4p
A beszerzésimenedzser-indexek miatt már régóta aggódnak a befektetők, ma jön belőlük egy csokorra való. A tőzsdék egyelőre szerényen optimisták. Az európai kereskedésben nagyot esik a Tesla, amely most mutatta be új járművét, talán mert a konkurencia is nagyon belehúzott.

Többnapos lecsorgás után végre enyhe pluszban vannak az európai tőzsdeindexek és a határidős európai társaik is. Pedig a hírek ezt nem feltétlenül indokolják.

Itthon a BUX-index is szerény, 0,2 százalékos pluszban van, főleg a Mol egy százalék feletti drágulása miatt. Az OTP csak 0,2 százalékkal emelkedik, a Richter 0,7 százalékkal süllyed. Az euró nem változott tegnap este óta, 334,20 forint a bankközi piacon.

1. Egyre távolabb a kereskedelmi megállapodás?

A tegnapi nap híre volt, hogy az Egyesült Államok és Kína erre az évre tervezett kereskedelmi megállapodása a következő évre tolódhat. Azóta csak újabb rossz hírek jöttek. Ha nem jön létre a megállapodás, akkor megint életbe léphetnek egyes korábban elhatározott vámemelések. Nemrég Donald Trump is újra fenyegetőző hangnemre váltott. A kínai elnök is kilátásba helyezte, hogy ha kell, visszavágnak. Ennek ellenére tudnak ma emelkedni az indexek.

2. A menedzserek napja jön

A mai nap a beszerzésimenedzser-indexekről szól az Erste Befektetési Zrt. reggeli kommentárja szerint. “Mind a feldolgozó-, mind a szolgáltatóiparból láthatunk adatokat Németországból, az EMU-ból (Európai Monetáris Unió - a szerk.) és az USA-ból is. Az elmúlt közel két évben ezek csökkenése okozott rettegést a piacokon” – írják. Az elmúlt cirka egy hónapban mintha fordulat jelei mutatkoztak volna, de a piacok előreszaladtak. Kérdés, hogy ezt a mai indexek megerősítik-e, “vagy továbbra is csak a remény marad nekünk”.

Egy rossz adat már jött, a német IHS Markit Institut ipari és szolgáltatási komplex indexe az Eurózónában a várt 50,8 helyett csak 50,3 lett. Az ötvenes határ választja el a visszaesést a növekedéstől.

3. Tesla cybertruck kontra Ford?

Bemutatták a Teslánál a régóta ígért “cybertruck” pickupot. A kinézete meglepő, futurisztikus, de az igazi meglepetés az árazás. Az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele szerint míg “korábban Musk arról beszélt, hogy 50 ezer dollár alatt szeretné értékesíteni a pickupot, ezt sikerült jóval lefaragni és már 40 ezer dollár alatt is el lehet vinni egyet, azonban a csúcsváltozat önvezető képességgel már majdnem 80 ezer dollár lesz.”

A Tesla tegnap este kissé emelkedett Amerikában, ma viszont Németországban 3,6 százalékkal esik. Ennek oka lehet, hogy a versenytárs Ford vezetése is hasonló járművekről beszélt csütörtökön egy konferencián. Ezek ráadásul ugyanúgy 2021 végére érkezhetnek az autószalonokba, mint a Tesla újdonsága. Valamint a General Motors megjelenésével is kell számolni az elektromos pickupok és SUV-ok piacán az Investing.com szerint.

4. Nem lehetetlen a Hewlett Packard – Xerox frigy

“Elutasította a HP a Xerox ajánlatát, de még nincs vége a történetnek” – írta az Equilor reggeli hírlevele. Az Evercore elemzői szerint a 22 dolláros ajánlatot a Xerox akár 26 dollárra is emelheti részvényenként, és még mindig megérheti neki az üzlet. Közben a Xerox vezetősége fontolgatja, hogy baráti egyesülés helyett a részvénytulajdonosoknak tesz ajánlatot a felvásárlásra.

Több nagyrészvényes is támogathatja ezt, köztük Carl Ichan. A HP részvénye 19,65 dollár volt legutóbb.

5. Becsengetett a Richter

Huszonöt év alatt 44-szeresére nőtt a Richter-részvények árfolyama a társaság szerint, amely negyedszázados tőzsdei pályafutása alkalmából jelképes becsengetéssel nyitotta meg a napot. Ezen kívül jelentős osztalékot is kifizetett a cég. (A részletekről itt írtunk.)

A Richter egyébként ma kissé esett, 5920-ra, de az utóbbi hetekben szép emelkedésen van túl (lásd a grafikont). Ennek jelentős részben azonban az lehet az oka, hogy a cég rendszeresen vásárolja a saját részvényeit.

Richter-árfolyam. Forrás: BÉT

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41570 41560 43400 -2,56% 41550 41570 12 177 823 820 HUF 2026-11-05 16:29:38
MOL 5000 4954 5090 -1,96% 5000 5010 4 726 238 252 HUF 2026-11-05 16:29:43
MTELEKOM 2852 2850 2938 -2,33% 2850 2854 1 070 492 068 HUF 2026-11-05 16:29:21
RICHTER 12890 12850 13000 -0,08% 12880 12890 734 863 330 HUF 2026-11-05 16:29:39
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 54 964 640 HUF 2026-11-05 16:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG