1p
Nemrég fejeződött be a Bundesliga, ma, szombaton tartják a Bajnokok Ligája döntőjét, majd június 8-án kezdődik az Európa-bajnokság. Ennek ellenére az európai futballklubok részvényei gyengélkednek, a DJ Euro Stoxx Football index egy éve folyamatosan esik és csaknem húsz éves mélyponton van. A forráshiányos német klubok inkább rajongói kötvénykibocsátásokkal próbálkoznak.

Hiába forog ezekben a hetekben minden a foci körül, az európai focirészvényeket nagyfokú érdektelenség övezi. A 21 klub tőzsdén forgó részvényeit tömörítő DJ Euro Stoxx Football index május 17-én 82,51 pontos értékével 1993 augusztusa óta nem látott szintre esett, de az utóbbi egy évben is elveszítette értékének 38 százalékát (lásd grafikonjainkat). Az 1997 januári 537 pontos csúcsáról pedig már majdnem 85 százalékot zuhant a mutató.

 

 

Egyes csapatokra lebontva sem kedvező a kép, a német bajnok Borussia Dortmund részvénye például decemberben még két euró alatt forgott, majd februárban felment ugyan 2,8 euró környékére, de azóta lefelé csorog és már csak 2,3 eurót ér. De legalább többet, mint egy évvel ezelőtt (2,2 euró), ami a legtöbb klub részvényére nem igaz.

Bajnok lett, mégis feleződött az ára

Az olasz bajnok Juventus papírja egy éve még 36 centbe került, most 18 centbe, és a szezon közepén sem volt 39 centnél feljebb, a szezon alatt pedig óriási hullámvasutat produkált az árfolyama. A portugál bajnok, az FC Porto árfolyama viszont szépen nyugodtan egész évben lefelé csúszott, kevesebb, mint felére, 0,85-ről 0,41 centre.

Nem sok jót jelenthet az sem, hogy feltűnően sok a centes, filléres árfolyamú részvény (penny stock). Mindez annak ellenére, hogy egy idén februárban publikált tanulmány szerint a legnagyobb európai csapatok pénzügyi bevételei a válság ellenére is nőttek.

A klubok mint fekete dobozok

A klubok pénzügyi menedzserei, vagy például finanszírozó bankok, szponzorok gyakran panaszkodnak arról, hogy a csapatok kevéssé vannak tekintettel a részvényesek érdekeire. A jelenségre különböző magyarázatok vannak. Az egyik szerint hiányzik a megfelelő transzparencia. „A futballklubok a befektetők számára fekete dobozok” – idéz a Die Börsenblogger német befektetési oldal egy kölni sportoló bankárt, Frank Ebachot.

 

 

„Főként a játékosok adásvételéről kéne több információ” – teszi hozzá. Ha például tízmillió euróért cserél gazdát a játékos, sokszor nem tudni, mennyi landol ebből a klub pénztárában, miközben közvetítők, sőt közvetítők közvetítői is sok pénzhez jutnak. Egy másik magyarázat szerint a focicsapatok fő célja nem a részvényesek boldogítása, hanem a nyerés a meccseken, ez okozza a fő problémát.

Ha részvényt nem lehet, jó lesz a kötvény is

Mivel a részvénypiaci környezet nem kedvező a tőkebevonásra, Németországban sok futballklub próbálkozik azzal, hogy kötvényeket bocsát ki, amelyeket főként a rajongóknak próbál értékesíteni, és nagyon tetszetősre tervez meg, hogy emléktárgynak is alkalmas legyen. „Ezek a kötvények, melyeket a tőzsdén nem is forgalmaznak, inkább olyan rajongóknak alkalmasak, akik ezeket büszkén a falra akasztják, és adott esetben azt is zokszó nélkül lenyelik, ha nem fizetik vissza az értékpapírt” – mondja Frank Ebach.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung kilenc német focikötvény-kibocsátást gyűjtött össze a napokban. (FC Schalke, Hansa Rostock, TSV 1860 München, Alemannia Aachen, 1.FC Köln, 1.FC Nürnberg, FC St. Pauli, DSC Arminia Bielefeld, Hertha BSC Berlin.) Ezek összértéke 85,1 millió euró volt, ebből azonban 61 millió euró jutott az első osztályú FC Schalke-ra, amelynek papírjait a frankfurti tőzsdén is jegyzik. Kedves szokásuk a kluboknak, hogy a kötvények névértékét néha a klub alapításának évéhez igazítják, így 2000 euró helyett például 1965 eurós címletet hoznak létre, az értékpapírokat pedig régi legendás játékosaik képével vagy az elnyert kupákkal ékesítik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34300 34220 34750 -0,87% 0 0 10 277 296 950 HUF 2025-12-17 17:06:47
MOL 2872 2862 2900 +0,77% 0 0 1 034 399 182 HUF 2025-12-17 17:06:03
MTELEKOM 1800 1776 1810 +1,12% 0 0 782 059 982 HUF 2025-12-17 17:05:08
RICHTER 9595 9595 9865 -2,64% 0 0 1 787 495 665 HUF 2025-12-17 17:05:08
OPUS 536 536 560 -3,42% 0 0 186 391 125 HUF 2025-12-17 17:14:54
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagyot zakózott a Richter a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 18:14
Csökkent a BUX, negatív a hangulat a tőzsdéken, de a Telekomnak bejött a Gigabit-pályázat: 1800 forintra nőtt az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyitott az amerikai tőzsde, de ez semmi az olaj- és gázárak változásához képest
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 16:40
Donald Trump elrendelte a venezuelai blokádot: elmozdult ötéves mélypontjáról a Brent olaj ára. A szerdai mérleg eddig 1,5 százalékos emelkedés.
Részvény / Deviza / Áru Csökkenő BUX mellett szárnyal a Telekom a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 15:26
Egyre távolodik a 110 ezres szinttől a BUX-index, a Magyar Telekom árfolyama azonban 1800 forint fölé emelkedett szerda délutánra. 
Részvény / Deviza / Áru Olvas egyáltalán a Mikulás makroadatokat?   
Czwick Dávid | 2025. december 17. 15:07
Itt az adatdömping, de mi lesz így a mikulás ralival az árupiacon? Az év utolsó napjai rendkívüli módon bővelkednek egy speciális ok miatt fajsúlyos gazdasági statisztikákban. Idénre már szinte csak ezen adatok és értelmezésük maradt nyitott kérdés. Aztán lehet pezsgőt bontani…vagy nem.
Részvény / Deviza / Áru Dübörög a Mol, jót tettek az azerbajdzsáni hírek
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 11:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,51 pontos nyitás után csökkent szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ezért gyengülhetett a forint?
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 09:58
Adatvezérelt üzemmódba kapcsolhatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Részvény / Deviza / Áru Lustán indul a nap Budapesten, német adatokra várnak Európában
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 09:37
Így indult a tőzsdei nap.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen ébredt a forint – nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:08
Gyengült a forint szerda reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok ok akadt az örömre az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 06:31
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak krákog, de jól berekedt a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 18:55
A magyar fizetőeszköz gyengült kedd estére a nemzetközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG