1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nem tartják meg az E-Star Alternatív Nyrt. október 22-re meghirdetett közgyűlését, mert a tulajdonosi igazolások alapján nem lenne határozatképes, a megismételt közgyűlést - amely a megjelentek számától függetlenül határozatképes - november 2-án tartják, közölte a társaság.

A közgyűlés napirendjén egyebek között az alapszabály módosítása és a társaság likviditási helyzete szerepel.

Az E-Star korábbi közleményeire hivatkozva emlékeztet arra, hogy a legutóbbi közgyűlés óta a társasághoz érkezett bejelentések alapján több stratégiai tulajdonos is értékesítette részvényeit, e szavazatok nélkül a határozatképesség ezúttal nem biztosítható.

Forrás: Privátbankár Dealbook



A társaság csütörtökön 320,2 millió forint össznévértékű E-STAR 2012/A kötvényt vásárolt vissza 35 százalékos bruttó árfolyamon az Equilor Befektetési Zrt. közreműködésével, a szerdai 478,2 milliós visszavásárlással összesen 798,4 millió forint névértékűt. A BÉT-re bevezetett pakett össznévértéke 1,418 milliárd forint.

A visszavásárlásra a társaság közleményei szerint csütörtökön eredetileg 100 millió forint állt rendelkezésre, de a forrás a nap folyamán 20 millió forinttal emelkedett.

Ha az állam hajlandó...

Az E-Star felhívja a kötvényesek figyelmét arra, hogy bár a KELER Zrt. vonatkozó szabályai értelmében a kötvények utolsó kereskedési napja csütörtökön volt, a társaság október 24-ig kész megállapodást kötni a kötvények 35 százalékos bruttó árfolyamon történő visszavásárlásáról abban az esetben, ha a magyar állam a cégcsoport részére a Fejér, illetve Veszprém megyei projektekkel kapcsolatos tartozását (több mint bruttó 1,924 milliárd, illetve bruttó 615,7 millió forint) megfizeti, ezért eladási ajánlataikat jelezzék a befektetési szolgáltatók útján legkésőbb a lejárat napjáig.

A másik három kötvénysorozatot korábbi bejelentése szerint a Budapesti Értéktőzsdén keresztül tartandó aukciós eljárás keretében tervezi visszavásárolni az E-Star. Ennek részleteiről - így különösen a mennyiségről és az árfolyamról - később, a rendelkezésre álló pénzügyi források pontos ismeretében tájékoztatja a befektetőket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35610 35090 35880 +0,28% 35610 35690 5 241 880 130 HUF 2026-03-16 14:48:23
MOL 3770 3754 3828 -1,98% 3770 3772 1 098 054 748 HUF 2026-03-16 14:49:07
MTELEKOM 2050 2025 2070 0,00% 2050 2055 453 692 435 HUF 2026-03-16 14:48:05
RICHTER 11840 11700 11880 -0,34% 11820 11840 636 342 120 HUF 2026-03-16 14:48:21
OPUS 502 498 512 -2,33% 501 504 45 136 913 HUF 2026-03-16 14:45:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra
Czwick Dávid | 2026. március 16. 15:04
Miközben a lángokban álló Közel-Keletre összpontosít a világ, Washington és egy, a hírekben nem sokat szereplő afrikai állam között olyan paktum körvonalazódik, amely fenekestül forgathatja fel a globális fémpiacot. Donald Trump rátalálhatott arra a kulcsra, amivel megtörheti a kínai dominanciát: a tervet pedig 2031-ig véghez is vinné. Vajon mi az ára a hirtelen jött amerikai partnerségnek? Miért remeghetnek meg a hírtől a világ nagy nyersanyagtőzsdéi, főleg a rézpiac? Mutatjuk a részleteket a háttérben zajló gigaalkuról!
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indul a hét Budapesten, ténferegnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 11:02
Budapest persze ezúttal is kilóg a sorból a nagy európai porondokhoz képest. 
Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Száz dollár alatt a Brent-olaj ára, pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 16:59
Emelkedéssel kezdték a vezető amerikai tőzsdeindexek a pénteki kereskedést. A Dow Jones index 0,37 százalékkal, az S&P 500 index 0,59 százalékkal, a Nasdaq Composite index 0,50 százalékkal erősödött.
Részvény / Deviza / Áru A Molt ütötte meg a legjobban az olajválság, de az egész pesti tőzsde érzi
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 11:46
Csak a Richter tudott erősödni a vezető részvények közül péntek délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG