1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Kiderült, hogy mit kezd a csaknem 100 milliárd dolláros készpénzével az Apple. Az óriáscég osztalékot is fizet és sajátrészvény-vásárlásba is kezd. Az Apple vezetői nagyon magabiztosak. A cég leváltotta az Exxon olajcéget a világ legértékesebb vállalata pozícióban.

Osztalékfizetést és sajátrészvény-vásárlási programot jelentett be az Apple. A rendelkezésére álló 97,6 milliárd dolláros készpénzből 10 milliárdot fordítanak részvény visszavásárlásra, a részvényesek pedig papíronként 2,65 dolláros negyedévenkénti osztalékra számíthatnak a július elsejével kezdődő pénzügyi negyedtől kezdve. A részvény visszavásárlás pedig a cég pénzügyi évének kezdetén, szeptember 30-án indul és három éven keresztül fog tartani.


Az Apple árfolyama az elmúlt 1 évben
(Forrás: Yahoo Finance)

Az Apple óriási készpénzállományát a termékei (elsősorban az iPhone és iPad) iránti drasztikusan megnövekedett kereslet hozta össze. A befektetők már régóta sürgették a cég vezetését, hogy kezdjen osztalékot fizetni. Ezt a várakozást egyébként a cég első embere, Tim Cook is fűtötte, miután olyan kijelentéseket tett, hogy „több pénzünk van, mint amennyi a cég működtetéséhez kell” ezért a vezetés gondolkodik azon, hogy mire költsék a plusz pénzt. Az Apple pénzügyi igazgatója Peter Oppenheimer szintén szuperlatívuszokban beszélt a lehetőségeikről. Azt mondta teljes mértékben bíznak a jövőben, a cég előtt rengeteg lehetőség és tér áll. Oppenheimer azt mondta, hogy a következő három évben 45 milliárd dollár kifizetését tervezik a részvényeseknek.

A vezetők optimizmusát alátámasztják a cég közelmúltbeli sikerei. Az iPhone a legkeresettebb okostelefon, az iPad pedig a legkeresettebb táblagép lett az elmúlt hónapokban. A cég múlt héten kezdte árulni a harmadik generációs iPad-et nagy felbontású képernyővel és nagyon gyors processzorral. Elemzők szerint az osztalékfizetés már csak egy gumicsont a befektetőknek arra az esetre, ha nem győzte volna meg őket az idei 45 százalékos részvénydrágulás. Az Apple utoljára 1995-ben fizetett osztalékot, mielőtt az októberben elhunyt Steve Jobs visszatért volna a cég élére. Az Apple egyébként piaci értékét tekintve lekörözte az olajipari óriáscéget, az Exxon Mobil-t, így a világ legértékesebb vállalatává vált. A március 16-i 585,57 dolláros részvényárfolyamon számolva a vállalat értéke csaknem 546 milliárd dollár, ez pedig messze meghaladja az Exxon 407,4 milliárdos piaci értékét.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41800 41500 42740 -2,22% 0 0 16 195 554 940 HUF 2026-10-30 17:09:03
MOL 5000 4986 5050 -0,99% 0 0 2 111 180 810 HUF 2026-10-30 17:08:01
MTELEKOM 2800 2750 2800 +1,16% 0 0 1 330 803 978 HUF 2026-10-30 17:05:23
RICHTER 12950 12800 13170 -1,15% 0 0 4 091 088 910 HUF 2026-10-30 17:12:00
OPUS 195 192 200 +0,41% 0 0 26 495 390 HUF 2026-10-30 17:08:41
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A dollár és a svájci frank is kifogott a forinton októberben
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:39
Az euróval szemben 0,3 százalékot erősödött, a dollár ellenében viszont 1,1, a svájci frankkal szemben pedig 2,7 százalékot gyengült a forint októberben. A hónap utolsó kereskedési napján sem alakult ki egyértelmű irány a hazai fizetőeszköz piacán.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám söpört végig a budapesti tőzsdén, nagyot esett az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 18:07
Több mint 1900 pontot veszített értékéből pénteken a BUX index, miután a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdére is átterjedt. A vezető részvények közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Kétezer milliárd dollár tűnhet el a technológiai óriások piaci értékéből
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:49
Több mint 2000 milliárd dollárral csökkenhet októberben a Nasdaq 100 index tagvállalatainak összesített piaci értéke. A befektetők egyre nagyobb aggodalommal figyelik a technológiai óriások mesterségesintelligencia-beruházásait, amelyek megtérülése bizonytalan, miközben a finanszírozási költségek és az eladósodottság kockázata emelkedik.
Részvény / Deviza / Áru A történelem messze legnagyobb hackertámadását hajtották végre, magyarok is érintettek
Eidenpenz József | 2026. október 30. 15:49
Az eddigi legnagyobbnál négyszer hatalmasabb hackertámadást hajtottak végre egy kriptovaluta-tőzsde ellen, amelyet a magyarok is előszeretettel használnak. A Binance mindenkit kártalanítani készül a saját tartalékalapjából, de az esetnek messzire vezető következményei lehetnek. A kriptovaluták zuhannak. A Polymarketet is érte támadás.
Részvény / Deviza / Áru Bezuhantak a technológiai részvények Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:33
Jelentős eséssel indult a pénteki kereskedés a New York-i tőzsdéken, elsősorban a technológiai részvények gyengülése miatt. A Nasdaq több mint két százalékot veszített értékéből, miközben a közel-keleti feszültségek hatására az olajárak közel két százalékkal emelkedtek.
Részvény / Deviza / Áru Pénteki pánik perspektívában a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 14:44
Több mint 1,3 százalékos mínuszban állt pénteken kora délután a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A vezető papírok közül az OTP szenvedte el a legnagyobb visszaesést, egyedül a Magyar Telekom tudott erősödni.
Részvény / Deviza / Áru Egyértelműen lefelé vette az irányt a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:56
A BUX 1,2 százalékos mínszban, 145 435 ponton a tőzsdei kereskedés felénél.
Részvény / Deviza / Áru Felpezsdítette a befektetők vérét a Starbucks
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:26
Ez még úgy is igaz, hogy közben csökkentek a kávézólánc bevételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG