2p
Az elemzői várakozásokra rácáfolva erőteljes indexemelkedéssel nyitottak csütörtökön az európai tőzsdék.

A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,37, a londoni FTSE-100 index 0,60, a párizsi CAC-40 index 0,33, az FTSE Eurofirst 300 index 0,28 százalék, az EU Stoxx 50 index 0,30 százalék emelkedést mutatott.

Szerdán az indexek estek, a londoni 0,17, a frankfurti 1,03, a párizsi pedig 0,21 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,32 százalékkal, az EU Stoxx 50 index pedig 0,24 százalékkal.

A budapesti börze viszont gyengüléssel kezdte a napot, Varga Mihály és a délutáni makroadatok befolyásolhatják a mai kereskedést. Részletek >>

Gyenge nyitásra számítottak

A befektetői hangulatot alapvetően továbbra is a szíriai külföldi katonai beavatkozás kockázata terheli meg, amelynek árnyékában a hét folyamán már több kedvező, a gazdasági helyzet javulására utaló európai makrogazdasági adatot is figyelmen kívül hagytak a piacok.

A csütörtökön esedékes makrogazdasági adatok közül piacbefolyásoló hatással az augusztusi német munkanélküliségi ráta, az augusztusi német fogyasztói árindex, a második negyedévi előzetes amerikai GDP-növekedési adat, valamint az Egyesült Államokban a múlt héten első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számában bekövetkezett változás lehet. További árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40920 40860 41750 -1,75% 40920 40930 5 212 385 660 HUF 2026-02-05 11:13:23
MOL 3988 3982 4128 -2,97% 3986 3988 2 908 199 468 HUF 2026-02-05 11:13:17
MTELEKOM 1984 1982 2040 -2,02% 1984 1988 509 763 540 HUF 2026-02-05 11:10:39
RICHTER 11370 11320 11550 -1,04% 11350 11370 978 258 350 HUF 2026-02-05 11:12:30
OPUS 550 546 551 0,00% 549 550 62 400 570 HUF 2026-02-05 11:10:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdék botladoznak, a gáz drágul
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 10:19
Így nyitottak a piacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG