Miközben Kína egyre harciasabb hangokat üt meg a „tajvani újraegyesítéssel” kapcsolatban – Hszi Csin-ping elnök újévi beszédében is azt mondta, ezt „senki nem akadályozhatja meg” –, egyre nagyobb téttel bír a kérdés, vajon mire képes a kínai haderő. Az nem lehet kérdés, hogy Kína hatalmas ütemben fejleszti a haderejét, de az új kínai eszközök valós képességei körül sok a kérdőjel.
Az egyik nagy ismeretlen az egyenletben az, hogy a kínai légierő mennyire lehet képes felvenni a kesztyűt a világ – most még – egyértelműen legerősebb és legfejlettebb légiereje, az amerikai ellen. Novemberben Kína már egyszer meglepte a világot, amikor bemutatta második ötödik generációs harci gépét, a J-35A-t (erről bővebben az alábbi ajánlóra kattintva olvashat).
Ez mindenképpen nagy lépés volt, ám semmiképpen sem Amerikát előző, hanem legfeljebb beérő. Ahogy az a gép nevéből vagy formájából is látszik, a J-35 egyértelműen az amerikai F-35 riválisának készült, csakhogy annak immár évtizedes harci és üzemeltetési tapasztalatai nélkül egyelőre nem tekinthető azzal egyenértékű harci eszköznek. Az is joggal merülhet fel akár a J-35 kapcsán is, hogy Kína egyszerűen másolja az amerikai technológiát (nem mintha egy ötödik generációs harci gép esetében ez olyan egyszerű lenne), az igazi fejlesztések tekintetében azért még mindig a Csendes-óceán túloldalán van az előny.
A levegő fura ura
Ennek fényében még inkább érthető, hogy miért sokkolta a világot, amikor december 26-án a kínai Csengtu közelében a levegőbe emelkedett… nos, valami.
Valami, ami nagyon úgy néz ki, mint egy hatodik generációs harci gép.
Azt, hogy ez mennyire nagy dolog lenne, az is mutatja, hogy tulajdonképpen azt sem tudjuk, mi is számítana valóban hatodik generációs harci gépnek. Fejlesztési programok léteznek, de ezek részletei természetesen titkosak, s egyelőre még az Egyesült Államok sem mutatott be hatodik generációs prototípust sem.
— Justin Bronk (@Justin_Br0nk) December 26, 2024
Az mindenesetre – ahogy azt az alábbi ajánlóra kattintva olvasható cikkben bővebben is kifejtettük – biztos, hogy a harci gépek hatodik generációjának jelentős előrelépést kell képviselnie a lopakodó képességek, illetve az energiatermelés, valamint az információk szerzése és feldolgozása terén, és mindezt jókora hatótávolsággal kell majd párosítania. Ez a tudomány mai állása szerint mondjuk az F-35 kategóriájához képest nagyobb méreteket is megkövetel majd, ez viszont nehezebbé teszi a „lopakodáshoz” szükséges apró radarkeresztmetszet elérését – és ez csak az egyik súlyos dilemmája a jövő harci gépeinek tervezőinek.
Lehetséges lenne, hogy a kínai mérnökök máris átvágták a gordiuszi csomókat, és közel állnak egy hatodik generációs harci gép szolgálatba állításához?
Először is, nézzük, mit is láttunk! A furcsa gépről ugyanis nem igazán tudunk többet, mint ami azokból a rövid, nagy távolságból készült felvételekből kiderül, amelyek a repülés során készültek. Kezdjük azzal, hogy nevezzük a gépet J-36-nak. Ugyan Kína hivatalos formában nem beszélt a gépről, a felvételeken látható egy kódszám, amelynek első két számjegye 36 (a többi ki van cenzúrázva), és tulajdonképpen logikus is lenne, hogy a J-35 után a Chengdu gyár következő gépe a J-36 nevet kapja, de persze ez nem több tippnél.
Ezen túl az első dolog, ami feltűnhet, a repülőgép jellegzetes formája. A lapos, deltoidra emlékeztető alakzat egyértelműen a lopakodó képesség javítását célozza (az ideális lopakodó forma egy szabályos konvex deltoid lenne, csak azt még egyelőre nem nagyon sikerült repülésre bírni).
Fotó: X
Feltűnő még a függőleges vezérsíkok hiánya. Ez megint egyértelműen jó arra, hogy csökkentse azon felületek méretét, amelyekről könnyen visszaverődhetnek a radarjelek, cserébe nagyon komoly kihívásokat teremt a repülőgép irányíthatósága és repülési stabilitása terén. Nem véletlen, hogy az amerikai F-35-ösökön is van két függőleges vezérsík – igaz, a B-2-es és B-21-es bombázókon nincs, de ezek elég lassan képesek csak repülni, manőverezőképességükről pedig jobb nem is beszélni.
A kínai mérnökök úgy próbálják megoldani a nagyobb sebességű stabilitás és manőverezőképesség problémáját, hogy a „szárnyak” hátsó részén több, fel-le mozgatható irányítólapot alakítottak ki. Ha alaposan megnézzük, a gép hátsó részén összesen 18 szegmens különíthető el, de nem világos, hogy mindegyik mozgatható-e, mindenesetre ezek segíthetnek a gép irányításában – persze a J-36 repülési tulajdonságairól közelebbit egyelőre nem tudunk.
Fotó: X
Ahhoz, hogy a gép méreteit megbecsülhessük, kell valamilyen viszonyítási pont. Szerencsénkre a videón egy kétüléses J-20S vadászgép kíséri az új gépet, így erről is lehet fogalmunk. És az új gép jókorának tűnik. Fesztávolsága 16-20 méter közé becsülhető. 20 méterrel ez lenne a legnagyobb fesztávolságú sugárhajtású vadászgép, amely valaha épült. A gép hossza 20-22 méter lehet (egy F-35-ös 15,7 méter hosszú, fesztávolsága pedig 10,7 méter). A nagysághoz komoly súly is tartozhat, amit jól jelez, hogy a repülő hátsó futóműve masszív, duplakerekes kialakítású, ami inkább bombázókon és szállítógépeken, mintsem vadászgépeken megszokott. Egyes becslések szerint a J-36 felszállási súlya akár 50 tonna is lehet, szemben mondjuk az F-35 31,5 tonna körüli értékével.
— (@eastwind6699) December 26, 2024
A felvételek alapján az is kivehető, hogy a kínai gép jókora fegyveröblökkel rendelkezhet, és széles törzsében rengeteg szenzor, például fejlett radarrendszerek is elférhetnek, illetve minden bizonnyal nagy mennyiségű üzemanyagot is tud szállítani, növelve a hatótávolságát.
Abból, hogy a J-36 három légbeömlőnyílással (egy a gép tetején található, a másik kettő a géptörzs mellett, alul) is rendelkezik, egyesek arra következtetnek, hogy a gép három hajtóművel is rendelkezhet. Ezt magyarázná, hogy a jelenleg legmodernebb kínai hajtóműből három is kellhet egy ekkora gép levegőbe emeléséhez és nagy sebességgel történő mozgatásához. De az is elképzelhető, hogy a háromból egy hajtómű például kifejezetten csak alacsony vagy magas sebességre, esetleg a manőverezés elősegítésére van optimalizálva. A három hajtómű szerepet játszhat abban is, hogy a gép elég energiát tudjon termelni a rengeteg szenzor, illetve akár mondjuk egy később kifejlesztendő lézer- vagy más energiafegyver számára is.
Three it is. pic.twitter.com/3nSa3hFWeM
— Mike Pryce (@MichaelJPryce) December 26, 2024
Az egyértelmű, hogy a J-36 pilóta által vezetett gép, hiszen van pilótafülkéje, de azt, hogy egy- vagy kétüléses (és ha utóbbi, akkor egymás mellett vagy egymás mögött ülnek benne), ennyiből nem lehet megállapítani.
Szép, szép, de mire jó?
Mindezek alapján mire lehet képes egy ilyen gép és milyen feladatokat szánhatnak neki a kínai tervezők? Egyelőre igazából az is kérdés, hogy mit is láttunk. A J-36 egy valódi prototípus, egy nagyjából végleges, már csak finomításra váró terv, vagy inkább csak egy demonstrációs céllal készült szerkezet, amely segítségével a kínai mérnökök vizsgálják bizonyos technológiák, megoldások megvalósíthatóságát? Nem tudjuk. Az mindenesetre önmagában jelzésértékű, hogy Kína nyilvánosan megreptette a gépet, tudván, hogy a készült felvételeket az utolsó kockáig ki fogják elemezni a világban. Hogy ez azt jelenti-e, hogy csak tévútra akarják küldeni az amerikai elemzőket, esetleg bepánikoltatni az amerikai stratégákat, vagy pont azt, hogy a gép hamarosan sorozatgyártás közeli állapotban kerülhet, azt megint nem tudjuk.
A fényes nappal végrehajtott tesztrepülést „különösnek” nevezte Kelly Grieco, az amerikai Stimson Center munkatársa is.
„Miközben a Pentagban folyamatos viták zajlanak az NGAD [az amerikai légierő tervezés alatt álló, 6. generációs harci gépének kódneve] jövőjéről, nehéz nem elgondolkodni azon, hogy ez nem Peking kísérlete-e arra, hogy befolyásolja ezeket a vitákat.”
Önmagában már az is nagy fegyvertény, hogy egy ilyen meglepő kialakítású gép a levegőbe emelkedett Kínában.
„Akármilyen előnyei és hátrányai vannak, ez egy nagyon is eredeti tervezésű gép. Ezért mindenképpen elismerés illeti [Kínát] és ennek el kéne söpörnie minden bujkáló elbizakodottságot azzal kapcsolatban, hogy mindig is Amerika és szövetségesei diktálhatják a tempót”
– mondta Euan Graham, egy ausztrál védelmi kutatóintézet vezető elemzője a Reuters kérdésére az új géppel kapcsolatban.
Ezen felül pedig egy ilyen formájú, méretű és kialakítású gép (ha feltételezzük, hogy minden ma ismert egyéb csúcstechnológiával telepakolják, és minden valóban működik is rajta) komoly előrelépést hozna a kínai légierőnek. A forma szakértők szerint „jelentős” előrelépést hozhat a lopakodó képességekben a jelenlegi kínai gépekhez képest, a J-36 hatótávolsága pedig valószínűleg elegendő lehet arra, hogy ne csak Tajvan, de mondjuk a kínai partoktól nagyjából 3500 kilométerre található fontos csendes-óceáni amerikai támaszpont, Guam térségében is harci bevetéseket teljesíthessen a gép.
Az is valószínű, hogy a J-36 végleges formájában képes lenne hatékonyan felderíteni, azonosítani és kijelölni célpontokat messze a kínai földi telepítésű, hajókon található radarok és szenzorok, illetve sérülékeny és lassú meglévő légtérfigyelő repülőgépek hatósugarán túl. Ezzel a gép fontos szerepet játszhat a saját fegyverein túl más fegyverek, például drónok, ballisztikus vagy éppen cirkálórakéták irányításában és célravezetésében is.
Van másik!
Ez már önmagában is elég fejtörést okozhatna a nyugati elemzőknek, de Kína még ugyanazon a napon megröptetett egy teljesen másik, szintén hátsó vezérsík nélküli, nagyon modernnek tűnő gépet.
Erről az eszközről még kevesebbet tudunk, mint a J-36-ról. De elég jó feltételezésnek tűnik, hogy a gép a másik nagy, újgenerációs gépek fejlesztésére képes kínai repülőgépgyártó, a Shenyang hangárjaiban készült. (A Chengdu a J-20-assal, a Shenyang pedig a J-35-össel képviselteti magát az ötödik generációs harci gépek ligájában).
Fotó: X
A gép jóval kisebbnek tűnik, mint a J-36-os, formája pedig valamivel talán kevésbé futurisztikus, bár függőleges vezérsíkjai ugyanúgy nincsenek. Minden bizonnyal a hagyományosabb, kéthajtóműves felépítést követi, a felvételek alapján pedig az sem egyértelmű, hogy pilóta vezette, vagy esetleg pilóta nélküli, netalán opcionálisan pilótával vagy anélkül is repülni képes eszközről van-e szó.
— OedoSoldier (@OedoSoldier) December 26, 2024
Elképzelhetőnek látszik az is, hogy ahogy az amerikai 6. generációs programokhoz (a légierő NGAD-programja mellett szó van egy visszafogottabb, a haditengerészet igényeihez jobban illeszkedő újgenerációs vadászgép kifejlesztéséről is) hasonlóan Kína is két programot futtat egyszerre, akár egymás riválisaiként, akár egymás kiegészítőjeként – utóbbi esetben a Shenyang típusa lehetne a „vadászgépebb”, könnyebb, esetleg repülőgéphordozóról is indítható gép.
Bár már többször leírtuk, nem árt még egyszer elismételni: ennyiből nem lehet megmondani, mit is tudhatnának valós harci körülmények között ezek a harci gépek. Önmagában egy forma, de akár a nyers teljesítményadatok sem mondanak el semmit egy típus igazi képességeiről. Lehetséges, hogy mindkét újgenerációs kínai gép átverés, és valójában közük sincs egy valódi harci géphez, de ha nem is így van, mondjuk a lopakodó képességek tekintetében a forma csak egy tényező a felhasznált anyagok és bevonatok, a hajtómű álcázása és egy sor másik mellett. De nem tudunk semmit az új típusokhoz tervezett radarok és más szenzorok képességeiről sem, ahogy arról sem, miként lennének képesek a megszerzett adatokat valódi, a pilóta és az irányítóközpont által jól használható információvá integrálni az új gépek.
De tény, ami tény: Kína most már látványosan nem elégszik meg azzal, hogy az Egyesült Államok szélárnyékában igyekezzen regionális szinten kiemelkedő haderőt építeni, hanem nagyon úgy tűnik, hogy a 6. generációs harci gépek területén igyekszik meg is előzni a nagy riválist, és világszinten is párját ritkító erőre szert tenni.
