3p
Közgyűlést tart a Mol, ahol osztalékfizetésre tesznek javaslatot. Összesen 50 milliárd forintot terveznek kifizetni, ami részvényenként kicsit kevesebb, mint 500 forint. Ez osztalékhozamnak a mostani kamatkörnyezetben nem rossz (kb. 4 százalék), de vajon mi kellene ahhoz, hogy a régóta eső trendben lévő papír megforduljon?

A Mol a válság évei alatt nem fizetett osztalékot, de az utóbbi években stabillá vált ez a részvényenként nagyjából 500 forintos szint. Ezzel egyidejűleg, hosszú eső trend után, mintha a papír árfolyama is kezdene beállni egy stabil szintre, 12 ezer forintra, mintha csak egy közműszolgáltató lenne a cég, vagy más megközelítésben egy mini fejőstehén, szolid osztalékhozammal.

20 éve

A cég idén immár 20. éve van tőzsdén, így igencsak kiérdemli a nagy múltú jelzőt. Története során viszont voltak sokkal szebb időszakok is. A tőzsdére vezetés után jött a pesti börze legszebb felívelő időszaka, így a kezdetben 1000 forintos papír 2 év alatt a hétszeresére emelkedett. Onnan aztán visszaesett 5000 környékére, és évekig ott stagnált, miután az első Orbán-kormány a Mollal fizettette a lakossági gázár dotációját.

2003-ban aztán a Medgyessy-kormány lehetővé tette a gázüzletág eladását, a veszteségforrás megszűnt, a profit nagy volt, az árfolyam el is indult meredeken felfelé. 2004-ben áttörte a korábbi 7000 forintos tetőt, és rövid idő alatt el is vágtatott 18 ezerig. 2005-től aztán az olajár meredek emelkedésével párhuzamos az olajpapírok piacán is kitört a mánia, és akkor már 20 ezer fölött is vették.

ÖMV

A mánia kiteljesedése volt, amikor az olajcégek ész nélkül egymást akarták felvásárolni, ennek során a Molt az ÖMV szerette volna megszerezni 2007-ben. Ezt csak úgy sikerült meggátolni, hogy a Mol egyrészt saját maga, másrészt „baráti kezek” segítségével rengeteg papírt vásárolt, hogy elémenjen az ÖMV-nek. Ezzel 30 ezer forintig hajtotta az árat, ahol viszont látszott, hogy megveheti szinte a teljes közkézhányadot, ott már minden eladó volt. Az ár hamar vissza is esett 24 ezerre, a Mol és barátai jóval több részvényt birtokoltak, mint az ÖMV.

Ezt követte a „lex Mol” megalkotása, ami lehetetlenné tette a cég felvásárlását. Viszont egyúttal az olajrészvény-lufi is kipukkadt, ráadásul jött a válság, a Mol összeomlott, és 9000 forintig zuhant. A válságot követő újabb örömben viszont újra felszaladt 24 ezerig, itt az időközben oroszok által megvásárolt ÖMV-pakettet megvette a második Orbán-kormány.

Lejtmenet

Innentől az árfolyam aztán szakadatlanul esett, pár év alatt megfeleződött. Az államot kemény bírálatok érték, hogy túl drágán vásárolt, így több 100 milliárdos árfolyamveszteség érte. Végül tavaly a 12 ezer forintos árnál megállni látszott az eső trend, lassan egy éve ez a papír szintje, noha az olajár zuhanásakor lenézett rövid időre 11 ezer alá is.

Vajon mi kellene ahhoz, hogy a papír iránti érdeklődés megnövekedjen, árfolyama sok év után először emelkedni is tudjon?  Mindenekelőtt van két probléma, ami igencsak megnehezíti a cég iránti bizalom visszatérését. A cég elsőszámú vezetőjét időnként körözi az Interpol, és ez igen rosszul néz ki, tulajdonképpen példátlan. Ezzel összefügg az INA-ügy, ami ugyancsak nyomasztólag hat a befektetői bizalomra. A két dolog együtt elég komoly akadály lehet sok intézményi befektető számára. Amíg ezek nem oldódnak meg, valószínűleg be kell érnünk a mini fejőstehénnel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG