5p
Magyarországon is egyre szélesebb körben terjednek a meghívások az Initiative Q-ba, amely a „jövő fizetési rendszereként” hivatkozik magára. Alig négy hónap alatt összegyűjtöttek közel 3 millió feliratkozót, és ma már naponta 100 ezerrel növekszik a regisztrációk száma. De mi ez az egész?

Az Initiative Q nem egy kriptodeviza, de a honlapon a rendszer megálmodói azt írják, hogy azzal számolnak, a jövőben egy Q egy amerikai dollárt fog érni, és akár a következő bitcoinná válhat. Egyelőre azonban teljesen értéktelen, mivel a rendszerben sem a be- és kifizetés nem lehetséges, valamint kereskedni sem lehet vele.

Piramisjáték?

A honlapon folyamatosan pörög lefelé egy számláló, amely azt hivatott mutatni, hogy a frissen regisztrálók mennyit kereshetnek majd, ez ahogy egyre szélesebb körben válik ismerté a Q, úgy megy folyamatosan lejjebb.

Cikkünk írásakor éppen így állt a számláló.

Az, hogy nem regisztrálhat csakúgy bárki, hanem meghíváshoz kötött, sokakban megkongatta a vészharangot, a szkeptikusok szerint egy ügyes piramisjátékról van szó, csakhogy az Initative Q egy emailcímen és néven kívül nem kér semmit, ezt pedig a legtöbben más cégeknek is simán kiadják - írja az amerikai Forbes.

A legnagyobb ellenérv az ellen, hogy a Q egy piramisjáték lenne az, hogy egy hasonló átverést egészen egyszerűen nem lehet kivitelezni információk és pénz nélkül, mivel nincs miből felállítani a piramist.

Alapvetően az Initiative Q mögött egy sokkal egyszerűbb elv rejlik, mégpedig az, hogy mindennek azért van értéke, mert értéket tulajdonítanak neki, ezen az elven alapulva lett például kiemelkedően sikeres a kriptoőrület csúcsán a viccként induló Dogecoin is, amelyről egy korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk a Privátbankár.hu-n. >>>

Szép szavak

A cég mögött az az izraeli származású, ex-pókerjátékos Saar Wilf áll, aki korábban is foglalkozott fizetési rendszerekkel és később létrehozta a Fraud Sciencest, egy fizetésbiztonsági céget, melyet a PayPal 2008-ban megvásárolt. Ő a rendszerrel kapcsolatban kiemelte, hogy nem egy „gazdagodj meg gyorsan!”-megoldásnak szánják, hanem a jelenlegi pénzügyi fizetési rendszert akarják leváltani, ehhez viszont komoly nagyságrendű felhasználószámot és népszerűséget kéne elérniük, ezért szórják lényegében „ingyen” ki most a Q-kat.

Wilf szerint a világnak szüksége van egy jobb fizetési rendszerre, mivel jelenleg túlságosan is függünk a létező infrastruktúrától, és ennek egyetlen létező alternatívája a kriptodevizák, amelyeket megbízhatatlannak tart. A kripto, mint minden fizetőeszköz, a benne látott értéknek köszönheti a sikerét, csakhogy megkerüli a fizetési rendszereket, amely legalább annyira rossz lehet, mint jó. Azt akarjuk, hogy a Q széles körben elterjedjen és elfogadottá váljon, ezért adjuk ingyen – fogalmazott.

Azt akarjuk, hogy a fizetési folyamatok egyszerűbbek legyen, hogy az emberek úgy fizethessenek egy vacsoráért, mint egy Uberért tennénk, hogy a nemzetközi fizetések egyszerűbbek, gyorsabbak és olcsóbbak legyenek – tette hozzá.

Sok a kérdés

Mindez nagyon jól hangzik, csakhogy több kétes pont is van még a rendszer körül, ilyen például az a kvázi „monetáris tanács”, amelyet azért állítanának fel, hogy a kriptopénzekhez hasonló, extrém volatilitást kiküszöböljék. Ezzel eddig nincs is gond, csakhogy a felügyeletbe a legnagyobb Q-birtokosok kerülhetnének be, az itt felmerülő érdekütközést pedig nyilvánvalóan nem kell kiemelni: semmilyen pénzügyi rendszer nem tud úgy jól működni, hogyha a szabályozók a saját anyagi hasznukat is szem előtt tartva, szabadon manipulálhatják a piacot.

Ahogy az Saar Wilf szavaiból is kiderült, az Initiative Q egy alapvetően anti-blockchain kezdeményezés, és éppen azért kritizálták ezeket, mert gyakran válnak a hackerek áldozatává. Az új kezdeményezés mögül a kriptodevizákhoz hasonlóan szintén hiányoznak a hagyományos fizetési rendszer szereplői, és semmi sem garantálja, hogy a 2021-ben tervezett indulásig ez változni fog, azaz a Q alapítóinak a semmiből kellene egy olyan infrastruktúrát és biztonsági rendszert felállítania, amely megvéd a külső támadásoktól.

Mike Rymanov, a Digital Securities Exchange kriptotőzsde feje szerint a látszólag alacsony kockázat és a potenciális gazdagság sokakat be fog vonzani, csakhogy miután egyelőre nagyon kezdetleges a tényleges tartalom az Initiative Q mögött, a regisztrálók csalódni fognak, ahogy a spamfiókjuk megtelik, de a számlájuk üres marad.

Mint mondta, alapvetően jelenleg két kulcselem hiányzik: a tényleges termék, valamint a szabályozás hiánya. Mielőtt a Q egy járható opció lenne a befektetők számára, el kell érniük, hogy minden olyan ország szabályozási rendszerének megfeleljen, ahol működne – ez biztosan évekbe fog telni. A szakember szerint egészen egyszerűen túl korán van elköteleződni. Más kérdés, hogy talán egy regisztrációból még nem lehet baj.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG