2p
Két részvény szinte az égig ért, ha az ezermilliárd dolláros cégösszértéket az égnek tekintjük, akkor az Apple magasan fölé is került, az Amazon majdnem elérte, minden nap hatalmasat mennek. A pesti börzén a Mol erős ma, az OTP és a Richter ára kissé csökken.

Még csak pár hete, hogy az Apple értéke átlépte az ezermilliárd dollárt, de azóta emelkedett 10 százalékot, 227 dollárig. A papír nagyon túlvett, RSI értéke 85 fölött van, kifejezetten vételi pánik zajlik a papírban.

Apple

Hogy ez a short pozíciók zárása-e, vagy a nyertes mindent visz alapon a befektetők rohannak a legmasszívabb részvényeket megvenni, hogy ott békésen kiüljék a török és argentin válságot, azt nem tudni, valószínűleg mindkettőről szó van.

Ugyanez zajlik a második legnagyobb részvény, az Amazon esetében is: 980 milliárd dollár az értéke, azonban míg az Apple által termelt gigantikus profit még indokolhatja a magas árat, az Amazonnál ez teljesen elrugaszkodott értéknek tűnik. A befektetők azonban ezzel nem foglalkoznak: ők úgy tűnik, csak azt látják, hogy ezt a két óriást kell venni, és punktum.

Amazon

Az Amazonnál múlt szerdán vadultak meg a vevők: ekkor az előző napi 1930-ról 2000 fölé ugrott az ár, és onnan még tovább emelkedett pénteken 2012 dollárig, így ez a papír is túlvett lett, 77-es RSI értékkel.

Az európai piacok ma nem mozdulnak érdemben, a BUX is alig mozdul, az egyedi részvények azonban mér érdekesebbek a hazai börzén. A Mol 0,7 százalékkal emelkedik 2890 forintig, az OTP fél százalékkal csökken 10 310 forintig, a Richter hasonló mértékben gyengül 5495 forintig.

Maga a forint a múlt hét során kialakult viszonylag gyenge szinten tartózkodik, eurónként 226,80 körül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42490 41500 42490 +3,94% 0 0 18 454 723 960 HUF 2026-06-12 17:05:14
MOL 3826 3820 3960 -2,65% 0 0 2 037 486 054 HUF 2026-06-12 17:07:25
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 0 0 2 457 863 112 HUF 2026-06-12 17:05:16
RICHTER 11930 11700 11950 +2,40% 0 0 1 102 608 070 HUF 2026-06-12 17:05:24
OPUS 347 333 374 -5,83% 0 0 95 624 670 HUF 2026-06-12 17:11:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Változékony hete volt a magyar tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. június 14. 10:03
A hét végén sikerült hajrázni egyet.
Részvény / Deviza / Áru Kilőttek a SpaceX részvényei, Elon Musk már a Marsra vinné az embereket
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 14:46
A kibocsátási árhoz képest mintegy húsz százalékos árfolyamemelkedéssel zárták az első tőzsdei kereskedési napot pénteken a SpaceX űrkutatási vállalat részvényei, aminek nyomán az alapító-résztulajdonos Elon Musk vagyona a nap végére meghaladta az 1000 milliárd dollárt.
Részvény / Deviza / Áru Közel a nagy megállapodás? Szépen zárta a napot a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:09
Emelkedtek pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói az amerikai-iráni megállapodás közeledésének hírére.
Részvény / Deviza / Áru Csúcsot döntött a forint az euróval szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:46
Erősödött pénteken a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Részvény / Deviza / Áru Szépen zárta a hetet a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2195,99 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel 135 724,68 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nyögvenyelősen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:44
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Csányi Sándor lehet elégedettebb, mint Hernádi Zsolt
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:15
A Budapesti Értéktőzsdén szárnyaló blue chipek közül az OTP jobban drágul nemcsak a Molnál, hanem a Magyar Telekomnál és a Richternél is.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG