig 18,9 méter. Ez tényleg jókora, inkább a bombázók világába átmenetet képező méret. Összehasonlításképpen: az új amerikai lopakodó bombázó, a B-21 16 méter hosszú és 40 méter a szárnyfesztávolsága, míg egy F-35-ös nagyjából 15,7 méter hosszú, szárnyfesztávolsága pedig 10,7 méter körül van.
Mikor indulhat Tajvan felé?
Összességében mire utalnak ezek a változtatások? Az első és legfontosabb tanulság az, hogy a J-36 ennek alapján azért még nincs nagyon közel a sorozatgyártás, szolgálatba állítás fázisaihoz. Ha egy ennyire forradalmi kialakítású, teljesen új alapokon tervezett típuson még ilyen alapvető, például a hajtóművek működését, elrendezését is érintő változtatásokat eszközölnek, akkor ez a fázis még inkább az első prototípusok próbálgatásához lehet közelebb. Az sem teljesen kizárt, hogy valójában nem egy továbbfejlesztett verzióról van szó, hanem két külön irányban is próbálkoznak a kínai mérnökök, és a két verzió – vagy a két verzió egyes megoldásai – külön-külön állnak tesztelés, fejlesztés alatt.
Persze nem lehet kizárni, hogy ezzel a második verzióval most tökéletesen „betaláltak”, és belátható időn belül „kész” repülőgép lehet a J-36-ból. Az mindenesetre látható, hogy a fejlesztők egyelőre még finomítják a koncepciót, és igyekeznek egyensúlyozni a gép különböző tulajdonságai között: valahol feláldoznak egy kicsit a lopakodó képességekből a repülési tulajdonságok oltárán, máshol pedig éppenséggel a radarkeresztmetszetet igyekeznek csökkenteni újabb megoldásokkal.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy egy hatodik generációs harci gép képességeihez legfeljebb az alapot biztosítják a gép látható tulajdonságai, valós, pláne éles harci helyzetben a szenzorok, a fegyverrendszerek képességei, illetve ezek integrációja lesz a kulcsfontosságú tényező – és pontosan ez a terület az, amelyben az Egyesült Államok egyelőre messze-messze a világ előtt jár, legalábbis a valóban szolgálatba állított, éles helyzetekben is kipróbált eszközök tekintetében.
Az viszont biztos, hogy komoly munka zajlik a J-36-ossal, azok tehát, akik esetleg azt gondolták, hogy a gép csak valamiféle összetákolt, a világ lenyűgözésére készült eszköz, valószínűleg tévedtek. A kínai haderő valóban gőzerővel dolgozik hatodik generációs repülőgépek hadrendbe állításán – hiszen ne feledjük azt sem, hogy a J-36 tényleg csak az egyik fejlesztés alatt álló platform, és legalább még egy pilóta által vezetett, illetve több pilóta nélküli eszköz is készül.
