4p
A reggeli vastag kínai mínuszok ellenére Európában emelkedni tudtak a tőzsdék, a Richter folytatja elképesztő emelkedését. Még soha nem volt ilyen magas a pesszimista kisbefektetők aránya Németországban. Az euró 317 forint felett volt egész délután, a 318 forintot is megközelítette, készülhetünk a 320-ra.
(Fotó: BÉT)

Reggel a kínaiak megint alakítottak, ezúttal az ottani jegybank nem gyengítette, hanem erősítette a jüant. Ennek ellenére megint nagyot, 5-6 százalékkal estek a részvényárak. A befektetők múlt héten többször a jüan leértékelése miatt küldték a padlóra az árfolyamokat, mondván, hogy ez a gazdaság nehéz helyzetére, valamint erős tőkekiáramlásra enged következtetni. Most meg az ellenkezője miatt, mert állítólag elbizonytalanodtak, hogy mit is akar a jegybank, a bizonytalanság pedig nem tesz jót a tőzsdének.

Európa ennek ellenére a nap nagy részében pluszban volt, a déli fél százalék körüli, majd még magasabb emelkedés azonban a nap végére elolvadt, és szerény, 0,2-0,4 százalékos mínuszba mentek az indexek. Ebben nagy szerepe lehetett az amerikai tőzsdék biztató kezdet utáni gyengélkedésének is.

Újra és újra van lejjebb az olajnál

Valójában nehéz jól látható okot felfedezni a nap közbeni hangulatváltozásra, de az olaj újra erőre kapó zuhanása lehet az egyik. A WTI 32 dollár alá süllyedt, a Brent is közelített ehhez a határhoz, ez újabb 4-5 százalékos zuhanás.

A BUX index a nap nagy részében 1-2 ezrelékes pluszban volt, aztán a záró szakaszban 2 ezrelékes mínuszba fordult. A Richter továbbra is rekordot rekordra halmoz, ma 1,8 százalékkal 5840 forintra emelkedett. A Mollal csúnyán elbántak, 2,5 százalékkal 13 600 forintra esett. Az OTP délután pluszban volt, de a zárásban 0,4 százalékos mínuszba lökték, 5875 forintra. A Telekom egy forinttal emelkedett.

Hatalmasra nőtt a pesszimizmus a németeknél

A Mol beszünteti tevékenységét az Akri-Bijeel Blokkban Irak Kurdisztáni Régiójában – jelentették be kora reggel. Ez azonban vélhetően nem okozott sok változást a papír árfolyamában, hiszen reggel a részvény sokáig csak szerény mínuszban mozgott. Az esése inkább az olaj árával függhet össze.

További árfolyamok>>>>>

A Handelsblatt szokásos heti, már az újévi árzuhanás után készült kisbefektetői felmérésén még sohasem volt ilyen rossz a hangulat: a befektetők 73 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szerinte a DAX lefelé tartó trendben mozog. Ráadásul ez az érték robbanásszerűen, 61 százalékponttal (!) emelkedett az előző héthez képest.

Csökkenhetnek az amerikai profitok

Európában a Glencore nyersanyagcég öt százalékkal zuhant, a Royal Dutch Shell olajtársaság pedig 1,5 százalék körüli mértékben. Az amerikai piacon a Micron chipgyártó öt százalékkal esett, az Apple viszont magához tért kissé, 1,3 százalékos pluszban volt nemrég.

Az Alcoa ma zárás után esedékes gyorsjelentésével elindul az újabb gyorsjelentési szezon az USA-ban. Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele és a Concorde Értékpapír blogja is azt írja, hogy a vállalatok profitja összességében csökkenhet. Az utóbbi szerint főleg a nyersanyagcégek miatt lesz esés, azok figyelembe vétele nélkül stagnálnának a profitok.

Készüljünk a gyengébb forintra

Az Equilor reggeli hírlevele szerint 320 forintos euróra készülhetünk, a pénteki kereskedésben ugyanis meghatározó ellenállást lépett át az EUR/HUF. „A következő fontos szint 318-nál található, ami néhány napon belül elérhető lehet” – írták. (A ma esti 317,60-as árfolyammal ez kis híján el is értük.)

A cég hosszú távon mindenképpen gyengülő pályán látja a forintot, elsősorban gazdasági okokból, mint a strukturális változások hiánya, illetve hogy a forint gyengülése nem áll ellentétben kormány gazdasági terveivel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG