2p
Két legnagyobb papírunk ma ellentétes irányba mozgott, nem is kicsit. Európa esett Athénnal az élen, Amerika alig mozdul.

A Mol méreteset emelkedett: közel 3 százalékot, míg az OTP 2 százalékot esett. Ez elég szokatlan mozgás, de az látszik belőle, hogy a MOL stabilan tartja a nagy tavaszi raliban elért szintet, miközben az OTP egyre inkább feladni látszik annak egy részét. Ez végülis érthető, miután az OTP árába óriási optimizmus árazódott, de azóta kiderült, hogy távolról sincs még vége a magyar bankok vesszőfutásának kormányzati oldalról.

Európa a görög kérdés körül forog, és még mindig nehéz elhinni, hogy a görög kormány szimpla makacsságból és önteltségből belerobog az összeomlásba. Elismerték, hogy kifogytak a pénzből, és az IMF-nek már nem tudnak fizetni. A nagy makacskodás mellett ez nem feltétlenül okos dolog, hisz a lakossági pánikot felerősítheti, és ha a lakosság a maradék pénzét is ki akarja venni a bankokból, azt már az EKB nem feltétlenül óhajtja állni.

Friss árfolyamok >>

Athén mindenesetre 3 százalékot esett, Párizs 1-et, és ezzel már igencsak visszaesett az 5 ezer pontos álomhatártól. A DAX mai vesztesége 0,6 százalék. Izgalmas lesz a holnapi nap, az eurózónás pénzügyminiszterek ülése. Ők dönthetnének görög ügyben, bár addig nincs idő egy javaslat mérlegelésére, ráadásul nem is javasoltak semmit a görögök. Utána jöhet a vészhelyzeti üzemmód, az még izgalmasabb lesz. Aki Görögországba utazik, mindenesetre vigyen ropogós eurót, a bank automaták már nem biztos, hogy bármit is ki fognak adni.

Az amerikai indexek nem mozdulnak: a piac emészti a lehetséges szeptemberi vagy decemberi kamatemelés hatását. Ugyan pluszban nyitottak, de a kezdeti optimizmus elszállt. Az arany és az olaj esett: a nemesfém 1175 dolláron áll, a WTI típusú olaj 59 dollárra csúszott, a Brent 63-at ér.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39690 39150 39900 +1,77% 39690 39700 5 180 851 740 HUF 2026-04-10 10:44:38
MOL 3986 3970 4018 -0,55% 3982 3988 323 751 064 HUF 2026-04-10 10:38:34
MTELEKOM 2242 2224 2254 +0,54% 2238 2242 477 659 994 HUF 2026-04-10 10:44:44
RICHTER 12550 12420 12600 +1,21% 12550 12580 470 966 980 HUF 2026-04-10 10:38:34
OPUS 439 415 499 +2,09% 436 438 1 053 100 842 HUF 2026-04-10 10:42:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Így alakulhat az OTP árfolyama pénteken: indul a hét utolsó kereskedési napja
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:14
A csütörtöki 1,76 százalékos esést követően az OTP-papírok árfolyama akár 37 ezer forint alá is csökkenhet, de elérheti a 40 ezer körüli ellenállási zónát is. Az ázsiai tőzsdék már bezártak a hétre, Tokióban elégedetten mehettek haza a kereskedők.
Részvény / Deviza / Áru Annyira sűrű volt a hét, hogy a forint is elfáradt a végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 07:31
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, a dollár árfolyama már 322 felett jár péntek reggel.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen zártak a New York-i techrészvények
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 06:31
0,83 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite mutató, emellett az S&P 500 és a Dow Jones is pluszban zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A bedőlt tűzszünet rontotta el a hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1700,25 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 128 030,58 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj, nyugtalan ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:01
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van az OTP-nek és a Richternek
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,13 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kihúzták a szőnyeget az OTP és Richter lába alól
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:46
De az egész tőzsdének nincs jó napja csütörtökön eddig.
Részvény / Deviza / Áru A tőzsdéken sem értik, hogy most mi is van
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 09:41
Teljes a bizonytalanság az iráni helyzet körül, és ez az árfolyamokon is meglátszik.
Részvény / Deviza / Áru Már megint mit művel a forint?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 06:39
Friss csütörtök reggeli árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG