2p

Irán legfelsőbb vezetője, Modzstaba Hamenei ajatollah elutasította azokat a javaslatokat, amelyek a feszültség csökkentésére vagy tűzszünetre irányultak az Egyesült Államokkal, és amelyeket két közvetítő ország juttatott el Teheránba – mondta kedden egy magas rangú iráni tisztviselő.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó tisztviselő szerint Khamenei álláspontja az Egyesült Államokkal és Izraellel szembeni megtorlásról „nagyon kemény és határozott” volt első külpolitikai egyeztetésén, ugyanakkor nem részletezte, hogy a vezető személyesen részt vett-e az ülésen.

Modzstaba Hamenei ajatollah keményen kitart álláspontja mellett
Modzstaba Hamenei ajatollah keményen kitart álláspontja mellett
Fotó: Wikipédia/ Irán moszkvai nagykövetsége

Amíg térdre nem kényszerítik

 

A névtelenséget kérő tisztviselő szerint a legfelsőbb vezető úgy fogalmazott, hogy „nem jött el a béke ideje addig, amíg az Egyesült Államokat és Izraelt térdre nem kényszerítik, el nem ismerik a vereséget, és kártérítést nem fizetnek”.

Három forrás március 14-én a Reutersnek azt mondta, hogy a Trump-adminisztráció elutasította közel-keleti szövetségesei azon törekvéseit, amelyek diplomáciai tárgyalások megkezdésére irányultak az iráni háború lezárása érdekében.

Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni háborúja már a harmadik hetében jár, legalább kétezer halálos áldozattal, és egyelőre nem látszik a vége. A Hormuzi-szoros továbbra is nagyrészt zárva maradt, miközben az Egyesült Államok szövetségesei elutasították Donald Trump amerikai elnök kérését a kulcsfontosságú tengeri útvonal újranyitására, ami az energiaárak emelkedéséhez és az inflációs félelmek erősödéséhez vezetett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG