1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Eséssel kezdte a napot a legtöbb piac, az euró ismét gyengül, a japán tőzsde több mint 2 százalékot szakadt a kereskedés végére annak ellenére, hogy a várakozásnál jobb GDP-adatot közöltek az első negyedévről. A háttérben az áll, hogy a befektetők csalódtak az amerikai Fed elnökében, aki szerint egyelőre nem kell újabb monetáris lazítás. Ezen kívül a tegnapi váratlan kínai kamatcsökkenésnek is a negatív oldala került ma reggel a fényre.

Már tegnap este, az amerikai kereskedés végére elromlott a hangulat a piacokon, mára virradóra pedig a legtöbb ázsiai részvénypiac mínuszba került, miután az amerikai Fed elnöke, Ben Bernanke csütörtöki meghallgatásán azt mondta: egyelőre nincsen olyan indok, ami szükségessé tenne egy újabb monetáris lazítást. A befektetők csalódtak, ugyanis az elmúlt napok amerikai jegybankári nyilatkozataiból szinte biztosra vették, hogy a küszöbön áll egy újabb bejelentés. Bernanke beszéde azonban egyelőre kifogta a szelet a vitorláikból. A negatív hangulatot fokozza, hogy a Fitch Ratings este agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal leminősítette Spanyolországot. A hitelminősítő arra a becslésére hivatkozva lépett, hogy a spanyol bankrendszer átalakítása és feltőkésítése a spanyol hazai össztermék 9 százalékával egyenlő összeget is felemészthet.


Megint gyengül az euró, az EUR/USD ismét az 1,25-ös szint alá csúszott reggel és erősödött a japán jen. Utóbbi miatt a japán tőzsde jelentős, 2 százalék fölötti mínuszba került a kereskedés végére, annak ellenére, hogy a vártnál erősebb első negyedévet zárt a szigetország.

A japán gazdaság 4,7 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összevetésben és 1,2 százalékkal az előző három hónaphoz képest. Mindkét adat jobb a szakértők által vártnál és meghaladta az kormány által a múlt hónapban előzetesként közölt adatokat. A negyedéves növekedéssel kapcsolatos előzetes szám 1 százalékról szólt, a szakértők 1,1 százalékot vártak. A nem végleges éves szintű előzetes adat 4,1 százalék volt, az elemzői becslésekben 4,4 százalék szerepelt. A világ harmadik legerősebb gazdaságát tavaly jelentősen visszavetette a komoly károkat okozó márciusi földrengés és az azt követő szökőár. Idén azonban felpörgött a gazdaság a természeti katasztrófát követő helyreállítási munkálatok, valamint a növekvő lakossági kiadások eredményeként.

Ma reggelre vált ismét egyértelművé mennyire kétélű fegyver lehet a kínai kamatcsökkentés. A piacok először megörültek az újabb lazításnak, azonban később már inkább arra koncentráltak, hogy a kínai központi bank lépésének hátterében főleg az az ok állhat, hogy a baj elébe akarnak kerülni, ugyanis már látják a visszaesés gyorsulását a kínai gazdaságban.

A budapesti tőzsde és a vezető részvények 1 százalék körüli mínuszban kezdték a napot, a forint egyelőre nem mutatott nagy elmozdulást, azután sem, hogy kiderült: a magyar gazdaság 0,7 százalékkal esett vissza éves alapon az első negyedévben.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG