3p
Hét magyar vállalat vezetője indította el a londoni tőzsde keddi kereskedését abból az alkalomból, hogy részvételükkel startolt el a Budapesti Értéktőzsde és a Londoni Tőzsde Csoport leányvállalataként működő ELITE közös vállalatfejlesztési programja.
Fotó: EPA/Andy Rain

Az ELITE Program célja, hogy nemzetközi színvonalú képzést nyújtson olyan magyar vállalatoknak, melyek később akár egy tőkepiaci forrásbevonást is sikerrel megvalósíthatnak.

A program első, ma induló csoportjában már hét magyar vállalat vezetője is részt vesz: a forgácsolt alkatrészeket gyártó CNC Rapid, az egészségügyi mérőeszközök gyártásával és értékesítésével foglalkozó Diagon, a Goodwill Pharma gyógyszeripari vállalat, az építőipari és gépipari szolgáltatásokat nyújtó Megakrán, a mezőgazdasági takarmányokat gyártó és forgalmazó, a BÉT-en már jegyzett UBM, a növénytermesztéssel és állattenyészéssel foglalkozó Tranzit-Food, valamint a vállalatirányítási rendszerek értékesítése terén meghatározó XAPT.

Mit tud az ELITE program? 

A Program képzési részének nemzetközi dimenzióját a Londoni Tőzsde Csoport (London Stock Exchange Group) és az ELITE kiterjedt partner hálózata és tudásbázisa adja, míg a Magyarországra jellemző országspecifikus ismereteket (pl. jogi- és adózási ismeretek) a BÉT állítja össze.

A programban részt vevő cégvezetők a képzés keretében a legkiválóbb szakemberektől kapnak segítséget a megalapozott üzleti és finanszírozási döntések meghozatalához, valamint a hasonló növekedési célokkal rendelkező vállalatok egy online platformon keresztül is közvetlenül kapcsolatba léphetnek a programban már résztvevő többi európai céggel, ELITE Partnerekkel, azaz tanácsadókkal, ügyvédi irodákkal, kommunikációs szakemberekkel, könyvvizsgálókkal, és természetesen befektetőkkel, így lehetőség van a közvetlen és folyamatos tapasztalatcserére, üzletszerzésre.

A most elindult képzés első moduljának témája a növekedési stratégiák tervezése és végrehajtása. A program ezen fázisának célja, hogy a résztvevők megértsék, értékeljék és megtanulják hogyan kell egy nyertes cégstratégiát megvalósítani, végrehajtani, és hogyan kell irányítani a növekedési folyamatot a vezetői döntéshozatal során.A programban részt vevő hét magyar cég képviselője neves szakemberek előadásain vehet majd részt és tehet szert naprakész, gyakorlati ismeretekre, ezúttal például Luca Peyrano, az ELITE programjának vezérigazgatójától, Chris Coleridge-től, aki a Cambridge Judge Business Schoolt képviseli, vagy Emiliano Steinfl-től, aki az UniCredit Csoport nemzetközi központjának vezetőjétől.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Felpörgött a pesti börze: pluszban a Mol, az OTP és a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:43
Tovább menetel a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mészáros Lőrinc meglepő nyilatkozatot tett
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:15
Magyarország leggazdagabb embere növelné tulajdonrészét az Opusban.
Részvény / Deviza / Áru Hasít az Opus, jókor érkezett az elnök nyilatkozata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 7,40 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Ki nyer ma? Naná, hogy a cápák!
Eidenpenz József | 2026. április 30. 11:33
Ki kaszál az előrejelzési piacokon – és ki fizeti a cechet? Mit árul el a Polymarket a tömegek „bölcsességéről” – vagy tévedéseiről? Egy friss kutatás kijózanító képet fest, a túlnyomó többség ugyanis veszít, és a nyereség szinte teljes egészében egy szűk, profi elit zsebében landol. Eközben a piac összességében mégis meglepően jól jósolja meg a jövőt.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe minimális emelkedéssel kezdte a kereskedést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG